Több száz lemezborító a Capa Központ tárlatán

Publikálás dátuma
2016.06.16. 07:47
Antoine de Beaupré kurátor FOTÓ: MTI/KALLOS BEA
Total Records – Lemezborítók: fotográfi a és zene címmel nyílt kiállítás a fővárosi Capa Központban.

A számos világhírű fotós 437 munkáját felvonultató tárlat a tavalyi arles-i fesztiválon mutatkozott be, az anyag október 2-ig tekinthető meg Budapesten. Andy Warhol egyik emblematikus műve, a Rolling Stones Sticky Fingers című lemezéhez készült borító, amely egy férfi ágyékát ábrázolja, a tárlat Az erotika évei című részében található.

A sokkoló és nemegyszer cenzúrázott lemezborítóra példa John Lennon és Yoko Ono Two Virgins című albumán a két művészt meztelenül ábrázoló fotó, amelyet megjelenésekor barna tasakkal takartak le a boltokban. 

Szerző

Közelkép - Gyász és versek

A címben szereplő fogalmakat Simor András neve köti össze. A gyász: a napokban elhunyt élete társa: Dobos Éva költő, műfordító. Egyebek között, a latin-amerikai irodalom számtalan, fontos szerzőjének magyarra átültetője volt. A versek viszont a viszonylag legfrissebbek Simor András munkái közül: most jelent meg Keresem magam 2015-16 című kötete.

Sok költő-író barátjára emlékezik a kötetben, egyebek között Ladányi Mihályra, Györe Imrére, s legfőként legjobb barátjára, szerkesztőtársára Tabák Andrásra, akivel éveken át együtt állították össze az Ezredvég című folyóiratot. Érdekes módon feleségére csak néhány verse utal, családi vonatkozásokban leginkább fiát és unokáit idézi meg a költeményekben. Egyébként termékeny költő Simor András, ebben az alig egy évet tartalmazó kötetben több mint 140 címet találunk. Igaz ezek között sok a kétsoros, amolyan rímbe szedett sóhajok, még inkább a négysoros versek sora.

Gyakran testi állapotáról ad hírt, hiszen közel a nyolcvanadik évhez, már mindenféle nyavalyák gyötrik az embert. Szót ejt, illetve rímbe szedi gondjait a műfogsoráról is. „Rút mulatság a műfog/ főleg mikor kihullik/ de verset írni róla/ érdemes legalább…"

Szorgalmas és pontos ember Simor, aki most azt is megírja, hogy elsőéves tanárként kicsikkel kellett foglalkoznia, de sehogy sem tudta őket a szükséges fegyelemre szoktatni. Szerencséjére a következő évre ösztöndíjat kapott Kubába. Így lett ő is a latin-amerikai irodalom jeles fordítója. Társadalmi elkötelezettsége sem maradhatott ki a versei közül, így esik szó több költeményében a migrációs hullámról kerítésekről, a szegényekről, közöttük a koldusokról. Igazi költőhöz méltón, nem ritkák a váratlan asszociációk, eredeti gondolatok. („Az ember hetven fölött tétova/ A új nap, mint furunkulus kinő…” írja például egyik versében.) 2015-től pedig így búcsúzik: „Az Úristen a láthatárt/ unottan bezárja.)

Nem szexről van szó

Publikálás dátuma
2016.06.16. 07:45
Ketten a baráti társaságból, ki-ki a párja mozgását fi gyelve az éppen időszerű összejövetelen
Az dán-egyiptomi származású rendezőnő, May el-Toukhy debütáns játékfilmjében egy csapat első ifjúságán túllépett nő reménykedő szerelmi kísérleteit meséli el a romantikus komédia szabályai szerint. A népes koppenhágai kompánia valamennyi tagja abban reménykedik, hogy a nagyváros kellős közepén megtalálja élete szerelmét. Dániában több díjat nyert és szerette a közönség is.

Népes, összeszokott társaság valahol Koppenhága egy tágas lakásában, teljes szilveszteri hangulatban, mindenki csupa várakozás és csupa mosoly, és akkora a nyüzsgés, hogy a nézőnek jó időbe beletelik, míg fokozatosan összeilleszti a nyíltan vagy titokban egymáshoz tartozó párokat.

Egy szó, mint száz: szerelem című filmjében May el-Toukhy úgy kavar bele az indító jelenetébe, hogy a mozgás és lendület, az induló és megszakadó párbeszédek az érzelmi felfokozottság csúcsára viszi története hőseit. De úgy, mintha nem is filmet, hanem a valóságot látnánk, tele apró köznapi gesztussal, történéssel, rögtönzött akcióval és reakcióval. A remekül elkapott képek és energikusan egymás mellé vágott jelenetek sugározzák magukból az életet és a spontaneitást.

Habár May el-Toukhynak nagyon is saját hangja és stílusa van, mégis, itt, ebben a kezdő epizódban a nézőnek nem lehetnek kétségei: évtizedekkel a mester igazi, elementáris filmenergia-kitörése után is még mindig Lars von Trier köpenyéből (vagy mondjunk inkább felvevőgépet?) ugranak elő a kezdő dán filmrendezők nemzedékei. Von Trier Idiótákjai persze egészen mást sugalltak anno, mint most el-Toukhy története, ez utóbbi hősei mind beilleszkedett emberek, az idiotizmus kereséséről szó sincs, mégis, van valami belső meg nem felelés mindegyikükben, amitől eszünkbe juttatják azt az 1998-as dán társaságot.

Három évet és nyolc fejezetet fog át a film a baráti társaság életéből. A fejezetek egy-egy közös együttlét epizódját mesélik el, ekkor derülnek ki az életükben időközben történt fontosabb fordulatok. A szilveszter után egy meglepibuli, Szent Iván-éj megünneplése, esküvő, névadó, évforduló és szülinap adják az összejövetel és buli apropóját. És hát nagyon is érződik, hogy itt egy jóléti társadalom középosztályának tagjairól van szó, mert a film elejétől a végéig mindenki kizárólag a normális emberi élet mozzanatairól beszél. Sem politika, sem társadalmi és szociális kérdések még csak érintve sem kerülnek elő. Egyedül a párkapcsolat, a szeretett vagy éppen utált lény, a reményteli érzelmi csírák és a kibomlott intim viszonyok állnak a nagyon ügyesen és érdekesen szerkesztett ensemble-jelenetek, a sajátos csoportmozgás, az együttes játék középpontjában.

Ketten a baráti társaságból, ki-ki a párja mozgását fi gyelve az éppen időszerű összejövetelen

Ketten a baráti társaságból, ki-ki a párja mozgását fi gyelve az éppen időszerű összejövetelen

A film egyéni ízét és sugárzását az adja, ahogyan a 30-as éveik végén, 40-es éveik elején járó nők szerelemmel kapcsolatos álmai és vágyai nem csak nyíltan, hanem még erősebben inkább közvetett módon kapnak határozott érzelmi formát a látszólag spontán előbugyborékoló beszélgetésekben. Meglepő, hogy olykor csak félmondatokban bukkan elő egyébként fontosnak vélt mozzanat. Ilyen például Ellen, a magányos főszereplő orvosi munkája, majd munkavállalása Norvégiában, illetve hazatérése „a sötét és hideg Északról”.

Ugyanígy a forgatókönyvírásban is részes rendező nem magyarázkodik egy fél mondat erejéig sem, hogy a társaság leszbikus szerelmes párja, Anette és Maya hogyan lett egy csecsemő boldog szülője. S a film ugyan a szerelem vágyáról szól, de a testiséget csak egy-két igen finom, elegáns és majdnem jelzésszerűen visszafogott jelenet érzékelteti. El-Toukhy inkább az érzelmi bizonytalanságokat, a vonzódások kiszámíthatatlanságát és vágyódások hullámvasútját figyeli, olyan sok apró megfigyelés tükrében, amitől a töredezett történetek megtelnek élettel.

A Dániában született és ott élő, félig egyiptomi származású el-Toukhy maga is a harmincas évei végén jár, és azt mondja a filmjéről, őt a szerelmi kapcsolatok tökéletlensége érdekelte. „A világnak ezen a táján nem a családunk elvárásai és érdekei szerint választunk párt, hanem a saját vágyaink szerint. Ezért tud roppant kegyetlen lenni az, ha a kapcsolatunk eltér az álmainktól.” Az álmoktól való eltérések filmje az Egy szó, mint száz: szerelem.

Hol drámai, hol könnyed hangulatú történettöredékek mesélnek a félreismert szerelemről, a hazudott szerelemről, az elutasított szerelemről, a megtalált szerelemről. És ráadásként a tökéletes szerelemről, de ebben a tíz-tizenöt tagú társaságból mindössze csak egyetlen párnak van része. A leszbikus pár is példaszerűen kitart egymás mellett, bár ott is kezd töredezni az igaz hűség sziklája. A középpontban álló Ellen pedig minden becsapott nő alapképletét hozza. A szerelem vakságát, amelyben persze nem látja meg az ember lánya, hogy a rajongott férfi egy frászt fog elválni a kedvéért, csak vakításul szórja a rizsát a kettőjük boldog jövőjéről.

A film könnyed, játékos stílusban lényegében arról szól, milyen bolond balfékek tudunk lenni a szerelmi kapcsolatainkban. A jó ritmus és a szereplőgárda remek csapatmunkája teszi kellemes szórakozássá az életteli töredéksort, amely a dán filmesek legfontosabb díjaiból (Bodil, Robert) is kapott a jó pár jelölése mellett. (A rendező most dolgozik a Cairo című filmtervén, amelyre már jóval korábban kapott jelentős pályázati elismerést.)

(Egy szó, mint száz: szerelem ****)

Szerző