Lengyelország;látogatás;Ferenc pápa;Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó;

2016-07-27 07:31:00

Pápai vizit a terror árnyékában

Több szempontból is rendkívül kényes látogatásra érkezik Ferenc pápa Lengyelországba. Természetes az, ha a mindenkori egyházfő beszédet mond a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó helyszínén, amelyet idén Krakkóban rendeznek meg, a menekültválság eltérő megítélése miatt azonban különösen érdekesnek ígérkezik az argentin származású egyházfő vizitje. Amiatt is sokan kíváncsiak az eseményre még a nem hívők közül is, mert Lengyelországban sokan az eltelt három és negyed év alatt sem tudták igazán elfogadni pápájuknak Ferencet: túl liberálisnak tartják II. János Pálhoz képest.

Politikai kételyek

Politikai szempontból sem lesz mindennapi a pápa látogatása. Lengyelországban az ultrakonzervatív Jog és Igazságosság (PiS) van hatalmon, az a párt, amely Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan hallani sem akar a menekültek befogadásáról. Közismert azonban a pápa ezzel kapcsolatos tanítása, egyik legfontosabb programja éppen az, hogy segítsünk a peremen élőknek, s közéjük tartoznak a menekültek is, akik befogadását megannyi alkalommal szorgalmazta. Emlékezhetünk arra a tavalyi felhívására is, amikor a katolikus plébániákat szólította fel arra, nyújtsanak menedéket egy menekültcsaládnak.

A lengyel egyházban azonban sok főpap, illetve lelkipásztor inkább a Beata Szydlo miniszterelnök által fémjelzett kabinet nem éppen megengedő álláspontját osztja a pápáéval szemben. Stanislaw Obriek volt jezsuita szerzetes, a Varsói Egyetem történészprofesszora szerint kifejezetten rosszat tesz az egyház hírnevének, hogy a lengyel katolikus hierarchiában sokan a szélsőjobboldallal kokettálnak.

Hasonlóképpen bírálta az egyház és a PiS szoros kapcsolatát John Pawlikowski szervita szerzetes, a chicagói Katolikus Teológiai Unió igazgatója. A National Catholic Reporterben úgy vélte, ez csak a fiatal generációnak az egyháztól való elfordulásához vezethet.

A lengyel egyházi hierarchia és a pápa nem éppen felhőtlen viszonyát jelzi, hogy abban a július 3-án felolvasott pásztorlevélben, amelyet a főpapok a katolikus fiatalok találkozója elé adtak ki, egyetlen szóval sem említették meg Ferenc pápát. Jaroslaw Makowski publicista, a Newsweek lengyel kiadásában május végén nyílt titoknak nevezte, hogy a lengyel főpapok ügyet sem vetnek a pápa tanítására.

A szókimondó domonkos szerzetes, Pawel Guzinski pedig rámutatott, hogy a konzervatív lengyel egyház sokkal közelebb áll II. János Pálhoz, vagy XVI. Benedekhez, mint Ferenc pápához. „E két pápa számára a legfontosabb az egyházi tanítás megtartása volt. Ferenc pápa azonban a legfontosabbnak a szegények, a társadalom kirekesztettjei melletti kiállást tartja, nála háttérbe szorul a doktrína” – fejtette ki. Adam Szostkiewicz, a Polityka című lap publicistája szerint sok lengyel úgy tekint Ferencre, mint egy földönkívülire, aki „a radikális felszabadítás teológiájának közegéből érkezett”.

Látogatás az auschwitzi haláltáborban
Elismeréssel illették az olaszországi zsidószervezetek Ferenc pápát azért, mert július 29-én esedékes auschwitzi látogatása alkalmával a korábbi tervekkel szemben nem kíván beszédet mondani. Az ország zsidószervezeteinek elnöke, Noemi Di Segni a Szentszék félhivatalos lapjában, a L’Osservatore Romanóban úgy vélekedett, hogy a pápa ezzel csak erősíti a látogatás emocionális jellegét.
Amikor a pápa június végén Örményországból tért haza, a repülőgép fedélzetén elmondta, reméli, „Isten megadja neki a kegyelmet arra, hogy sírhasson", így méltóképpen emlékezhet az áldozatokra. Elődje, XVI. Benedek 2006-os auschwitzi látogatása alkalmával beszédet mondott, amely vegyes fogadtatásra talált.
Dicsérték is, de egyesek amiatt bírálták, mert szerintük kisebbítette a németek felelősségét. II. János Pál, aki Auschwitztól nem messze nőtt fel, 1979-ben, a pápák közül elsőként látogatott el a haláltáborba, ahol 1,1 millió zsidót öltek meg a II. világháború során.

A pápalátogatás kérdése az is lesz, hogyan képesek a lengyel főpapok magyarázatot adni a lengyel kormány és a pápa menekültpolitikája közötti gyökeres különbségre? Ki mellé állnak majd? Stanislaw Gadeczki poznani püspök, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az ellentétet így próbálta feloldani: „Ferenc pápa az integráció híve, de nem azé a multikulturalizmusé, amit baloldali elemek akarnak”.

Mindenesetre kínos helyzetbe kerülhetnek a főpapok, ha a pápa valamelyik beszédében szót ejt a menekültek befogadásának szükségességéről, mert ott ezt kimagyarázni már sokkal nehezebb lesz a főpapoknak. Valószínűsíthetjük azt is, hogy a lengyel püspökök némi aggodalommal tekintenek a pápalátogatás elébe, mert – ismervén a pápát – nem rejti majd véka alá a róluk alkotott, nem éppen pozitív véleményét.

Az egyházfő programja
Ferenc pápa lengyelországi programját június elején tette közzé a Vatikán. Szerdán érkezik az országba, s vasárnap utazik vissza a Vatikánba. Látogatásának csúcspontja a vasárnapi szentmise lesz, amelyre kétmillió hívőt várnak – közölte a Vatikáni Rádió.
Július 27. szerda
A pápa 16 órakor érkezik meg a Krakkó-belicei nemzetközi repülőtérre. 17 órakor a Wawel díszudvarán találkozik az ország politikai és polgári elöljáróival, valamint a diplomáciai testülettel, akikhez beszédet intéz. 17 óra 40 perckor udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél, majd 18.30-kor találkozik a lengyel püspökökkel a krakkói székesegyházban, ahol beszédet mond.
Július 28. csütörtök
Reggel 7.40-kor a Krakkó-belicei repülőtérre menet megáll a Szűz Mária Bemutatásáról nevezett nővérek kolostoránál. Fél kilenckor helikopterrel Czestochowába repül. 9.45-kor érkezik a Jasna Góra-i kolostorba, ahol imádkozik a Fekete Szűzanya kápolnában. Fél 11-kor szentmisét mutat be Lengyelország keresztény hitre térésének 1050. évfordulója alkalmából a czestochowai kegyhelyen. 12.45-kor helikopterrel visszatér a Krakkó-belicei repülőtérre. Este fél 6-kor a fiatalok ünnepélyes fogadtatásban részesítik a pápát a krakkói Blonia-parkban. A pápa beszédet mond.
Július 29. péntek
Reggel 8.45-kor Ferenc pápa helikopterrel Oswiecimbe utazik. Fél 10-kor látogatást tesz Auschwitzban, majd fél 11-kor megtekinti a birkenaui tábort. Fél 12-kor helikopterrel visszatér a Krakkó-belicei repülőtérre. Délután fél 5-kor a pápa fölkeresi a Krakkó-prokocimi gyermekkórházat és beszédet mond. Este hat órakor keresztúti ájtatosságot vezet a fiatalok részvételével a krakkói Blonia-parkban.
Július 30. szombat
Reggel fél 9-kor Ferenc pápa ellátogat a krakkói Isteni Irgalmasság kegyhelyre. 9 órakor átlépi a szentkaput, majd kiengesztelődési szertartást vezet és meggyóntat néhány fiatalt. Fél 11-kor szentmisét mutat be a lengyel papoknak, szeminaristáknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek a krakkói II. János Pál-kegyhelyen. Ezután az érsekségen fiatalokkal ebédel. Este 7 órakor az ifjúsági világtalálkozó fő helyszínére, a Campus Misericordiae-re érkezik, ahol néhány fiatallal együtt áthalad a szentkapun, majd fél nyolckor kezdetét veszi az imavirrasztás, melyen a pápa beszédet mond.
Július 31. vasárnap
Délelőtt 10 órakor Ferenc pápa szentmisével zárja le az ifjúsági világtalálkozót a Campus Misericordiae területén, és elimádkozza az Úrangyalát. Délután 5 órakor köszönti a világtalálkozó önkénteseit, a szervezőbizottságot és a támogatókat a krakkói Tauron Arénában. 18.15-kor kerül sor búcsúztatására a Krakkó-belicei repülőtéren, ahonnan két órás repülőút után várhatóan 20.25-kor érkezik vissza Róma Ciampino-repülőterére.