választás;Angela Merkel;Mecklenburg-Elő-Pomeránia;menekültpolitika;higgadt hangnem;

2016-09-08 07:31:00

Merkel nyugalmat akar

Önkritikusan nyilatkozott a német parlamentben Angela Merkel kancellár. Három nappal a pártja, a kereszténydemokrata CDU szempontjából gyászosan végződött Mecklenburg-Elő-Pomerániában megrendezett választást követően a Bundestagban azt is hozzátette, semmi értelme a sárdobálásnak, s továbbra is higgadt hangnemre kell törekedni a parlamentben függetlenül az euroszkeptikus Alternatíva térnyerésétől.

A vasárnapi tartományi választást ugyan megnyerték a német szociáldemokraták, a bevándorlásellenes, euroszkeptikus Alternatíva azonban a második helyen végzett, 20,8 százalékkal, megelőzve ezzel a CDU-t, amely 19 százalékos eredményt ért el. Merkel Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnökének megjegyzésére adott válaszként kijelentette, az Alternatíva előretérése nemcsak a kereszténydemokraták, hanem „mindannyiunk számára” kihívást jelentenek.

Gabriel a parlamentben tartott vitában egyértelműen a kancellárt tette felelőssé az AfD eredményéért. Sőt a testvérpárt, a keresztényszocialista CSU soraiból is ilyen véleményeket lehetett hallani. A kancellár ezzel kapcsolatban azt mondta, minden parlamenti pártnak vissza kellene fognia magát. A „nyelvi eldurvulás” folyamatába nem szabad bekapcsolódni, és nem szabad követni azokat, akik „lózungokra és látszólag egyszerű megoldásokra” építenek - mondta. „Ha azokkal kezdünk el foglalkozni, akiknek nem áll érdekében, hogy a megoldásra koncentráljuk, akkor mi magunk vesztjük szem elől a helyes irányt” – vélekedett Merkel. Szerinte most a legfontosabb feladat, hogy komolyan vegyék a választók gondjait.

A kancellár ismételten megvédte menekültpolitikáját. Megfogalmazása szerint a mai helyzet sokkal jobb, mint amilyen egy évvel korábban volt. „Azonban sok teendőnk van még” – tette hozzá. Kifejtette, a német szövetségi kormány további intézkedéseket tervez, amelyekkel növelnék a belbiztonságot. Szembement azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a német társadalom nem tud megküzdeni a menekültválsággal.

Merkel szerint jobb a helyzet a menekültválság terén, mint egy éve FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP

Merkel szerint jobb a helyzet a menekültválság terén, mint egy éve FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP

Utalt arra, hogy országa sok változáson ment keresztül, s ezek a változások „nem jelentenek rosszat”. Kiemelte: „Németország Németország marad, mindazzal együtt, ami nekünk oly kedves és értékes”. Hozzátette, hazája erős marad, hiszen olyan alapelveken nyugszik, mint a szabadság, demokrácia, jogállamiság és szociális piacgazdaság.

A kancellár újra megvédte a Törökországgal megkötött menekültügyi megállapodást. Ez az egyezség – mint fogalmazott – mindkét fél érdekében áll. Említést tett arról, „azóta, hogy a megállapodást aláírtuk, szinte senki sem fulladt az Égei-tengerbe”. Úgy vélte, ez a megegyezés modellnek tekinthető, hiszen hasonlóak köttethetnek Egyiptommal, Tunéziával, vagy akár Líbiával.

Élesen bírálta a német kormányzatot Dietmar Bartsh, a Balpárt frakcióvezetője, aki szerint a kabinetnek „nincsenek víziói”.

Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője kiemelte, hogy pártja a következő Bundestag-választásig hátralévő egy évben is a sikeres kormányzati együttműködésre törekszik, ugyanakkor bírálta is a CDU/CSU-t. Mint mondta, a burkaviselésről folytatott és más hasonló, a figyelmet a fontos ügyekről elterelő viták csak erősítik a lakosság aggodalmait. „Persze, hogy mindannyian elutasítjuk a burja viselését, ennek azonban semmi köze a belbiztonság kérdéséhez” – emelte ki. A CDU/CSU-frakció vezetője, Volker Kauder kiemelte: "azt tanácsolom magunknak, a nagykoalíció pártjainak, hogy az utolsó évben bizonyítsuk be, jó kormánya van ennek az országnak".