Egyesült Államok;Donald Trump;republikánus elnökjelölő konvenció;

2016-07-20 07:31:00

Plagizált Trump felesége?

Kínos botrány keltett izgalmat a republikánus elnökjelölő konvención. Az első este főszónoka, a várható elnökjelölt, Donald Trump felesége egész bekezdéseket "vett kölcsön" Michelle Obama, a jelenlegi First Lady 2008-ban elmondott beszédéből. A tanácskozás kezdetén kiderült, a Republikánus Párt távolról sem sorakozott fel teljes egységben a manhattani milliárdos mögött.

Melania Trump, a várható republikánus elnökjelölt felesége volt az első nap fő szónoka, s nagy érdeklődéssel várt beszédét hallgatva többen is ismerősnek vélték a sorokat. Kiderült, Melania és beszédírói egész bekezdéseket emeltek át Michelle Obama 2008-ban, Denverben, a demokrata elnökjelölő konvención elmondott beszédéből.

Az amerikai tévécsatornák elő is keresték a megfelelő részletet, s egymás mellett játszották le a jelenlegi First Lady, és a milliárdos felesége – több helyen szóról szóra megegyező - szavait.

A szlovéniai születésű Melania Trump eddig nem sokat szerepelt a nyilvánosság előtt. A milliárdos harmadik felesége nagyon készült a beszédre. Előzetesen közölték, öt-hat hétig dolgozott beszédírókkal a 15 perces szövegen. Melania az NBC reggeli műsorában Matt Lauernek nyilatkozva azt állította, jórészt saját maga írta a szöveget, nagyon kis segítséggel.

A Trump-kampány a plágiumvád nyomán közleményt adott ki, amelyben mindössze homályos utalást tettek, azt írták, a szöveg tartalmazott néhány „töredéket”, amelyek hűen tükrözték Melania érzéseit és gondolatait. Az egyezések dacára tagadták, hogy az átemelt sorok Obama feleségének egykori beszédéből származnának.

Noha az elnökjelölt általában csak a gondosan megkoreografált konvenciók végén jelenik meg, hogy elmondja a jelölést elfogadó beszédét, Trump nem akarta kihagyni felesége nagy pillanatát, s ő maga mutatta be Melaniát a pódiumon. A milliárdosnak nagyon tetszett felesége produkciója, büszke rá, tett közzé Twitter-üzenetben. Az egykori modell beszélt saját élettörténetéről, kelet-európai lányként az "amerikai álom" sajátos változatát éli.

Rá várt a feladat, hogy férje "emberi oldalát" bemutassa, hangsúlyozva, hogy Trump keménysége dacára a magánéletben jószívű, igazságos, gyengéd férj és apa. Melanie hangsúlyozta: Donald Trump készen áll arra, hogy az Egyesült Államok következő elnökeként szolgáljon. Csakhogy minderről utóbb nem sok szó esik, a plágiumvád viszont elárasztotta a sajtót és a közösségi médiát.

Noha sok nagy név távol maradt, ott volt Bob Dole, az 1996-os republikánus elnökjelölt, aki még Bill Clinton ellenében maradt alul, Melania őt is köszöntötte. Felszólalt Rudy Giuliany, New York volt polgármestere, s a republikánusok egyik jövendő reménysége, Tom Cotton, Arkansas állam szenátora. A felszólalók többsége a jelenlegi demokrata adminisztrációt ostorozta, Barack Obamát és Hillary Clintont, Trump jövőbeni vetélytársát is gyengekezűséggel vádolta. A Bush-családból senki nem tűnt fel, s Ohio állam kormányzója, John Kasich sem vállalta hogy beszédet mond, noha államában, Cleveland-ben folyik a tanácskozás. Szerdán szólal fel az alelnökjelölt, Michael Pence, csütörtökön Trumpot a lánya, Ivanka mutatja majd be.

 Elbuktak Trump jelölésének ellenzői
Sikertelennek bizonyult a "Soha Trumpot!" csoport utolsó próbálkozása a konvenció szabályainak megváltoztatására. Hét állam delegátusainak kellett volna követelni, hogy tűzzék napirendre a módosítást, de két állam képviselőit a színfalak mögött meggyőzték, hogy lépjenek vissza. Így is volt nagy kiabálás, s noha a Trump jelöltségét ellenzők meglehetősen hangosak voltak, próbálkozásuk végül kudarcot vallott.
A manhattani milliárdosnak így várhatóan nem kell érdemi ellenállásra számítania. A Demokrata Párt jövő héten Philadelphiában tartja elnökjelölő rendezvényét, Hillary Clinton hajdani First Ladyt, exszenátort és volt külügyminisztert küldik harcba Trump ellen novemberben. Míg azonban az NBC/Wall Street Journal felmérése szerint a republikánus választóknak csupán 38 százaléka elégedett Trumppal, a demokraták 54 százaléka jó döntésnek tartja, hogy Clinton lesz a demokrata elnökjelölt.