Európai vihart kavart a muzulmán fürdőruha

Publikálás dátuma
2016.08.26. 07:35
Az ausztráliai vízimentők engedélyezték a burkini viseletét tagjaik számára FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MATT KING
Az egyre sűrűsödő európai merényletek miatt mind többen követelik, hogy a belbiztonság megerősítése mellett olyan intézkedések szülessenek, amelyek jelzik: Európa nem hajlandó elfogadni, hogy a muzulmánok nem tesznek lépéseket saját integrációjukért. A kontinensen néhány éve már végigsöpört a burkavita, most egy másik teljes testet betöltő muzulmán viseletről folyik a vélemények ütköztetése. A burkiniről, azaz muzulmán fürdőruháról van szó, amelyet bodykininek is neveznek.

A burkini kifejezés a burkából és a bikiniből tevődik össze, s ezt viselik a rendkívül vallásos muzulmán nők, amikor meg akarnak mártózni mások előtt a tengervízben, vagy uszodában. Az öltözék csak az arcot, továbbá a kéz- és lábfejet hagyja szabadon.

A burkini ötlete egy libanoni-ausztrál nőtől, Aheda Zanettitől származik. Miután az ausztrál kormány úgy döntött, hogy a vízimentőknél muzulmán nők is szolgálhatnak, ő jutott arra, hogy a burkinival még a legszélsőségesebb muzulmán nők is mutatkozhatna a tengerparton. Korábban a muzulmán asszonyok vagy egyáltalán nem fürödhettek például a tengervízben, vagy csak a testület teljesen elfedő ruhában, ami aligha lehetett túlságosan kényelmes viselet.

Később az egész muzulmán világban népszerű lett ez a ruha. Törökországban 1993-ban bukkant fel Hasema néven, Egyiptomban 2000-től terjedt el „sharia swimsuit”, vagy „swimming hijabként”. Az amerikai muzulmán nők Splashgear nével ismerhették meg. Ez a szintetikus anyagból készült „úszó hidzsáb” nem ragad a testhez, ha nedvessé válik.

Világszerte azért még nem terjedt el annyira a burkini, s több országban nem is túlságosan népszerű, Még Törökország egyes régióiban is. Antalya polgármestere, Cem Burak Özgenc például egyenesen megtiltotta, hogy a nők hasemában fürdőzzenek a város uszodájában. Reha Muhtar televíziós kommentátor 2005-ben a Sabah című lapban bizarrnak nevezte a viseletet. A felvilágosult Hürriyet ennél is továbbment, butának, nevetségesnek és ízléstelennek minősítette. Néhány török város csatlakozott is a hasema tilalmához.

Törökországban, ahol a konzervatív és a szekuláris világ találkozik, még változhat a burkini megítélése. Recep Tayyip Erdogan elnök ugyanis egyre inkább szakítani kíván az államalapító Mustafa Kemal Atatürk által fémjelzett szekuláris hagyományokkal, ezért nem teljesen kizárt, hogy a konzervatív iszlám öltözék egyre elfogadottabbá válik, legalábbis egyes kelet-törökországi régiókban.

Később Nyugat-Európa strandjain is mind gyanakvóbban tekintettek azokra a nőkre, akik burkiniben jelentek meg a strandokon. 2016. július 28-án a franciaországi Cannes-ban dekrétumban tiltották be a viseletet. A döntéshozók kiemelték, nem az volt a cél, hogy egy egyházi jelképet száműzzenek a tengerpartról. Az indoklás szerint az öltözék „olyan terrorszervezethez való tartozást jelképez, amely háborút indított ellenünk”. Később Villeneuve-Loubet nevű település is csatlakozott a tilalomhoz, itt azt közölték, hogy nem higiénikus egy a testet elfedő fürdőruhában úszni, mivel így „nehezebb kimenteni a vízből a fuldoklót”. A város keményvonalas, jobboldali polgármestere, Lionnel Luca, aki a Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök által vezetett Republikánusok párt tagja, azzal is érvelt, hogy a burkini „ideológiai provokáció”. Nem sokkal ezt követően a korzikai Sisco polgármestere csatlakozott a tilalomhoz, miután összecsapásokra került sor az észak-afrikai bevándorlók és a helyiek között. Ange-Pierre Vivoni is kiemelte, hogy az intézkedés nem a muzulmán közösséget célozza, „ám megálljt kell parancsolni a szélsőséges iszlamizmusnak” – emelte ki. Ezután Le Touquet városa is bejelentette: tilos a burkini használata.

A francia kormányzat megvédte azokat az önkormányzatokat, amelyek a burkini betiltása mellett döntöttek, ám azt is kérték a városvezetőktől, csökkentsék a feszültséget a különböző vallási közösségek között. A női jogokért felelős francia tárcavezető, Laurence Rossignol is megvédte a döntést. Szerinte a burkini célja ugyanaz, mint a burkáé, s a nők bezártságát szimbolizálja. A fürdőruhát archaikusnak nevezte, s úgy vélte, fel kell lépni ellene, „ám mindenfajta hátsó gondolat nélkül”.

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Akadnak azonban bíráló hangok is a burkini tilalom kapcsán. Az SOS Rasszizmus emberi jogi szervezet még a cannes-i döntés után úgy foglalt állást, hogy a döntés „ellenséges lépés az arab-muzulmán lakossággal szemben”. A kormányzó szocialisták óva intettek bármilyen olyan akciótól, amellyel éppen az iszlám fundamentalisták malmára hajtanák a vizet. A Társaság az Iszlamofóbia nevű szervezet panasszal élt a burkini betiltásával szemben a legfelsőbb bírságnál arra hivatkozva, hogy ezzel megsértik a szabadságjogokat.

Franciaországban a tavaly januári, majd a novemberi terrortámadások után erőteljesen nőtt a bizalmatlanság a muzulmán lakossággal szemben. Ám még rosszabbá vált a helyzet a július 14-i nizzai merénylet után, amikor egy iszlamista férfi kamionjával gázolta el és mészárolta el a francia nemzeti ünnepen résztvevőket.

Franciaországban hat éve tiltották be a burkát, de ma is komoly vita zajlik arról, hol a határ a szabad vallásgyakorlás, illetve a helyi törvények semmibe vétele, az integráció elutasítása között. A jövő tavasszal esedékes elnökválasztás közeledtével ráadásul még élesebbé válhat a burkini vita, mind több konzervatív vezetésű település csatakozhat a tilalomhoz. Nicolas Sarkozy már 2009-ben azt közölte, hogy a burka „nem üdvözlendő viselet a francia köztársaság területén”.

Könnyen elképzelhető, azoknak lesz igazuk, akik úgy vélik, a tilalom felesleges és éppen az ellenkező hatást érik el vele. A Daily Mail brit bulvárlap fényképeket tett közzé, amely azt mutatja, hogy a jól felfegyverzett burkini-rendőrök hogyan akadályoznak meg egy burkinit viselő nőt a cannes-i strandon. A francia újságíró, David Thompson arról számolt be, hogy a dzsihadistákkal rokonszenvező francia állampolgárok körében is „csúcsra járatták” a burkini vitát. Mint írta, ez a vita teljesen kontraproduktív, s éppen nem segíti a dzsiháddal szembeni harcot.

Ami néhány más európai államot illet, Olaszország elutasította a burkini betiltását. Matteo Renzi kormányfő egyértelműen ez ellen foglalt állást, amint Angelini Alfano belügyminiszter is. Utóbbi nem tartja követendő példának a francia modellt, s hazája így is éppen elég keményen fellép a terroristákkal szemben. Utalt arra, hogy az eltelt 18 hónapban 109 terroristagyanús személyt deportáltak.

Spanyolországot is elérte a burkinivita. Girona városában betiltották a muzulmán fürdőruhát a város strandjain, a városvezetése azonban teljességgel szembement a katalán kormányzattal, amely kategorikusan kijelentette, nincs hatályban semmiféle tilalom, s a nők abban fürdenek, amiben akarnak.

Németországban, ahol 4-4,5 millióra tehető a muzulmán vallásúak száma, szintén fellángolhat a burkini-vita. Nemrégiben a burkini viselése miatt távozásra kényszerítettek egy családot a németországi Brandenburg tartományban egy fürdőből. Az eset, amelyről az MTI is beszámolt, Berlin közelében, a Bad Sarow nevű üdülőhely fürdőjében történt, ahonnan egy 23 éve a német fővárosban élő libanoni származású családot kényszerítettek távozásra, mert az anya és egyik lánya burkiniben próbált fürdőzni.

A családanya feljelentést tett sértegetés miatt. Az RBB-nek elmondta, hogy szidalmazták őket, és egyebek között a fejükhöz vágták, hogyan merészelnek burkiniben megjelenni. A fürdőben nem tilos burkinit viselni. A település polgármestere, Anke Hirschmann az RBB-nek azt mondta, hogy "valószínűleg tolerálta volna" a két nő viseletét.

A burkini utcai változata, a burka viselete a német nagypolitikában is vitatéma. A kormányzó jobboldali CDU/CSU pártszövetség hét tartományi belügyminisztere sürgeti, hogy az egész országban tiltsák be az öltözék nyilvános viselését, de ezt a CDU-s szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziere alkotmányossági aggályokra hivatkozva elutasítja.

Szerző

Történelmi lépés, érik a kolumbiai béke

A dél-amerikai kontinens leghosszabb fegyveres konfliktusára tettek pontot a kolumbiai kormány és a (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) FARC gorillák között tegnap megszületett megállapodásával.

Több mint hatvan év harc és négy évig tartó, Norvégia és Kuba által közvetített béketárgyalási folyamat kellett ahhoz, hogy a felek véglegesítsék a megállapodás szövegét. A kolumbiai kormány és a gerillacsoport közötti békeegyezményt várhatóan szeptemberben írják alá, és október elején népszavazásra terjesztik, jelentette be tegnap Havannában a tárgyalásokat segítő Kuba és Norvégia képviselője. A közös nyilatkozat szerint a ” kormány és a FARC delegációja végleges megegyezésre jutott a konfliktus rendezési tervének minden pontjáról és a tartós béke megteremtéséről Kolumbiában”.

A kolumbiai konfliktus nem csupán Latin-Amerika, hanem egyben a világ egyik legrégebb óta zajló felkelése, amelynek során mintegy 220 ezer ember vesztette életét, és millióknak kellett elhagyniuk otthonaikat.

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket (FARC) 1964-ben alapították azzal az egyáltalán nem titkolt céllal, hogy megdöntsék a regnáló jobboldali kormányzatot és marxista rendszert honosítsanak meg az országban. Manuel „Biztoskezű” Marulanda volt az alapító, aki azt követően hozta létre a gerillaszervezetet, hogy a bogotai kormány támadást intézett az országban működő kommunista csoportok ellen.

A kezdeti években kevésbé volt véres a konfliktus, ugyanis a FARC csak az 1980-as és ’90-es években vált igencsak komoly erővé, miután a kábítószer-kereskedelem megkerülhetetlen tényezőjévé vált és ezáltal jelentős anyagi háttérre tett szert.

A megállapodás jelentőségét mutatja, hogy Barack Obama amerikai elnök is azonnal telefonon gratulált Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek.

A békemegállapodás jóváhagyása az októberi népszavazáson azonban nem garantált. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a lázadókkal való megállapodás hívei és ellenfelei egyaránt 31 százalékos támogatottságot élveznek.

Szerző

Szertefoszlóban Kijev reményei

Publikálás dátuma
2016.08.26. 07:31
Petro Porosenko államfő a nemzeti ünnepen külön szólt a Krím és a szakadár területek lakóihoz FOTÓ: GETTY IMAGES /BRENDAN HOFFMA
Függetlensége kikiáltásának 25. évfordulóját ünnepelte nagyszabású katonai parádéval Ukrajna. Az igazi ünnepi hangulat azonban elmaradt, az ukrán lakosság egyre inkább kiábrándult, s a nemzetközi diplomáciai elmozdulások sem kedveznek a kijevi kormányzatnak illetve az ország integrációs törekvéseinek.

Látványos katonai parádéval ünnepelték szerdán, augusztus 24-én Kijevben Ukrajna függetlenségének 25-ik évfordulóját. Az ország 1991. augusztus 24-én, a Mihail Gorbacsov szovjet államfő elleni sikertelen puccskísérlet urán kiáltotta ki függetlenségét. A függetlenséget ugyanazon év december 1-én népszavazás erősítette meg, amelyen az igenek több mint 90 százalékos többséget szereztek.

A kijevi katonai parádén az ukrán fegyveres erők mintegy négyezer tagja és kétszáz hadieszköz - páncélosok, rakétavetők - vonult fel, többek között azért, hogy bizonyítsák a lakosságnak és a nagyvilágnak – az ukrán hadsereg elég erős ahhoz, hogy megvédje az országot bármilyen fenyegetéssel szemben. Petro Porosenko elnök ünnepi beszédében azt is megígérte, hogy Ukrajna vissza fogja szerezni a Krímet és a Donbászt. Külön szólt az Orosz Föderáció részévé vált Krím és a szeparatisták által uralt területek lakóihoz. „Azt üzenem számukra, tartsanak ki! Nem feledkeztünk el róluk, szeretjük őket és vissza fogjuk szerezni a területeinket. Politikai-diplomáciai eszközökkel fogjuk visszavenni azt, ami a mienk”, mondta az ukrán államfő.

Az elnök ünnepi beszámolója szerint az „Ukrajna ellen két éve tartó orosz agresszió miatt eddig 2504 ukrán katona vesztette életét”. Az értelmetlen ember vesztesség rányomja bélyegét a közhangulatra is, a katonai parádé után egy másik felvonulás következett, amelyen olyanok vettek részt, akik szeretteiket veszítették el a fronton. A 2014 tavaszán kezdődött kelet-ukrajnai konfliktus ugyan a minszki békefolyamatnak köszönhetően veszített intenzitásából, ám nem szűnt teljességgel meg, mindmáig vannak emberáldozatok.

A rendezés pedig kátyúba került, a patthelyzet több mint másfél éve tart. Akárcsak a gazdasági nehézségek, amelyet elsősorban a lakosság érez meg. A közhangulatot az sem javítja, hogy az ígért európai vízummentesség késlekedik, a nyugati befektetések elmaradnak a januártól életbe lépett társulási és szabadkereskedelmi egyezmény dacára, az orosz embargó pedig érzékeny vesztességeket okoz az ukrán gazdaságnak. A korrupció mindent behálóz, a közbiztonság romlik, a bűnözés látványosan növekedik (Arszen Avakov belügyminiszter csak annyit közölt, hogy 30-40 százalékkal emelkedett, de hogy mihez képest, azt nem ismertette.) Nem véletlen, hogy egy az ünnepet megelőzően végzett felmérés szerint a 35 évnél idősebb ukránok hatvan százaléka szerint a Szovjetunió idején jobban éltek, mint a függetlenség utáni 25 évben.

A nemzetközi diplomáciai mozgások sem igazán kedveznek az ukrán törekvéseknek. Oroszország közel-keleti befolyásának növekedése, a szíriai háborúban való részvétele, a török-orosz kiegyezés egyre javítják a Kreml és Putyin pozícióit, s Kijev egyre kevésbé számíthat arra, hogy az ukrajnai válság felülírhatja ezt.

Ukrajnában az is egyre komolyabb gondot jelent, hogy a demokratikus intézményrendszerbe illetve a közszereplőkbe vetett bizalom egyaránt soha nem látott mélységbe zuhant. Gyakorlatilag nincs olyan ukrán politikus, aki abszolút többséget tudna maga mögé állítani, sőt már olyan sem, akinek támogatottsága elérné a 20 százalékot. A legnépszerűbb politikussá a már többször leírtnak hitt Julija Timonseko vált, s szemmel láthatóan növekedőben van a radikális politikusokba vetett bizalom.

Már nemcsak a Majdan hősei és arcai lettek kegyvesztettek a lakosság szemében, hanem a donbászi háborúé is. Nadia Szavcsenko, az orosz börtönből nemrég elnöki kegyelemmel szabadult ukrán pilóta esete tovább mélyíti a lakosság közszereplők iránti bizalmatlanságát.

Szavcsenko fogsága idején nemzeti hősség vált az ukránok szemében, világszerte követelték szabadon bocsátását. Amikor május 25-én végre hazatérhetett és elfoglalhatta parlamenti helyét, amelyet fogva tartása idején Timosenko pártjának listáján szerzett, nagyon sokan úgy gondolták, hogy a harcias pilóta lesz a korrupcióellenes tömegek hangja. (Timosenko nyilván nem csak pusztán jószívűségből vagy az iránta érzett nagyrabecsülésből tette meg a Batykivscsina listavezetőjévé a fogoly pilótát, hanem politikai haszonszerzés céljából is.)

Hazatérte után azonban Szavcsenko annyira botrányosan viselkedett, hogy az ukránoknak arról az álomról is le kellett tenniük, hogy majd ő hozza meg a régóta várt tényleges változást az ukrán politikában – a korrupció és az oligarchák uralmának felszámolását. A nemrég még nemzeti hősnek tekintett pilóta annyira lenullázta népszerűségét, hogy már – legalábbis az ukrán elemzők véleménye szerint – a Batykivscsina vagy Timosenko politikai erejét sem befolyásolná, ha kilépne a párt parlamenti frakciójából, amint azt már meglebegtette.

Augusztus elejétől immár otthon is éhségsztrájkba kezdett Szavcsenko, ezúttal azért, mert véleménye szerint a kijevi kormányzat nem tesz semmit a még mindig orosz fogságban lévő ukrán foglyok kiszabadítása érdekében. A parlamenti képviselővé vált pilóta ezúttal amiatt is tiltakozik, hogy a világ vezetői tétlenek a fogva tartott ukránok sorsát illetően.

Noha az általa felvetett problémák valóban mind lényegiek és sürgős megoldást igényelnének – mint például a szeparatista lázadókkal való kapcsolatfelvétel és közvetlen tárgyalások, a korrupció elleni fellépés, fogolycsere stb – faragatlan stílusa, modortalansága, de főképp az italozásairól szóló hírek miatt már senki sem veszi komolyan a korábbi hőst.

Legutóbb azzal botránkoztatta meg egykori híveit és általában a közvéleményt, hogy amerikai útja során - amiért az éhségsztrájkot is megszakította, jelezve, hogy folytatni fogja – maga mondta el a sajtónak, hogy a sztrájk alatt bort és vizet iszik. „Vízen élek, élelem nélkül. Megkóstolhatok néha egy kis bort és kész”- mondta keresetlen szavakkal Szavcsenko.

Szerző