Bulvár;hulladék;Hajdú Péter;Sarka Kata;

2016-09-16 20:10:00

Sarka Kata: mostantól elválnak útjaink! - Elfajulhat Hajdúék szakítása

Bár Hajdú Péter és Sarka Kata sokáig semmit nem osztott meg a nyilvánossággal a házassági válságukkal kapcsolatban, a tévés producer mégis megtörte a jegyet, és egy nap alatt két lapnak is nyilatkozott feleségéről. A 168 órának például elég lekezelően beszélt nejéről, mire Kata kijelentette, hogy mostantól elválnak útjaik, és ő már nem akar semmit férjétől. Ha így folytatja a celebpár, elég durva válás tehet pontot a kapcsolatuk végére.

A feleségem a lassan húszéves televíziós karrieremtől teljesen független. Soha nem vett el belőle és soha nem adott hozzá semmit - ezt a nem túl hízelgő mondatot tudta mondani Hajdú a 168 órának annak ellenére, hogy felesége évekig kitartó társa volt. Sarka Kata nem is hagyta szó nélkül a lekezelő mondatot, a Borsnak úgy reagált: az elmúlt tíz évben közösen építettük magunkat és a karrierünket, egymás nélkül ez nem ment volna. Mostantól elválnak útjaink, egyedül kell megállnunk a helyünket - jelentette ki a megbántott celeb, hozzátéve: nem akarom minősíteni a férjem szavait, hiszen bármilyen viszonyban vagyunk is most, vagy leszünk a jövőben, ő mindig a gyermekeim édesapja marad, de én már nem akarok tőle semmit.

Nos, ezek a kijelentések nem arra utalnak, hogy helyrehozható még a kapcsolat, sokkal inkább arra, hogy csúnya válás lesz a nyilatkozatháború vége. 

Hajdú egyébként a 168 órán kívül a Story magazinnak is nyilatkozott, cáfolva a pletykát, miszerint megcsalás állna a válságuk hátterében. A szomszédok ezzel szemben azt állították a Ripostnak, hogy Péter olyasmit tett Katával, ami mély sebet ejtett a lelkén, s amit képtelen megbocsátani.