Az első robbantás egy ellenőrzőpontnál következett be, a legnagyobb pusztítást pedig az a második detonáció végezte, amelyet kormánykatonák egy csoportja közelében, egy gépkocsiba rejtett pokolgéppel hajtottak végre. Az IS korábban többször fenyegetőzött, hogy a ramadán böjti hónap alatt megtorló akciók sorozatát fogja véghezvinni.
Mukalla a déli partvidék egyik fontos közlekedési gócpontja, különösen kikötője forgalmas, egyben a kiterjedt keleti tartomány, Hadramut központja. Jó ideig az Arab-félszigeten tevékenykedő al-Kaida fiókintézet, az AQAP főhadiszállásaként emlegették, ám áprilisban a kormánykatonák az Egyesült Arab Emírségekből érkezett alakulatok közreműködésével kiszorították az AQAP fegyvereseit a régióból. A helyzetet bonyolítja, hogy miközben az IS és az AQAP számos területen, például a milicisták toborzása terén egymás vetélytársa, addig más téren, így a terrormerényletek koordinálása ügyében bizonyos közreműködést feltételeznek közöttük a terrorszakértők. Mukallában nehezíti a hatóságok helyzetét, hogy a szélsőséges muzulmán csoportoknak vélhetőleg még számos „alvó sejtje” tevékenykedik a városban.
