Külföldi munka ígéretével loptak meg 53 magyart

Ötvenhárom rendbeli csalás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség egy Nógrád megyei nő ellen, aki ismeretlen társával ötvenhárom sértettől csalt ki pénzt külföldi munka hamis ígéretével - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön.

Bóna Gyula elmondta: a vádlott és a nyomozás során ismeretlenül maradt társa 2013 októberét megelőzően internetes hirdetési oldalakon adott fel apróhirdetéseket, amelyekben hollandiai munkalehetőséget kínáltak kiemelkedő fizetéssel és szállással.

Az ország különböző településeiről jelentkező sértetteknek azt a valótlan tájékoztatást adták, hogy elvégzik a munkavállaláshoz és a kiutazáshoz szükséges ügyintézést, ehhez ötezer forintos regisztrációs díjat kell befizetniük egy általuk megadott bankszámlára.

A főügyész hozzátette: a befizetéseket követően a vádlott és társa elérhetetlenné vált. A beígért hollandiai munkalehetőséget nem biztosították a sértettek számára, mint ahogy az már eredetileg sem állt szándékukban, a pénzt pedig saját megélhetésükre fordították. Az elkövetők 53 sértettnek összesen 265 ezer forint kárt okoztak. Bóna Gyula elmondta, az ügyészség a többszörösen büntetett vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és közügyektől való eltiltását, valamint a sértettek kárának megtérítésére kötelezését indítványozta.

Szerző

Halálra gázolt a kamion egy 70 éves bácsit Kecskemétnél (fotók)

Publikálás dátuma
2016.06.09. 12:24

Halálra gázolt egy 70 éves bácsit egy kamion, ami az 5-ös főút irányából a 445-ösön közlekedett Kecskemétnél. A férfi a helyszínen életét vesztette.

A gyalogos a kivilágítatlan útszakaszon láthatósági mellény használata nélkül akart átkelni az úton. A 70 éves szabadszállási férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja - írja a rendőrség honlapján.

 

Szerző

Vonat ütközött a Keleti pályaudvar felé

Kisteherautóval ütközött egy személyvonat egy sorompó nélküli vasúti átjárójában a Budapest-Kelebia vonalon, Kiskőrösnél csütörtök reggel, az érintett szakaszt lezárták a vonatközlekedés elől - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

Kavalecz Imre tájékoztatása szerint az ütközésben érintett, a budapesti Keleti pályaudvarra tartó szerelvény utasait busszal szállítják tovább Kunszentmiklós-Tassig. A vonaton senki sem sérült meg, a gépjármű vezetőjét azonban a mentők kórházba vitték - tette hozzá.

Szerző