Újra lesz üzemanyag a francia kutaknál

Egy kivétellel valamennyi francia üzemanyagraktárban feloldották a munkajogi reform ellen tiltakozók blokádját a rendőri erők - közölte pénteken a francia kormány.

"Minden elfoglalt raktárban feloldottuk a blokádot, és ismét szabadon elérhetők, kivéve (a párizsi régióban) Gargenville-t, ahol sztrájkolnak" - mondta a közlekedési államtitkárság szóvivője. Közlése szerint az ország mintegy száz üzemanyagraktárából 15-öt kellett felszabadítania a rendőri erőknek. Az akciók során nem történt incidens.

Az olajfinomítók és az üzemanyagraktárak elfoglalása az elmúlt napokban ellátási gondokat okozott országszerte, elsősorban azért, mert a hiánytól tartó fogyasztók megrohamozták a töltőállomásokat és négyszer-ötször annyi benzint és gázolajat vásároltak, mint általában szoktak. A közlekedési államtitkárság szerint mostantól még inkább fel tudják gyorsítani a benzinkutak újratöltését. A kamionoknak kivételesen hétvégén is engedélyezték a szállítást.

A helyzet összességében már péntek reggel javult az előző napokhoz képest, a kormány számításai szerint a 12 ezer benzinkút húsz százalékénál vannak még fennakadások az ellátásban, míg szerdán még a harmaduknál nem lehetett üzemanyagot kapni.

Francis Pousse, az autós szakma nemzeti tanácsában (CNPA) a töltőállomások tulajdonosait képviselő testület vezetője azonban úgy látja, hogy az okostelefonos alkalmazások által megadott adatok csalókák, mert "amikor valaki azt jelzi, hogy egy állomás kiürült, és aztán érkezik egy kamion, és egy másik fogyasztó nem jelzi, hogy feltöltötték a kutat, akkor az applikációban az üresként jelenik meg". "A számokat nagy óvatossággal kell kezelni. A mi becsléseink szerint 10-15 százalékos szintű ma a hiány" - mondta a France Info hírrádióban.

A közlekedési államtitkárság szerint minden régióban javul az ellátási helyzet, beleértve a Párizs környéki Ile-de-France régiót is, ahol a legkritikusabb volt a helyzet pénteken. A nyolc olajfinomítóból hatban azonban pénteken is folytatódott a teljes vagy részleges sztrájk, amelyet a CGT szakszervezet hirdetett meg, s amely a tiltakozás kiszélesítésére kérte a munkavállalókat.
A Total francia olajipari vállalat azt közölte, hogy 2200 töltőállomásának valamivel kevesebb mint a harmadánál, 771 kútnál fogyott ki teljesen vagy részlegesen az üzemanyag, hetvenet pedig lefoglaltak a hatóságok az elsőbbséget élvező gépjárművek (mentők, tűzoltók) utántöltésére. Csütörtökön még 815 Total-kútnál jeleztek ellátási zavarokat.

Szerző

Tisztújítás a Jobbiknál - Vona az egyedüli elnökjelölt

Vona Gábor egyedüli jelöltként indul a Jobbik elnöki posztjáért a párt hétvégi tisztújításán. A jelenleg is elnökként dolgozó politikus a jelölőszervezetek 92,8 százaléka támogatta, míg az alelnökjelöltek közül 12-en kapták meg az induláshoz szükséges támogatást, a hat alelnöki helyre.

A Jobbik pártigazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a párt szabályzatai alapján az alapszervezetek taggyűléseiken dönthettek arról, hogy kiket szeretnének elnöki illetve alelnöki tisztségében látni. Szabó Gábor mindezt azzal egészíti ki, hogy a párt bármely tagja leadhatott szándéknyilatkozatot és elindulhatott az elnöki vagy az alelnöki tisztségért.

A közleményben azt írja, hogy a kongresszusra 700 küldöttet regisztráltak. A politikus arra is kitér, hogy hivatalos elnökjelölt az lehetett, aki a beérkezett jelölések alapján legalább 20 százalékos támogatottságot szerzett, míg az alelnökjelölteknek legalább 10 százalékos jelölési arányt kellett elérniük.

Az elnökjelölési folyamatban részt vett szervezetek 92,8 százaléka Vona Gábort jelölte a Jobbik elnöki tisztségére, így egyedül ő lépte át a 20 százalékos érvényességi küszöböt - emeli ki.

Az alelnökök jelölési folyamatában résztvevő szervezetek 84,1 százaléka Volner Jánost, 75,1 százaléka Toroczkai Lászlót, 71,6 százaléka Z. Kárpát Dánielt, 65,6 százaléka Sneider Tamást, 47,9 százaléka Hegedűs Lorántnét, 47 százaléka Novák Elődöt, 46,7 százaléka dr. Fülöp Eriket, 38,4 százaléka Janiczak Dávidot, 21,6 százaléka Kepli Lajost, 17,5 százaléka Murányi Leventét és dr. Gyüre Csabát, 14,9 százaléka Bana Tibort jelölte, így mindannyian átlépték az induláshoz szükséges 10 százalékos küszöböt - közölte Szabó Gábor.