Fotó;Fesztiválzenekar;Fischer Iván;"TérTáncKoncert”;

2016-06-03 21:40:00

Fischer Ivánék "toleranciaünnepe" a Hősök terén - Fotógaléria

Stravinsky humoros és groteszk Kártyajáték című balettzenéje is megszólal a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ingyenes TérTáncKoncertjén, a Hősök terén pénteken. A rendezvényen 500 olyan fiatal táncolt együtt, akik az ország hátrányos helyzetű településein hónapok óta erre a napra készültek. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM/NÉPSZAVA

A zenekar a koncertre Stravinsky humoros és groteszk Kártyajáték című balettzenéje mellett meglepetés darabokkal is készült, a közönség pedig papírszékeken ülve hallgathatta végig az ingyenes nyárköszöntő hangversenyt. "Ez a kezdeményezés a toleranciáról szól, arról, hogy együtt táncolnak hátrányos és szerencsésebb környezetből érkező gyerekek a Fesztiválzenekar zenéjére. Nagy toleranciaünnep lesz" - mondta korábban a rendezvényről Fischer Iván karmester.

 A BFZ több év kihagyás után tavaly tért vissza a Hősök terére, ahol az azt megelőző évtizedekben is számos hangversenyt adott. A délszláv háború idején megrendezett koncerten szerb, horvát és bosnyák kórusok énekelték el Beethoven IX. szimfóniáját. 2001-ben Cigányokkal együtt című koncertjükön roma zenészekkel muzsikáltak, a 2007-es Keringő-koncerten pedig ezrek táncoltak együtt a téren.