egészségügy;szűrés;védőnő;

2016-08-10 19:08:00

Tömegesen elhagyják a pályát? Pénzt nem, kioktatást kapnak a védőnők

A szakdolgozói kamara írásban is javasolta, hogy az állam címkézve utalja át az önkormányzatoknak a védőnők bérkiegészítésére szánt összeget, így a dolgozók hozzájuthatnának a havi 35 ezer forinthoz. Ezt látnák megoldásnak a települések is, de az állam nem lépett, ezért a védőnők megkezdték a sztrájk előkészítését. Ha pénzt sem kapnak és a méhnyak-szűrésekre is kötelezik őket, még többen elhagyják a pályát.

Egyre határozottabban fejezik ki elégedetlenségüket a védőnők, mert a szolgálatnak juttatott 2 milliárdos idei kiegészítésből a minisztériumban hangoztatott fejenkénti 35 ezer forint helyett alig pár ezer forintot kapnak kézhez havonta, a pénz nagy részét a hatályos jogszabályok alapján másra is költhetik az önkormányzatok és egyéb fenntartók. Szakszervezeteik megkezdték a sztrájkhangulat felmérését, jogászaik vizsgálják a még elégséges szolgáltatások körét, hogy az érdekvédők felkészülten mehessenek egy esetleges sztrájktárgyalásra az Emberi Erőforrások Minisztériumába (Emmi). Az Autonóm Területi Szakszervezet mellett ebben a munkában aktívan részt vesz a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) Budapesti Védőnői Szervezete is, amely az egészségügyi államtitkártól is próbált állásfoglalást kérni, de Ónodi-Szűcs Zoltán olyan trükkösen írta meg válaszlevelét, hogy abban a béremelésről egyetlen szót sem ejtett.

A legtöbben rosszul járnak
A Magyar Védőnők Egyesületétől lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy a védőnői szolgálatok 81 százalékának önkormányzat a fenntartója, további 7 százaléknak pedig valamilyen önkormányzati egészségügyi intézmény, nekik kellene címkézetten eljuttatni a bérkiegészítést. Az egyesület összesítése szerint 8202 védőnői végzettségű szakemberből 3055 már nem a pályán dolgozik, miközben 400 körzetbe nem találnak munkatársat. A legdurvább adat, hogy Pest megye 76 körzetében csak helyettesítéssel tudják ellátni a feladatokat, vagy, hogy az ország 63 körzetében már 11 éve nincs főállású védőnő.

Az MKKSZ honlapján a napokban nyilvánosságra hozott levelezésből egyértelműen kiderül, hogy a dolgozói és szakmai érdekvédők egységesen azt szeretnék elérni: a védőnőkre is terjesszék ki az egészségügyi szakdolgozók szeptemberben bevezetendő bértábláját, ami az idén átlagosan 26,5 százalékos alapbéremelést hozna az 5147 védőnőnek is. Ez a lépés talán megállíthatná az ezen a területen is egyre veszélyesebb méreteket öltő elvándorlást.

A fővárosi Védőnői Szervezet vezetője a Népszava érdeklődésére megerősítette, hogy tagjaik igazságtalannak, átláthatatlannak és megalázóan alacsonynak tartják mostani díjazásukat, csalódottak és elkeseredettek, mert a feladataik egyre szaporodnak, az anyagi megbecsülést viszont hiába várják.

A béremelés ígérete helyett az egészségügyi államtitkár kétoldalas válaszlevelében hegyi beszédet intézett a magyar védőnőkhöz a méhnyak-szűrés, a népegészségügyi mintavétel fontosságáról, a magyar lakosság egészségi állapotáról. Kuczman Anna ugyanis ismét arra hívta fel az ágazat vezetőjének figyelmét, hogy a védőnők jelentős része nem akar szerepet vállalni ebben a munkában, még azok is elutasítják a közreműködést, akik korábban sikeresen elvégezték a néhány napos felkészítő tanfolyamot. Azt szeretnék, ha szabadon dönthetnék el, el akarják-e végezni a feladatot vagy sem, mert a most érvényben lévő rendelet szerint 2018 év végéig minden körzetben dolgozónak igazolnia kell a képzés elvégzését, értelmezésük szerint utána kötelező lesz a szűrésben való közreműködés. A szakszervezeti vezető most abban reménykedik, hogy a nagyobb városokban a nőgyógyászok végzik továbbra is a szűrővizsgálatokat, míg a kistelepüléseken a szűrésekre specializálódó mozgó védőnők jelenthetik a megoldást.

Az, hogy egészségügyi szakdolgozók és ne orvosok vegyenek kenetet a szűrésre behívott asszonyoktól, Európában elterjedt gyakorlat, a magyar védőnői társdalom azonban annak ellenére nem tudott megbarátkozni az új feladattal, hogy az első mintaprogram még 2008-ban elindult. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013-ban uniós programot indított a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztésére, most pedig a szakma folyamatos tiltakozása ellenére már harmadik körben toborozzák a szakembereket a továbbképzésre. Kuczman Anna figyelmünkbe ajánlotta, hogy a peticiok.com oldalon csokorba szedték azokat a szakmai okokat, amelyek miatt nagyon sokan inkább elhagyják a pályát 2019-től, ha kötelező lesz szűréseket végezniük.

A régebben végzett védőnők szerint felelőtlenség a szűrésre kényszeríteni őket, mert a pár napos tanfolyamokon megszerzett ismereteik felületesek, korábban nem tanulták részletesen, erre a feladatra nem esküdtek fel és a vizsgálatra van képzett szakember. A védőnők szerint az átképzésekre szánt évi több százmillió forintból inkább a nőgyógyászokat kellene jobban megfizetni, akik a kenetvétel mellett komplex szűrővizsgálatot tudnak végezni, mozgó orvosi szolgálatokat kellene indítani. A védőnői körzetek helyiségeiben szerintük már most is zsúfoltság van, a legtöbb helyen nem fér el egy nőgyógyászati vizsgálóasztal, és időben sem tudják beszorítani a vizsgálatokat a rengeteg egyéb feladat mellé. A felelősség nagy, a szűrésért azonban minimális pluszpénzt adnak, mindent összevetve nem éri meg nekik ezt a további feladatot is a nyakukba venni. Pontosan tudják, hogy ma évente 500 magyar nő hal meg méhnyak rákban, és legtöbbjük megmenthető lenne, ha idejében kerülne orvoshoz, tehát nem a szűrések fontosságát vonják kétségbe, csak a megoldás ellen tiltakoznak – hangsúlyozzák a petícióban.

Már csak a kormány nem érti
Nemcsak a védőnők, hanem a háziorvosi és fogorvosi asszisztensek, vagyis az egészségügyi alapellátásban működő szakdolgozók számára is várja a béremelés megoldását a kormánytól a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK). Balogh Zoltán elnök lapunknak elmondta, hogy a szakápolók szeptembertől hatályba lépő új bértáblájának az alapellátás szakdolgozóira való kiterjesztését tekintik ők is a végső megoldásnak és reményei szerint ezt sikerül is elfogadtatni az egészségügy vezetőivel az ágazati kollektív szerződésről hamarosan folytatódó tárgyalásokon. Ha igen, jövőre már minden szakdolgozó egységesen juthat hozzá a béremelésekhez. A 2016-ra éppen augusztus elején szétosztott pluszpénzeket, így a védőnőknek ígért havi 35 ezer forintos kiegészítést viszont csak akkor kaphatják meg teljes egészében az érintettek, ha azt címkézve utalják át az önkormányzatoknak, ezt a kamara korábban már írásban is javasolta a humántárcának. Ebben a kérdésben a MESZK elnökének véleményével azonos állásponton van a Települési Önkormányzatok Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is. Schmidt Jenő tegnap a Magyar Időknek nyilatkozva fogalmazta meg, hogy „vagy címkézve kell utalni a védőnők béremelésére szánt összeget, vagy az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kell utalni őket, másképp nem garantált, hogy teljes egészében megkapják a fizetésemelésükre szánt pénzt”. Már csak a kormány nem akarja megérteni, mit kellene tennie.