Kíméletlen lelki kalandozás

Az elmúlt évad valóban egyik legfigyelemreméltóbb előadása a kisvárdai színházi fesztivál fődíjával jutalmazott előadás, Bartis Attila Nyugalom című regényének színpadi adaptációja.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkciója több olyan minőségi együttállást mutat, ami ritkán fordul elő. De maradjunk rögtön az adaptációnál, Radu Afrim rendező, aki már többször dolgozott a marosvásárhelyi együttessel, tehát jól ismeri a színészeket, maga készítette az adaptációt, mégpedig egyrészt a Marosvásárhelyről származó szerző regényének szövegét használta, másrészt ezt ötvözte Bartis saját átiratával, vagyis az Anyám, Kleopátra című drámával. Utóbbit a Nemzeti Színházban is műsorra tűzték évekkel ezelőtt Garas Dezső rendezésében. Sőt az anyagból Alföldi Róbert filmet is rendezett, mindkét változatban Udvaros Dorottya játszotta a főszerepet.

Radu Afrim viszont határozottan egy saját, ám a regényhez nem hűtlen verzióval, állt elő. Egy olyannal, amely alkalmas a mélylélektani utazásra, egy sokrétű történetet mesél, de el is időz egy-egy cselekményszálnál. Nem sietteti sem a színészt, sem a nézőt, a csaknem három órás szünet nélküli előadás végére a játszóknak és a nézőknek sincs más lehetőségük, minthogy kitárulkozzanak, előbbiek a színpadon, utóbbiak pedig, mint befogadók, akiket beszippant, magával röpít ez a három óra. Az izgalmas színpadi adaptáció mellett kapunk egy egészen lélegzetelállító díszletet. Adrian Damian, aki szintén méltán érdemelte ki a legjobb díszlet díját, a vizet használja, mint egyik fő eszközt, hiszen gyakorlatilag két szigetet teremt játéktérként. A víz gyakran válik bizonyos rendezőknek köszönhetően tolakodó, öncélú, olykor értelmetlen, csupán a színészek dolgát megnehezítő eszközzé. Ebben az esetben viszont teremtő erejűvé lesz. Egészen bámulatos, ahogy egyes tárgyak, mint az emlékezet rekvizitumai, gyakorlatilag kinőnek a vízből. De különböző vetített képek segítségével is elidőzhetünk a múltban.

Rögtön az elején, ahogy az Anyát játszó B. Fülöp Erzsébet belegázol a vízbe, elkezdődik egy kíméletlen lelki kalandozás, ahol miközben sok játékos és érzelmes pillanat részesei lehetünk, valóban nincs kegyelem. Radu Afrim nem kegyelmez senkinek, önmagának és a színészeinek sem. Itt bizony szembe kell nézni saját gyengeségeinkkel, gyarlóságainkkal, a mindent magunk körül elpusztító birtoklási vágyunkkal. Ehhez a gyötrelmes szembesítéshez nagyon is alkalmas a Bartis által megálmodott alapanyag, amelyet a rendező finoman, gyakorlatilag észrevétlenül képes felerősíteni. A történetet is ügyesen kitágítja. A főszál a színésznő anya és fia kapcsolata, de hangsúlyossá válik a fiú szerelmi viszonya Eszterrel és a külföldre távozott hegedűművész testvér sztorija is. Emellett a történelmi betétek önálló egységet képeznek, például a nyolcvanas évek pártéletét megjelenítő fanyar, nagyon is groteszk hangulatú jelenet. Kádár neve is többször elhangzik az előadásban, mint ahogy Bartis művében is szerepel. Radu Afrim másik fegyvere a színészvezetés. Mint az előadás szakmai vitáján kiderült, a rendező a próbák során rendkívül maximalista, olykor már-már könyörtelennek is nevezhető, de mindenképp a határokat feszegeti. Többször kéri a színészeket, hogy improvizáljanak és addig hajszolja őket, amíg a legbelsőbb érzéseiket, reakcióikat ki nem csikarja.

B. Fülöp Erzsébet ereje teljében lévő, nőiségében is tündöklő színésznőként jelenik meg az előadás elején, aztán rendkívül pontosan mutatja meg az Anya leépülését. Kivonul a világból, önkéntes száműzetésbe kezd, elhagyja kedvenc helyét, a színpadot, és bezárkózik a lakásba. Az író fiát engedi csak egyedül magához, akihez egyébként különös viszony fűzi. Az előadás ennek a viszonynak a mélységeit kutatja és sikerül is sokat megmutatni ebből. Az indítékokat, a motivációkat is feltárja, miközben az érzelmi részét is pontosan képes láttatni. Meglátjuk miért is nem képes elengedni az Anya a fiát, és ő miért nem tud elszakadni. Az Andort alakító Bányai Kelemen Barna nagyon is egészséges, erős férfit jelenít meg, csakhogy mégsem tud dönteni, belesodródik egy ördögi szituációba, ahonnan már nincs visszaút. Három nő bűvkörében próbál talpon maradni, sikertelenül. Az Esztert játszó Kiss Bora megpróbálja az írót megmenteni, de végül alul marad az Anyával szemben és maga őrül bele ebbe a reménytelen küzdelembe. Kiss Bora különösen jeleskedik a kitárulkozásban, a nőben rejlő erotikát egyszerre nyers őszinteséggel, de mégis költőien ábrázolja. (Egyébként B. Fülöp Erzsébetet, Bányai Kelemen Barnát és Kiss Borát is jutalmazta a zsűri remek játékukért.) A kritikusnőt, Jordán Évát, Brekeméri Katalin játssza, rendkívül bátran, néhol vásárian elrajzoltan, de nem riadva meg attól, hogy megmutassa, milyen praktikákkal teszi az írót magáévá az általa megformált értelmiségi asszony.

A marosvásárhelyi előadás igazi fesztivál előadás és nem mellesleg a teátrum legjobb korszakát idéző produkció. És az is biztatónak tűnik, hogy a következő évadban Radu Afrim Dragomán György Máglya című regényének színpadi adaptációjára készül ugyancsak Marosvásárhelyen.