Tesco;

2016-08-25 07:21:00

Mégis eladnák a magyar Tescót?

A társaság londoni központjában ismét szóba került a Tesco magyarországi üzletláncának az eladása, ezt erősítette meg a brit cég illetékese tegnap a kormány közeli magyar napilapnak. A Magyar Idők szerint a régió négy országában működő leányvállalatától a Tesco Europától megszabadulna a kiskereskedelmi óriás.

A Tesco Global Áruházak Zrt. viszont ezt az értesülést cáfolta, közölték, hogy a budaörsi központ megszüntetését, nem tervezi a vállalat. Annyit elismertek, hogy egyszerűsítik az irodai folyamatokat, azért, hogy jobban együtt tudjanak működni a régiós központok. A magyarországi áruházlánc 13 milliárd forintos nyereséget könyvelt el tavaly, a készleteket, az árusító teret, a dolgozók számát, vagyis a költségeket csökkentették.

A napilap szerint a cég a következő három évben 39 ezer alkalmazottjától akar megválni, elsősorban Észak-Angliában és Skóciában.

Magyarországon a 20 ezres dolgozói létszámból négy-öt év alatt körülbelül 4500 munkavállalót küldenének el válnának meg. Az eladási szándékot erősítheti a Brexit is, valamint egy év elején kiszivárgott, újabb leépítésekről szóló belső dokumentum.

Nehéz eldönteni miért éppen mostanra időzítette a kormánypárti napilap a Tesco állítólagos eladásának hírét, mert ez nem újdonság - mondta a Népszavának egy neve elhallgatását kérő kereskedelmi szakember. Az áruházlánc mindig is a "bögyében" volt a kormányzatnak és a Simicska-Orbán szakítás előtt a Magyar Nemzet gyakran közölt "leleplező" cikkeket a Tescóról. Ráadásul az esetleges eladást is többször meglebegtették már. Például tavaly, amikor a londoni vállalat birodalom 4 milliárd fontért hirdette meg dél-koreai üzletláncát. Akkor is lábra kaptak olyan információk, hogy eladó sorba kerülhetnek a közép-európai láncok, így a magyarországi is. Abban az időben semmi sem lett az üzletből.

Akkor pedig nagyobb esélyt adtak a magyar Tesco leépítésére, mert a cég fennállása óta a legnagyobb veszteséget könyvelhette el a cég a diszkontok előretörése miatt.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy mi lesz a magyar Tesco sorsa, az viszont tény, a leányvállalat közlése szerint a 2015-ös évet nyereséggel zárta.