Matolcsy György;MNB alapítványok;MNB-botrány;

2016-05-30 19:16:00

Miért nem nyomoznak Matolcsy után?

Bárándy Gergely azt vetette fel az Országgyűlés hétfői ülésén, hogy már régen nyomozni kellene a jegybanki alapítványok ügyében, az Ab döntése után ugyanis egyértelműen tudható, az MNB alapítványainak pénze közpénz. Már az is meglehetősen bűncselekmény-gyanús, hogy a jegybank 260 milliárdot ellenszolgáltatás átadott közalapítványoknak. 

Az alapítványok a jegybank feladatkörébe nem tartozó tevékenységekre juttattak közpénzt, ezt azonban nem tehetnék meg. Az alapítványoknak pedig nem más a célja, mint a Fidesz hatalmon tartása, valamint Matolcsy György kissé furcsa közgazdasági elméletének elterjesztése - közölte. Ha közpénzt törvénysértően használnak fel, és abból vagyoni hátrány keletkezik, bűncselekmény valósul meg. Miért nem nyomoznak már ebben az ügyben? - firtatta.

Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese kiemelte: bűncselekmény gyanúja esetén kerülhet sor büntetőeljárás elrendelésére, konkrét személlyel szemben pedig akkor lehet, ha a megalapozott gyanú fennáll. Közölte: a jegybanki alapítványokkal összefüggésben eddig 11 feljelentés érkezett az ügyészségre, ebből 8 esetben bűncselekmény hiánya miatt a feljelentéseket elutasították. 

Egy nyomozás és egy feljelentés elbírálása folyik - tette hozzá. Emellett egy esetben egyéb intézkedésre került sor. Az ügyészség kizárólag a törvényi és más jogszabályi rendelkezéseket tartja szem előtt - hangsúlyozta.