MÁV;átalány-kártérítés;vonatkésések;

2016-08-04 07:16:00

Sokba kerülnek a késések a MÁV-nak

Öt és fél millió forint átalány-kártérítést fizetett idén az első hat hónapban utasainak a MÁV a vonatkésések miatt - írta a Kisalföld. 

Ez jóval kevesebb a tavalyi összegeknél, amikor összesen 110 milliós kártérítést kellett fizetnie a társaságnak. Az idei kártérítésekből 2,3 milliót belföldi, 3,2 millió forintot pedig nemzetközi vonatok késése után fizették.

A szabályok szerint a MÁV-nak a helyjeggyel, pótjeggyel, valamint pót- és helyjeggyel igénybe vehető vonatok esetében 30 perc késéstől kell visszatérítést fizetnie. Ha az érintett utasok erre igényt nyújtanak be, a menetjegy árának 25 százalékát kötelesek visszafizetni a 30 és 119 perc közötti, 50 százalékát pedig 120 perces vagy azt meghaladó késés esetén.