A fesztiválvégi hangulatban megcsappant a nyüzsgés Karlovy Varyban, de a magyar versenyfilmre, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című kamaradarabjára megtelt a hatalmas fesztiválterem. Hajdunak jó a neve itt a fesztivál szakmai köreiben, nagyra tartják egyéni hangját, a saját útját választó alkotói merészségét, s a ma legerősebb tehetségekkel dicsekvő nemzedék tagjaként Mundruczó Kornél, Pálfi György, Fliegauf Bence mellett Hajdu Szabolcsot is a legizgalmasabb filmesként tartják számon.
A film maga igazi különlegesség a versenyprogramban. Hajdu eredetileg színpadra írta és rendezte, a színpad után tette át filmre. A történet nagyon személyes, nagyon intim kamaradráma két család tagjainak kiélezett kapcsolatáról. Farkasékhoz váratlanul megérkeznek sikertelen külföldi próbálkozást követően Ernelláék egy fillér és biztos terv nélkül. A feleségek testvérek, mindkét családban van egy-egy gyerek, és a kényszerű összezártság szituációjából sértésekkel és sértődésekkel, indulatokkal és meghökkentő vallomásokkal, veszekedésekkel és irigykedéssel telt érzelmi hullámvasút indul el. Jó ritmusban, tűpontos jó helyzetekkel, feszült játékkal.
Hajdu Szabolcs úgy fogalmazott a sajtókonferencián, ahol rákérdeztek sajátos forgatási módszedrére, hogy nem is alacsony, hanem szó szerint „nem létező költségvetésű” film az Ernelláék Farkaséknál. Saját lakásukban, saját gyerekeikkel és barátaikkal forgattak, s az operatőri munkát Hajdu tanítványai, a Metropolitan főiskola hallgatói, szám szerint tizenhárom fiatal filmes végezte el. (Hihetetlen, de a film képi világa teljesen egységes, ugyanakkor élő, eleven, úgy pulzál, ahogy a helyzeteket hajtó szituációk kívánják.) A Hajdu-családból a rendezőn kívül csak felesége, állandó színésze és munkatársa, Török-Illyés Orsolya ült ki az alkotói pulpitusra, mellettük még két felnőtt színésztársuk, Tankó Erika és Szabó Domokos válaszolt a kérdésekre, de a gyerekeket nem engedték a felnőttek közé (alighanem szülői döntésre), csak a közönség soraiban ülhettek. Pedig a tini Hajdu Lujza és a hatéves Hajdu Zsigmond szenzációsat alakítanak a filmben, remekül állják a sarat nem egyszerű, de annál fontosabb szerepükben. E tekintetben járt volna a pulpitus nekik is, ha úgy vesszük.
A sajtókonferencia legforróbb kérdése úgy hangzott, hogy egy ilyen nagyon személyes hangú kamarafilmet hogyan lehet majd forgalmazni. Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni a magyar helyzet ismeretében, miután mondjuk igazi, működő, kiterjedt filmklub-rendszer adhatna csak választ. Hajdu nagyon tapintatosan és finoman úgy fogalmazott, hogy nálunk a magyar filmek fogadtatása teljesen kiszámíthatatlan, annyira, mint mikor lottószelvényt dob be az ember. Ezért arra gondolt, hogy közösségi élményként indítja útjára a filmjét, s az első időkben megnyitja a lakását a vetítéseknek. (Mellette ülő főszereplője és felesége az ötletre csak annyit kérdezett: „Ez biztos?”) Tény, hogy a hazai filmek forgalmazása nagyon megoldatlan, alapos, okos szakmai megoldásért kiált. Látni érdemes magyar filmek tűnnek el (például Viharsarok), vagy döcögnek éppen hogy, mint erre az itt szerepelt másik magyar film, a jó és izgalmas Tiszta szívvel érthetetlenül alacsony nézőszáma is figyelmeztet.
Török-Illyés Orsolya a forgatás különös körülményeiről elmondta, ez a film alkotóként paradicsomi állapotnak számított a munka szabadsága miatt. Magánemberként pokoli volt, a lakás, a gyerekek, a férje s ő maga is megállás nélkül voltak teljesen alávetve a forgatásnak. Az is növelte a feszültséget, hogy Hajdu Szabolcs eddig még soha sem szerepelt a saját filmjében, feleségével most játszottak kamera előtt először együtt. De a paradicsomi szabadság és a pokoli állapotok között békéltető hídnak számított számára, hogy a saját problémái is beépültek a filmbeli történésekbe a másfél év alatt, míg kialakult a filmtörténet. Arról, hogy hol a határ, ameddig saját, legszemélyesebb ügyeiket témaként be is építik a filmbe, Hajdu izgalmasat mondott a rájuk nagyon jellemző alkotói módszerükről: a két család több másik család motívumait is magába gyűjti a vásznon, „de van néhány helyzet, amelyek annyira a sajátjaink, hogy – József Attila versével szólva – ha megvágjuk, vérzik. Ezekbe a helyzetekbe mindig bekötött szemmel mentünk bele. Nem foglalkoztunk a következményeivel.”
Az idei versenymezőny vegyes minőségű, jobbára közepes filmekből állt össze. Az egyik véglet az olasz Roberto Ando rendkívül artisztikus látványvilágú, stilizált hangulatú thrillere, amelyben misztikum keveredett a G8-akhoz kapcsolódó nagypolitikával, csuhás főszerepben a most is remek Toni Servillóval. Elvont, hideg film. A másik véglet a török Az apa szárnyai, amely Isztambul egy építkezésén, kétkezi munkások között játszódik, akik a megélhetés gondjaival küszködnek a nyomorúságos munkásszálláson, s amikor egy mester megbetegszik, kiszolgáltatottságában azt reméli, a halála többet ér majd a biztosítás miatt, mint az élete. Rokonszenves, embermeleg, de kissé méla együttérzés a kiszolgáltatottakkal. A mezőny legbizarrabb filmjét az orosz Iván Tverdovszkij mutatta be Zoológia címmel: egy középkorú, magányos nőnek szoknyából kilógó hosszú, húsos farka nő, de a másság és előítéletesség drámája helyett inkább az abszurd ötletben való tetszelgés merítette ki a rendező figyelmét. A kanadaiak meleg emberséget sugárzó Még együtt vagyunk című filmje ugyancsak a másságot, esetünkben egy irtózatosan kövér fiú megaláztatásait emeli középpontba, de ad mellé egy talpraesett őrangyalt segítségnek, mígnem kiderül, hogy az őrangyalnak a maga problémás helyzetében éppen a kövér srác ad támaszt, hogy kimásszon a lelki gödörből. A cseh film neves alkotója, Jan Hrebejk ezúttal szlovák filmmel volt jelen a versenyben, A tanárnőben arról igyekszik képet adni, hogy a sunyításra szocializált társadalom a nyolcvanas évek elején még mindig félelemben tartható egy agresszív, manipulációval operáló senkiházi kényére-kedvére. A film igazat mond, de azt túl direkten, hitelesítő árnyalatok nélkül teszi.
Tehát: ma este, az ünnepélyes gálaesten kiderül, melyik film volt kedvére való a nemzetközi zsűrinek az 51. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál mezőnyéből.