Összesen hét évbe telt, amíg a Sir John Chilcot által fémjelzett vizsgálóbizottság közzétette jelentését a briteknek az iraki háborúban betöltött szerepéről. Chilcotot még 2009. június 15-én nevezte ki Gordon Brown akkori kormányfő a testület élére. A bizottság élesen bírálta a jelentésben Tony Blairt, aki az Irakkal szembeni 2003-as beavatkozás idején brit kormányfő volt.
„A katonai beavatkozáson kívül akkor más megoldás is adódott volna” – jelentette ki Chilcot a jelentés közzétételekor. Ennek ellenére Blair ígéretet tett arra, hogy bármiben támogatja és követi George W. Bush akkori amerikai elnököt, s „ezt meg is tette” – állapította meg a jelentés készítője. A politikai döntés még azelőtt született a beavatkozásról, hogy „Szaddám Huszein rezsimjének lefegyverzésére vonatkozó összes lehetőséget kiaknázták volna”.
A testület szerint az előzetes figyelmeztetések ellenére alulbecsülték az invázió következményeit. Nem készítették elő kellőképpen a Szaddám Huszein bukását követő időszakot Irakban – hangzik a testület bírálata. Chilcot nyilatkozatát az iraki háborúban elhunyt 179 iraki katona hozzátartozói előtt olvasta fel.
A dokumentum szerint elsősorban Tony Blair döntése volt az iraki beavatkozás. A brit miniszterelnök már néhány héttel a 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államokkal szembeni terrortámadások után meg volt győződve arról, hogy meg kell dönteni Szaddám Huszein rezsimjét. Decemberben azt közölte George W. Bush elnökkel, hogy „okos stratégiát” kell kidolgozni a bagdadi hatalomváltásra. Blairt akkor az amerikai elnök „pincsijének” is nevezték, mert kritika nélkül követte az Európában egyébként igen népszerűtlen Busht.
Blair elkötelezettsége a háború mellett (2002 júliusában azt közölte Bushsal, „mint mindig, most is melletted állok”), nem állt összhangban a valósággal, hiszen jelentősen eltúlozták az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek okozta veszélyt. Chilcot-jelentés külön kiemeli, hogy a 2003 márciusi invázió „hamis titkosszolgálati értesüléseken alapult”.
A beavatkozás jogi keretei sem voltak adottak. A jelentés rámutatott, hogy az ENSZ 2002 végén elfogadott 1441-es számú határozata nem adott alapot a katonai akcióhoz. Erre egy másik határozatra lett volna szükség, amelynek elfogadását keresztül is akarta vinni a Bush-kormányzat a Biztonsági Tanácson, ám a törekvés megbukott Franciaország vétóján. A britek erre blokáddal vádolták Párizst.
A dokumentum szerint az inváziót is igen rosszul készítették elő. Chilcot szerint elsődlegesen a brit katonák érdeme, hogy a beavatkozás egy hónap múltán sikerrel járt.
A jelentés 2,6 millió szót foglal magában, s mint média rámutat, 4,5-ször hosszabb a Háború és békénél. A nagy hosszúságra tekintettel a Guardian az olvasók segítségét kérte a dokumentumok kiértékeléséhez.
Blair azt közölte, vállalja a felelősséget minden hibáért, de ma is úgy gondolja, hogy szükséges volt az iraki beavatkozás. Kifejtette, ha ugyanabban a helyzetben, s ugyanazon információk birtokában lenne, akkor is így határozott volna. „Ma is meggyőződésem, hogy jót tettünk Szaddám Huszein félreállításával” – emelte ki. Mint mondta, jóhiszeműen döntött a manőver mellett, s ezt tartotta a legjobb megoldásnak országa számára.
