Robert Fico;Fico;

2016-06-18 07:36:00

Kizárhatják a szocialisták Ficóékat

Két héttel azt megelőzően, hogy Szlovákia veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztségét, az Európai Szocialisták Pártja (PES) kilátásba helyezte a Robert Fico miniszterelnök által fémjelzett Smer tagságának felfüggesztését a baloldali pártcsaládban. A kemény lépésre a kormányfőnek az iszlámmal kapcsolatos kijelentései miatt kerülhet sor.

Fico május végén a szlovák TASR hírügynökségnek kijelentette, „az iszlámnak nincs helye Szlovákiában”. A PES hangsúlyozta, hogy a vallásszabadság alapjog egy nyitott társadalomban. „Ezért elvárjuk azt Robert Ficótól, hogy világossá tegye álláspontját, s korrigálja azt” – hangzik a Brüsszelben kiadott közlemény.

Amennyiben nem tapasztalnak e tekintetben előrelépést, úgy szankciókat hozhatnak, amely akár a Smer PES-ből való kizárását is jelentheti. Elvárják továbbá a szlovák miniszterelnöktől azt is, hogy az EU következő soros elnökeként „programjával egyértelműen tegyen hitet az erős és egységes Európa mellett”.

Szlovákia a visegrádi államokkal, köztük Magyarországgal együtt a kvótarendszer legnagyobb bírálói közé tartozik. Pozsony július 1-jén veszi át a soros elnökséget Hollandiától. Sokan attól félnek, hogy az ország a második félévben mindent elkövet a menekültek elosztásának megakadályozásáért.