kávéház;Szamos Gourmet Ház;

2016-07-09 09:15:00

Békebeli és modern

Klasszikus, békebeli, patinás kávéházat idéz a Szamos Gourmet Ház, pedig csak négy és fél éve nyílt, és korábban inkább foglalkoztak itt pénzügyekkel, mint süteményekkel, tortákkal, ételekkel. 

Tavaly volt száz éves az Alpár Ignác által tervezett műemléképület. Veretesnek, roppant elegánsnak, és kicsit tán komornak mondható, ezért is akarták világos színű, két jókora vidám porcelánképpel feldobni, Domé Eszter alkotásai meghatározó elemei a térnek. De persze meghatározóak a gusztusosan kitett sütemények, torták, bonbonok, olyan szépek, hogy szinte kiállítási tárgyakká válnak. A legtöbben nem asztaloknál ülve, lapról választanak belőlük, hanem végiggusztálják őket, és utána gyakran nehezen születik a döntés, hiszen ízek, formák, színek kavalkádja van előttünk, ráadásul akár finom illatok is kavarognak a levegőben. Mint Hlavács Erika üzletvezetőtől megtudom, tényleg egy klasszikus kávéházat akartak a tulajdonosok, amiben áldoznak a hagyományoknak, szerepet kapnak benne a néhai cégalapító, Szamos Mátyás egykori receptjei is, miközben persze használják már a modern technológiát. Erikából folyik a szó, érződik rajta, hogy imádja ezt az egészet, a cég már külföldre is terjedő üzlethálózatáról is lelkesen, érdekesen beszél, meg a központi üzemről szintén, ahol bizony már ötszáz embert is foglalkoztatnak.

De azért itt is van saját csokoládé műhely, Werbovszky Gabriella a lelke, akiről kiderül, hogy nem cukrász, hanem keramikus-szobrász, jó ideig Amerikában űzte ezt a mesterséget, de most leginkább azzal foglalkozik, hogy milyen különleges megjelenése lehet a legkülönfélébb ínyencségeknek. Ezt a vendégtérből hatalmas üveggel leválasztott helyen teszi, így bárki megcsodálhatja, hogy mit is csinál, és bízvást kóstolót is remélhet tőle. Vannak különböző tanfolyamai, létezik úgynevezett bűntudat nélküli kurzus, amiben hozzáadott cukor nélküli, kalóriában a megszokottnál jóval szegényebb finomságokat készítenek.

Az ételkínálat, ahogy ez kávéházakban lenni szokott, szerényebb az étterminél, de mindig van leves, vannak előételek, saláták, főételek, és a süteményeken, tortákon kívül, még ezeknél is gusztusosabb és ínycsiklandozóbb tányérdesszertek. A kellemes teraszon ülve, ami kicsit már kívül esik a Vörösmarty tér forgatagából, gulyáslevessel indítunk. Ez a belvárosban megszokott, külföldit kímélő, diétás változat, bár van benne csipetke, mégsem sűrű, és forrón sem érkezik, így akár még nyári levesként is kezelhető. A lazacos salátában harsogóan frissek a zöldségek, mustáros, mézes mártás fokozza a megfelelő ízhatást. Fölöttébb finom az úgynevezett mediterrán mártogatós, ami tonhal-, padlizsán és parajos sajtkrémet tartalmaz. Ropogós és ugyanakkor lágy belű bagette-ben kérhető tartalmas szendvics is. A parajos tagliatelle, mutatós díszítőelemként padlizsán chipsszel, vegetáriánus és könnyedén ízletes. A Budapest bélszínt, amit médiumnál is alacsonyabb fokozatúan elkészítve kérünk, eléggé túlsütik. De a cukorbetegek számára is fogyasztható, gyümölcszamatú, laza piskótájú citromtorta mindenért kárpótol, ahogy a festőien felszolgált, gondosan adjusztált tányérdesszert is, ami igazi klasszikusokat, dobos-, Eszterházy- és trüffel tortát tartalmaz.

A Szamos Gourmet a kellemes diskurzus, az ínyencségek helye.

Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be.