bántalmazás;feljelentés;Baán László;Ligetvédő;

2016-07-04 07:15:00

Agresszió, ami már Baán Lászlónak is sok volt

Feljelentést tesz a Közlekedési Múzeum felújítását végző Városliget Zrt. egy, a munkaterületen tiltakozó bántalmazása miatt - közölte péntek este Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Egy nyilvánosságra került videofelvételen jól látható, amint az "építési területen" belül, a múzeum tetején tartózkodó, a Városliget beépítése, és fáinak elpusztítása ellen küzdő Ligetvédőt egy, a cég által a terület biztosítására felbérelt biztonság őr teljes erőből gyomorszájon üti. Az aktivista - név szerint Komáromy Gergely - összeesett, s mint egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a bántalmazást követően hosszú órákig levegőt is csak nehezen tudott venni. Az agresszió azonban nem állt meg, a Ligetvédőt - miközben próbált lemászni a tetőről egy létrán rugdosták, a kezére is ráléptek.

Baán László közölte: a Liget Budapest Projekt csak a jogszabályoknak minden szempontból megfelelő eljárást tartja elfogadhatónak valamennyi, a projekttel kapcsolatos tevékenység során és elítél bármely erőszakos, önhatalmú, a törvényességet semmibe vevő cselekedetet. Mint írta, az aktivista bántalmazása elfogadhatatlan.

Ugyanakkor érthetetlen, hogy ha a Liget Projekt és a Városliget Zrt. csak a jogszabályoknak megfelelő eljárást tartja elfogadhatónak, miért nem nyilvános még mindig a múzeumépület bontásáról szóló építésügyi határozat, az építési területen pedig miért nincs feltüntetve az engedély száma, valamint a felelős műszaki vezető neve és elérhetőségei.

Vasárnap délután a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért politika-semleges Ligetvédő-szolidaritási sétát szervezett a Városligetben. "Ha bármelyik politikai oldal felújítaná, rendbe tenné a Ligetet, dicséret járna neki, ha bármelyik politikai oldal a száz évvel ezelőtti városatyákhoz hasonlóan múzeumi negyedet hozna létre a város külső, még fejlesztés előtt álló részein, dicséret járna neki.

Ezzel szemben egyetlen oldalnak sincs joga az itt élők véleményének ellenére végrehajtani Budapest egyik legkedveltebb területének beépítését, elvenni egy szerzett jogot, ami minden ligetlátogatót megilletett, hogy a világ első nyilvános, mindenki számára nyitott parkjában töltődhessen fel, ha úgy kívánja. A ligetvédők alapvető jogokat védenek, sokszor helyettünk is" - írták a szervezők.