levél;Kubatov;Vizoviczki László;

2016-09-12 07:07:00

Sosem lesz meg Kubatov levele?

A megfelelő hatóságoknak - ezt ismételgette Kubatov Gábor az Index kérdésére a kötcsei pikniken. A portál arról érdeklődött a Fidesz alelnökénél és pártigazgatójánál, hogy melyik hatóságnak küldte el Vizoviczki Lászlótól kapott levelét. 

Egy kiszivárgott ügyészségi feljegyzés szerint ugyanis a budapesti éjszakai élet egykori császára arról írt a Fidesz pártigazgatójának, hogy ha segít neki, és elhagyhatja az előzetes letartóztatást, akkor kitereget nem fideszes politikusokról szóló bűnügyi információkat. Kubatov elismerte, hogy kapott ilyen levelet, amit állítása szerint 24 órán belül továbbküldött a "bűnüldözési szerveknek", majd azt is megerősítette, hogy találkozott Vizoviczkival.

Érdekes módon mégsincs az ügyészség birtokában a titokzatos levél – legalábbis ez derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit Molnár Zsolt és Bárándy Gergely szocialista képviselők írásbeli kérdésére adott. Mint Polt kifejtette: nyolc oldal terjedelemben találtak levéltöredékeket Vizoviczki László Kubatovhoz írt leveléből, azonban „nem állapítható meg, hogy a bűnjelként lefoglalt irat megegyezik-e azzal, amelyről Kubatov Gábor (...) azt nyilatkozta, hogy átadta a bűnüldözési szerveknek, mivel az nem került a Központi Nyomozó Főügyészség birtokába”. Staudt Gábor jobbikos képviselő ugyanerre vonatkozó kérdésére Polt még azt is hozzátette, hogy az ügyészségnek nincsenek információi a levél sorsáról.

A rejtéllyel kapcsolatban a Mandiner megkérdezte az ügyészségtől, hogy ez azt jelenti-e, hogy Kubatov hazudott, mikor azt állította, hogy átadta a levelet a hatóságoknak, vagy netán az ügyészség veszítette el a levelet? Illetve, ha a két levél(töredék) azonossága nem állapítható meg, akkor ezek szerint az is elképzelhető-e, hogy Vizoviczki több levelet is küldött Kubatovnak, tehát nem csak alkalmi levelezésben álltak? Az ügyészség mindezekre annyit írt, visszautasítják, hogy elkeverték volna a levelet. Ismételt telefonos érdeklődésre, hogy akkor Kubatov hazudik-e, vagy esetleg más hatóságok hibájából nem jutott el az ügyészséghez a levél, Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: fogalma sincs.