Orbán Viktor bejelentette a két kabinet létrehozását

Publikálás dátuma
2016.07.20. 19:54
FOTÓ: Népszava
A szerdai kormányülésen Orbán Viktor a minisztereknek bejelentette a két kabinet létrehozását - értesült a Népszava. A stratégiai kabinetet Lázár János kancelláriaminiszter, a gazdasági kabinetet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezeti majd. Még fideszes politikusok sem tudják pontosan, hogyan zajlik majd a munka. Annyit viszont forrásaink elismertek, a rendszer az „elnöki kormányzást” készíti elő, és a legnagyobb győztese maga Orbán Viktor lesz, hiszen a kormányfő hatalma a rendszer kialakítása után tovább nő. 

A Népszava úgy értesült: a kormány szerda estig elhúzódó ülésén Orbán Viktor bejelentette a a kancelláriaminiszter által már korábban beharangozott két kabinet létrehozását. A stratégiai kabinetet - mint megírtuk - Lázár János, a gazdasági kabinetet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezeti majd. További részletekről nem tudni.

A kabinetek megalakításának tervéről július 7-én beszélt Lázár. Akkor annyit árult el, mindkét kabinetet miniszter vezeti majd, döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, és a miniszterelnök döntése alapján témák, ügyek tartoznak majd hozzájuk. A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás – fogalmazott Lázár. Közölte, a két kormánykabinet felállítása elsősorban a miniszterelnök munkáját segíti, ezek lesznek a vélemények ütköztetésének helyszínei, mert bizonyos témák kitárgyalására a kormányülés nem alkalmas. A két kabinet nem „beszélgető fórum” lesz, hanem egy formális döntéshozó fórum, jogi relevanciával bír a tevékenysége.

Hozzáértők állítják, káosz lehet, ha a kabinetekhez nem tárcák, hanem ügyek tartoznak majd, és így alkalmanként más és más miniszterek, államtitkárok ülnek a kabinetekben. Azt illetően megoszlanak a vélemények, hogy Lázárt, illetve Vargát lefokozza-e azzal a kormányfő, hogy kinevezi őket a testületek élére. Azt viszont többen elismerték, a rendszer az „elnöki kormányzást” készíti elő, és a legnagyobb győztese Orbán lesz, hiszen a miniszterelnök hatalma a rendszer kialakítása után tovább nő. Előfordulhat, hogy a kabineteket kézi vezérléssel irányítja majd, sőt az is, hogy ezt jogszabályba foglalják.

Orbán Viktornak elege lett önállóskodó kancelláriaminiszteréből, és bár nem meneszti, Lázár Jánosnak a jövőben a korábbinál sokkal kisebb tere lesz – állították a Népszavának kormányzati körből. Arra figyelmeztettek, a miniszterelnök nem véletlenül nevezett ki kormánybiztost és vett el így a Miniszterelnökség vezetőjétől hatalmas összegek fölött rendelkező területeket. Lázárnál a jövőben csak az uniós pénzek felügyelete marad, ami töredéke annak, amiről Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos kinevezéséig a miniszter dönthetett. A Miniszterelnökség vezetőjének hatalmát Orbán úgy megnyirbálta, hogy végül talán a politikából is távozik – állították. Egyszer ezt Lázár már meglebegtette, amikor nem akarta, hogy Rogán Antal az ő tárcájánál dolgozzon, majd kijárta, hogy ellenlábasa önálló minisztériumot kapjon, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter legyen, ezt követően pedig ő maga a helyén maradt.

Mostanában arról is hallani, hogy Lázártól elvehetik a Sorsok Háza-projektet és a Paks 2 beruházás felügyeletét is, ez a kettő politikai presztízsveszteség lenne, míg az előbbiek azt jelenthetik, hogy a miniszter nem tudja továbbépíteni gazdasági hatalmát. A politikus cáfolta, hogy akár a paksi beruházás, akár a Sorsok Háza máshová kerülne, közölte, a problémás ügyekért nem tolonganak a kormány tagjai, azokat általában az ő minisztériumának kell megoldania. Tavaly februárban az LMP-s Szél Bernadettnek a parlamentben a paksi bővítéssel kapcsolatos kérdésére úgy fogalmazott: „Erőmet, képességeimet meghaladó feladatokat bízott rám a miniszterelnök, és nagyon várom már, hogy leadhassak a portfóliómból. Energiapolitikai szakértő például nem vagyok, kereskedelmi, üzleti kérdésekkel kapcsolatban nem akarok válaszolni.” Azt nem tudni, komolyan gondolta-e, hogy a portfólióját valóban alaposan megnyirbálja Orbán.

Csípős megjegyzései ellenére Lázár élvezi a miniszterelnök bizalmát. Erről szintén kormányzati körből biztosították lapunkat. Akadt, aki szerint a kancelláriaminiszter Orbán tudtával és beleegyezésével bírál fideszeseket, illetve a holdudvarhoz tartozó pénzembereket. A kormányfő ugyan olykor „megmossa a fejét”, és nem mindenben ért egyet miniszterével, ám mert Lázárnak híresen nagy a munkabírása, ezért nem akarja elveszíteni. Nem véletlen – figyelmeztettek –, hogy más minisztériumokhoz képest jelenleg is ő a legtöbb területért felelős miniszter a kormányban.

Azzal, hogy Orbán tényleg rábízza a stratégiai kabinet vezetését, szuper politikai hatalmat kap, akár a gazdasági kabinetet irányító Varga Mihály. A testületek ugyanis - úgy tudni - kormányhatározatokat hozhatnak majd, amelyeket a miniszterelnöknek már csak alá kell írnia vagy esetleg visszaküldenie megvitatásra a munkacsoportokba. A két miniszter az ország működése szempontjából rengeteg olyan operatív döntést hozhat majd meg, amely korábban a miniszterelnök, valamint a kormány kompetenciájába tartozott. A végső szó így is Orbáné lesz, de nagyon nem mindegy, hogy egy-egy témában a miniszterek és államtitkárok a kormányfővel egyezkednek vagy a két új kormányzati kabinet vezetőjével.

Akinek halálhírét keltik, hosszú életű lesz – viccelődött korábban Lázár, amikor saját hatalmának meggyengüléséről kérdezték. Két hete a Kormányinfón közölte, már hat éve a kormány tagja, és minden évben rendszeresen elolvassa a saját pozíciója gyengüléséről szóló híreket. Legutóbb pedig világossá tette, a fiai mindig örülnek, amikor ilyesmit hallanak, mert azt hiszik, több ideje lesz rájuk az apjuknak. Ennek ellenére forrásaink szerint a kancelláriaminiszter tisztában van azzal, hogy többen annak örülnének, ha Orbán levenné őt a sakktábláról. Emlékeztettek, amikor Rogán a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője lett, sokan úgy gondolták, a jövőben Lázár csak ritkán juthat be a miniszterelnökhöz, időpontot kell ehhez kérnie. Végül semmi nem változott, a Miniszterelnökség vezetője továbbra is bejáratos a kormányfőhöz.

Múlt csütörtökön a Heti Válasz arról írt, hogy a kormány szerkezetének átalakítása Orbán B-terve a 2018-as választások utáni időszakra. Az újság szerint a Fideszben számolnak azzal, hogy egyedül nem tudnak már kormányt alakítani, hanem koalícióra kényszerülnek valamelyik ellenzéki párttal. Ha az MSZP lesz az, akkor a mérsékelt Vargát ajánlják majd közös miniszterelnöknek, ha pedig a Jobbik, akkor az EU-szkeptikus Lázárt. A Miniszterelnökség vezetője erre úgy reagált, a munkatervében és a naptárjában nem szerepelnek ezek a tervek. Állítólag Orbánt több alkalommal biztosította arról, nem tör a posztjára, ami a javára válik.

Szerző
Frissítve: 2016.07.20. 22:14

Az ORÖ miatt távozik az államtitkár?

Köpeczi-Bócz Tamás menesztése a korrupcióinfó-sorozat egyik legkézzelfoghatóbb sikere, ugyanis az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár felelt azokért az uniós pénzekért, amelyekkel az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) pillanatnyilag nem tud elszámolni - mondta Hadházy Ákos LMP-társelnök az ATV-nek. 

Ahogy lapunk már többször beszámolt róla, a roma szervezetnek 1,6 milliárd forintnyi támogatási pénzt kell visszafizetnie, mert jogtalanul használta fel azokat. Az Emmi közleménye szerint a lépésre a 2014-2020-as uniós fejlesztési programok "szakpolitikai koordinálásának hiányosságai" miatt kerül sor.

Szerző

Heisler András válaszolt S. Laudernek

Publikálás dátuma
2016.07.20. 17:41
FOTÓ: Népszava
Vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni – fogalmazott Ronald S. Laudernek írt levelében Heisler András.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke szerint a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik. Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban. Az ügy előzménye, hogy a Zsidó Világkongresszus elnöke az Observernek azt mondta: Magyarország Európa legantiszemitább országa.

Megalapozatlanul vádolja Magyarországot antiszemitizmussal Lauder – ezt már Latorcai Csaba a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára nyilatkozta a Magyar Időknek.

Szerző