Előfizetés

Átadták a Magyar Állami Operaház díjait

Három magánénekes, egy táncművész és egy zenekari tag vehette át szombaton az évad legrangosabb díjait a Magyar Állami Operaházban.

Kamaraénekesi díjjal Schöck Atalát, Pasztircsák Polinát és Palerdi Andrást, az Opera kamaraművésze címmel pedig Danyilova Galina koncertmestert jutalmazta az Opera vezetése. A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja (Csillaga) Leblanc Gergely lett. Az elismeréseket az aktív szólisták megbecsülésére, tehetségük és teljesítményük értékelésére hozta létre a dalszínház 2012-ben.

A színházi társaságok elnökségi ülése

Közös elnökségi ülést tartott a hétvégén a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.

A Magyar Színházi Társaság által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint az összejövetel apropóját az utóbbi időkben történt - a szakmai kuratóriumok véleményét figyelmen kívül hagyó - színházigazgató-kinevezések és indoklás nélküli felmentések adták, de ezek mellett számos más fontos problémát is érintettek, mint például az előadóművészeti törvény átgondolásra szoruló pontjai, a TAO, a művészeti képzés és foglalkoztatás kérdése, illetve a függetlenek helyzete.

A Keszég László és Vidnyánszky Attila által vezetett elnökségek jelen lévő képviselői a szombati ülésen megegyeztek abban, hogy hasonló összejöveteleket a jövőben rendszeresen fognak tartani, és közösen lépnek fel a színházakat érintő fontos kérdésekben.

A kisvárdai fődíj A nyugalomé

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, A nyugalom kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott legjobb előadásért járó fődíjat, valamint a város közönségdíját a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiválján.

A szombaton késő este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Bocsárdi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét és Fabó Tibort, a Komáromi Jókai Színház tagját. A nemzeti fejlesztési miniszter által felajánlott díjat a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása kapta, míg az Emmi és a Kisvárdai Várszínház által a legígéretesebb tehetség számára alapított Teplánszky-díjat a Fade-Out című előadásért a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat vehette át.

A rendezői díjjal az Úrhatnám polgár és Az eset című előadásokért Sardar Tagirovskyt, a legjobb női alakításért járó díjjal Pethő Anikót, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és B. Fülöp Erzsébetet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagját jutalmazták. A legjobb férfi alakításért adható elismerést Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi színház művésze és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vehette át. A legjobb 35 év alatti színész díját Kiss Bora (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) vihette haza.

A legjobb díszlet díjában A nyugalom című előadásért Adrian Damian, a legjobb jelmezért járó díjban az Úrhatnám polgár című előadás jelmezeiért Bajkó Blanka Alíz, míg a zenei díjban szintén az Úrhatnám polgár zenei világának megformálásáért Bartók György és alkotótársai részesültek. Az eseményen átadták a hallgatói minifesztivál diákzsűrije, valamint a közönség által adható elismeréseket is. A kilencnapos kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthatott a közönség.