"A magyarság mellett voltam jó sorsában"

A címként választott idézet szomorúan emblematikus. Ferge Zsuzsa "Nem cserélek elveket" címmel megjelent, Weiler Katalin által készített életút-beszélgetései egyikében idézi fel apai nagyapja testvérének, Kecskeméti Lipót nagyváradi rabbinak az emlékét, aki Trianon után a következő szavakkal utasított el egy budapesti meghívást: „A magyarság mellett voltam jósorsában. Most, balsorsában ne tartsak ki oldalán?”. Kecskeméti Lipót 1936-ban meghalt, Ferge Zsuzsa nagyapja, Kecskeméti Ármin makói rabbi azonban a holokauszt áldozatává vált, édesapjával, a Pester Lloyd munkatársával együtt.

„A holokauszt hosszú történet” – jegyzi meg rezignáltan a szerző, kezdve az olyan szomorú emlékektől, mint a „zsidó kutyának” minősített Muki kölyökkutya lelövése 1944-ben, a túlélők életében okozott traumákig, tragédiákig. nemzetközileg ismert és elismert szociológusnak, de mindenekelőtt tiszta embernek, aki mindenkor megőrizte a humánumot a 20. század véres diktatúráiban, elembertelenedett viszonyai közepette.

A holokausztot egy olyan időszak követte, ahol lehetséges volt fegyelmi gyűlést szervezni a fiatal, lelkes baloldalivá váló egyetemista ellen, ahol elhangzott, hogy az édesapja valójában nem halt meg az auschwitzi haláltáborban, hanem Franciaországba szökött, ahonnan beszervezte a lányát „nyugati” kémnek, vagy megfenyegetni jövendőbeli férjét, egy NÉKOSZ-os fiatalembert (eredetileg „népi” származékot) hogy politikai karrierjébe kerül, ha házasságot köt egy polgári ivadékkal, akit ráadásul kémkedéssel vádolnak. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, amit ma már nagyon nem divatos emlegetni: ezekben a nehéz években példátlan volt a társadalmi mobilitás, és sokan az elszenvedett igazságtalanságok ellenére is felemelkedhettek, olyan életpályát futhattak be, amire a kelet-európai félfeudális viszonyok között nem lett volna reális lehetőség.

Ferge Zsuzsa tudományos pályája erről az erkölcsről, tisztességről és hitről szól. E kis írás keretei nem teszik lehetővé, hogy felrajzoljam a nagy hírű akadémikus pályáját, még a legfőbb állomásokat sem tudnám kijelölni. Elégedjünk meg e helyütt annyival, hogy egész életében foglalkoztatta a társadalmi egyenlőtlenség, illetve annak újratermelődése. A legelismertebb képviselője az 1960-as években újjáéledő magyar szociológia úgynevezett strukturális irányzatának, aki azokban az években igazolta, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek léteznek az államszocializmusban is. Ilyesmiért nagyon könnyen elveszíthette tudományos állását a „renitens” kutató. Itt jegyzem meg, hogy ma nem nagy dicsőség „leleplezni” az államszocializmus egyenlőtlenségeit – miközben alig esik szó arról az iskoláról, amelyet a mai önjelölt titánokkal ellentétben ismertek és elismertek a „vágyva vágyott” Nyugaton. Ferge Zsuzsa a hazai szociálpolitika oktatás megalapítója volt, akinek elméleti és gyakorlati munkássága megkerülhetetlen marad az elkövetkező generációk számára is.

Én ebből a páratlanul gazdag életműből csupán egyetlen mozzanatot emelnék ki: az iskolai tudás társadalmi meghatározottságának kutatását, amellyel az akadémikus már az 1970-es években (sőt, a kutatás gyökerei visszanyúlnak a ’60-as évekre!) foglalkozott. Megállapította, hogy a szegregált osztályokban romlik a tanulmányi eredménye még a jobb képességű gyerekeknek is. Azóta a helyzet csak romlott. Mintha a hazai elit a tudást is csak meghatározott csoportok számára kívánná elérhetővé tenni… holott, és erről kevesebb szó esik, az „elitiskolák” éppúgy okozhatnak életre szóló traumákat az „elitgyerekeknek”, mint a „nyomoriskolák”. Csak erről kevesebb a nyilvános vita.

És kiemelek még egy szomorú aktualitást ebből a tanulságos és minden hazai olvasónak ajánlott kötetből. Ferge Zsuzsa emlékeztet a Horthy korszakban népszerű Erdély-induló keserű antiszemita változatára: „Elhangzott a szó, zeng az induló, talicskázik már a Grün és Kohn zsidó”. Szomorúan teszi hozzá: ma is népszerűek ezek a gúnyos, antiszemita, irredenta dalok, amelyek Magyarország sorsára nézve egyszer már tragikus következményekkel jártak. Óva int: más népek példáján tanulnunk kellene a történelmi hibákból.

(A precíz szerkesztői munka, a gondos szöveggondozás Agárdi Péter és Ferge Anna érdeme, a könyv szép kiállítása a Noran Libro kiadó érdeme.)