Európai Parlament;Lengyelország;Alkotmánybíróság;határozat;jogkörök;

2016-09-15 07:32:00

Megfedte az EP a varsói kormányzatot

Az Európai Parlament nagy többséggel szólította fel Lengyelországot arra, hogy október végéig oldja meg az alkotmánybíróság jogkörei megnyirbálása révén előállt alkotmányos válságot.

A Strasbourgban 510 igen szavazattal, 160 ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadott határozat szerint a varsói parlamenti pártoknak kompromisszumra kell jutniuk ebben a kérdésben.

A dokumentum szerint az alkotmánybíróság megbénítása, valamint az, hogy a kormány egyetlen uniós bírálatot sem hallgat meg, „veszélyezteti a demokráciát, az alapjogokat, a jogállamiságot”. A képviselők szóvá tették, hogy a kormány megfelelő konzultáció nélkül hozott meg döntéseket. Egyben aggodalmukat fejezték amiatt, hogy az országban nem működőképes az alkotmánybíróság.

Az EP azt kérte az Európai Bizottságtól, értékelje az elfogadott jogszabályok összeegyeztethetőségét az uniós joggal és azon értékekkel, amelyeken az Európai Unió alapul. Az állásfoglalás emellett felszólítja a varsói kormányt, hogy maradéktalanul tegyen eleget a Velencei Bizottság márciusi ajánlásainak.

Az Európai Bizottság júniusban kimondta, hogy Varsó megsértette a jogállamiságot. Az ország ellen az év elején indítottak eljárást, amely időközben újabb fázisba került. Bár elvileg el is vehetik a szavazati jogot Varsótól az eljárás végén, erre csekély az esély. A budapesti kormány jelezte: kiáll a jobboldali radikális lengyel kabinet mellett.

Brüsszel részben azt veti Beata Szydlo miniszterelnök szemére, hogy több alkotmánybírósági ítéletet nem volt hajlandó kihirdetni. Bár a lengyel alkotmánybírák a kormány döntése ellen szavaztak, ezt a kabinet nem vette figyelembe. A varsói ellenzék szerint a jelenlegi vezetés arra törekszik, hogy az alkotmánybíróság kiiktatásával az utolsó ellenőrző szervet is megfossza hatalmától.

Varsó a tőle megszokott módon reagált a határozatra. Ryszard Legutko, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt képviselője „abszurdnak” nevezte a határozatot. Szerinte teljesen lényegtelen kérdéssel foglalkozik az EU, miközben „történetének legsúlyosabb strukturális válságába került”.