Gaskó után új utakon a Liga

Publikálás dátuma
2016.05.31. 07:22
Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava
A Munka törtvénykönyve és a sztrájktörvény módosításáról is tárgyalna a kormánnyal a Liga Szakszervezetek - jelentette be egyebek mellett tegnapi tájékoztatóján Doszpolyné Mészáros Melinda. A szakszervezeti tömörülés múlt héten, a 20 évig tartó Gaskó István fémjelezte és sok vitát kavaró korszak után megválasztott új elnöke jelezte azt is, hogy ugyancsak elővennék a korábban megszüntetett korkedvezményes és korengedményes ellátások visszaállítását célzó javaslatcsomagjukat is.

Több éves bérfelzárkóztatási program kidolgozását szorgalmazta a Liga új, a szakszervezeti tömörülés történetében az első női elnök a több érdekvédelmi konföderációval. Az érdekvédelmi szervezet módosítaná azokat az egyéni, valamint a kollektív jogokra vonatkozó előírásokat, amelyek jelentős mértékben csorbítják például a szakszervezeti jogokat - közölte lapunk érdeklődésére a Liga elnöke. Ismét beleszólást akar a szakszervezeti tömörülés a munkakörülmények és az egészségvédelem javítása érdekében a munkaügyi, munkavédelmi ellenőrzésekbe, mert 2010 után ezeket a jogosítványaikat elvették tőlük. A többségi állami tulajdonban lévő cégekre vonatkozó diszkriminatív szabályozás megszüntetését is célul tűzte ki a Liga Szakszervezetek. A pótlékrendszerre és a bérezésre vonatkozó szabályozás sem maradhat a jelenlegi formájában - figyelmeztetett Doszpolyné Mészáros Melinda.

A tavalyi statisztikai adatok alapján mintegy 20 ezer forinttal maradt el a minimálbér a létminimumként kiszámolt havi jövedelemtől. Idén ugyan ez a különbség csökkent, de még így is nagyjából 10 ezer forint a különbség. A Liga fontos célja, hogy a minimálbér nettó összege elérje az egy személyre számított létminimum összegét. Az unióban Magyarország jelenleg a 18. helyen van a minimálbér összegét figyelembe véve, míg Luxemburgban a minimálbér eléri a havi 2 000 eurót, addig hazánkban ez az összeg csupán 330 euró. Erről a Liga nem csak a többi szakszervezeti konföderációval, de a munkaadók szervezeteivel is tárgyalna - hangsúlyozta az elnök.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ugyan megszüntette a létminimum számítást, de a Liga a társ-konföderációkkal akár intézményesített keretek között a jelenlegi, vagy egy új módszer szerint fogja elvégezni a szükséges számításokat - emelte ki Doszpolyné Mészáros Melinda. Ennek ismerete amúgy is elengedhetetlen a 2017-es minimálbér és bérminimum tárgyalásokhoz - tette hozzá.

Támogatni kívánja a Liga az egészségügyben, a szociális, a köznevelés, közoktatás, valamint a közlekedési ágazatokban a szakmai, létszám és bérgondok megoldását is. Az egészségügyben szervezett eddigi demonstrációkat például a Liga nem csak erkölcsileg, de anyagilag is támogatta - hangsúlyozta az elnök.

Szerző

Elismerés a XIII. kerületi passzívháznak

Rangos elismeréseket kapott az angyalföldi passzívház. A száz önkormányzati lakásos, Közép-Európában is egyedülálló épületet a Nemzetközi Ingatlanszövetség Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán ezüst fokozatú díjjal jutalmazta a zsűri. 

Ebben az épületben nincs bekötve a gáz, nincsenek kazánok, kémények, a fűtést és a melegvíz-ellátást hőszivattyúk biztosítják, amiket 20 földhő szonda lát el. A szellőztetőrendszer állandó levegőkeringetésének köszönhetően kétóránként cserélődik a levegő, a használt levegő hőjét nagyrészt a friss levegő felfűtésére használják.

A talajhő előnye, hogy télen fűt, nyáron pedig hűt, így a lakások klimatizáltak berendezés felszerelése nélkül is. A bérlők a fűtésért évente 15-20 ezer forintot fizetnek és a lakásokban nyári időszakban az árnyékolók használatával még a legnagyobb melegben sem emelkedik 25-26 fok fölé a hőmérséklet. A szocialista irányítású kerület 2,3 milliárd forintot költött a beruházásra.

Az önkormányzat az elmúlt 10 évben 580 bérlakást építtetett több mint 10 milliárd forintból. Többet, mint az ország valamennyi önkormányzata összesen. Ebben a ciklusban még újabb 50 bérlakást akarnak átadni, olyanokat, amelyek szintén megfelelnek majd a passzívház kritériumainak. Szintén ezzel a technológiával épül jelenleg egy 400 férőhelyes óvoda.

Az építész szakma Oscar-díjának számító elismerést tegnap Tóth József polgármester vette át. Korábban a Lehel Csarnok épületét díjazta a szervezet.

Szerző

Kapcsolódó

Díj a passzívháznak

Séta a Normafáról a Széchenyi-hegyre

Elfogadta a XII. kerületi képviselő-testület a Normafára vonatkozó kerületi építési szabályzatot (KÉSZ), amelyben általánosan csaknem 90 százalékkal léptek vissza a Normafa-törvény által 2013-ban megteremtett beépítési lehetőségekből.

E jelentős visszalépés hátteréről Váczi János alpolgármester elmondta, hogy az eddigi egyeztetések, valamint az egy évvel ezelőtti helyi népszavazás tapasztalatai alapján a legelső elképzelésekhez képest jóval visszafogottabb tervek születtek a terület rehabilitációjára.

A mintegy 380 hektáros területet lefedő KÉSZ megalkotása során alapvető szempont volt, hogy a természeti erőforrások többlet igénybevételére, új beépítésre szánt terület kijelölésére ne kerüljön sor. Kiemelten kezelték a természetvédelem és a környezetvédelem szempontjait, a Natura 2000 hatásbecslési dokumentáció megállapításait, valamint a környezettel kapcsolatos közösségi jogszabályokban rögzített előírásokat.

Egyes területeken, köztük a Harangvölgyben 0 százalékra csökkentették a beépíthetőséget, az erdőterületeken pedig 0,1 százalékot írtak elő – ez a minimális beépítési lehetőség is csak azt szolgálja, hogy alapvető kiszolgáló létesítményeket, például illemhelyet, pelenkázót elhelyezhessenek. Jelentős fejlesztések várhatók a Gyermekvasút–Eötvös út–Konkoly-Thege Miklós út által határolt területen: a volt Olimpia szállót lebontanák és a helyén közparkot alakítanának ki, amely közvetlen gyalogos összeköttetést teremtene a Normafa és a Széchenyi-hegy között.

Az Eötvös út-Normafa út-Síház közötti szakaszának forgalmát a Gyermekvasút nyomvonala melletti új útra kívánják áthelyezni, míg a Konkoly-Thege Miklós út felső részén parkolóhelyeket alakítanának ki – ez teszi majd lehetővé, hogy a Normafa Síház melletti parkolót és buszfordulót megszüntessék. Az Eötvös út 48. számú védett villaépületben hoznák létre a Normafa információs központját, s ennek közelében épülne ki a fogaskerekű vasút új felső végállomása.

Szerző