VB;bronzérem;riói olimpia;Kapás Boglárka;

2016-09-02 07:53:00

"Remélem, hogy örökké kitart a mosoly"

Kapás Boglárka eredményesen zárta a riói ötkarikás játékokat, azonban még csak most kezdi feldolgozni, hogy mivel is jár az, hogy olimpiai bronzérmet szerezett.

"Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy sikerült teljesítenem az álmomat, vágyamat. Úgy utaztam ki, hogy érmet akarok nyerni és ez sikerült. Teljesen elégedett vagyok a negyedik helyemmel, a váltó hatodik helyével és a bronzéremmel is. Minden számban kiadtam magamból a maximumot, szóval nem hagytam ott egyetlen centimétert sem. Benne volt szívem, lelkem. Nagyon jó érzés, hogy úgy vágok neki a felkészülésnek, hogy én már ott voltam egy olimpiai dobogón és képes vagyok bármire."

A mindössze 23 esztendős úszó harmadik olimpiáján vett részt. Noha azt várta, hogy Rió is olyan lesz, mint Peking vagy London, mégis másképp érezte magát. "Nem számítottam rá, hogy más lesz, mint az előző kettő. De úgy gondolom, ez amiatt is van, mert már érettebb vagyok, mint nyolc vagy négy évvel ezelőtt. Londonban is tudtam, hogy egy olimpián vagyok, de ez valahogy más volt, sokkal jobban tudtam élvezni." Városnézésre ezúttal nem került sor, viszont ellátogatott a copacabanára, ahol megtekintette a 10 kilométeres versenyszámot.

Az örökké mosolygó Bogit nem nyomta agyon az éremesélyesség terhe. Elmondása szerint mindez annak volt köszönhető, hogy nagyon motivált volt és már alig várta a versenyeket. Az utóbbi időben vidáman készült, s még az edzéseket is élvezte. Úgy véli, talán ennek is köszönhető, hogy ennyire jól sikerült számára az olimpia, s reméli ökörré lesz oka arra, hogy mosolyogjon. Sok ideje nincs a regenerációra, azonban most igyekszik minél több időt családjával tölteni.

"Voltam már néhány napot édesapámnál Erdélyben, s még egy pár napot Milánóban fogunk nyaralni a családdal. De lehet, hogy még egyszer kimegyek apukámhoz, mert ott nagyon jól tudok pihenni. A felkészülést pedig szeptember 19-én fogom folytatni, illetve elkezdeni."

Bogi fejben már a közvetkező nagy versenyre, a 2017-es, budapesti világbajnokságra készül. "A vb-n is érmet szeretnék szerezni. Nagyon sok barátom és rokonom ki fog jönni szurkolni és támogatni, ez biztosan nagyon sok plusz erőt fog adni. Katie Ledecky most nagyon erős, de én is azért edzek, küzdök, hogy egyszer én legyek a legjobb. Úgyhogy mindent meg fogok tenni azért, hogy legyőzzem." Bogi zárásként a távolabbi jövőről is mesélt.

"Óriási élmény lenne, ha Budapest olimpiát rendezhetne. Én ebbe most bele se merek gondolni, mert kiráz a hideg. Már ettől a világbajnokságtól is teljesen odáig vagyunk. Azt gondolom, hogy mindenki számára, aki akkor sportoló lesz Magyarországon, annak ez egy felejthetetlen élmény. Egy "sima" olimpia is az, de hogy itthon menni egy olimpián... Fogalmam sincs, hogy milyen lehet, de szívesen kipróbálnám" - zárta gondolatait.