Kultúrbrigád;Őrült Nők Ketrece;Átrium;

2016-08-11 07:46:00

Egy, kettő, három az Átriumban

Az Őrült Nők Ketrece előadásaival nyitja meg a 2016/2017. színházi évadát a Kultúrbrigád. Az Alföldi Róbert rendezte, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével játszott népszerű musical már augusztus végén is egymás után háromszor kerül színpadra az Átriumban, immár túl a 120. előadásán.

Ugyanitt szeptemberben kétszer lesz látható az Igenis, miniszterelnök úr! című válságkomédia, Znamenák István rendezésében, Hevér Gábor és Alföldi Róbert főszereplésével, de további két alkalommal az Aradi Kamaraszínház meghívására az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban is eljátsszák a darabot a határon túli magyar közönség számára.

Visszatér a tavalyi „csonka évad” után a Vaknyugat című előadás is az Átrium színpadára. A nyári komlói és kőszegi nagy sikert aratott vendégjátékok után ismét Budapesten Martin McDonagh felebaráti és testvéri szeretetről szóló feketekomédiája Gothár Péter rendezésében, Alföldi Róbert, Ficza István és Rétfalvi Tamás főszereplésével.

A társulat új előadása mindezzel párhuzamosan készül – Molnár Ferenc Egy, kettő, három című komédiájának bemutatója ugyancsak az Átrium Film-Színházzal közös produkcióban jön létre, Znamenák István rendezésében, Alföldi Róbert, Szatory Dávid, Lénárdt Laura, Debreczeny Csaba, Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Lugosi György szereplésével; a premierre várhatóan november elején kerül sor.