DK;óriásplakátok;kvótareferendum;

"Orbán magára maradt" - Óriásplakátokkal kampányol a DK

Új szakaszához érkezett a Demokratikus Koalíció (DK) kampánya, több mint ötszáz óriásplakátot helyeztek ki a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi 2-i népszavazásról az ország több pontján, beleértve a megyeszékhelyeket - közölte az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után telefonon.

Gréczy Zsolt azt mondta, ezerhétszázszor települnek ki közterületekre, ahol aláírásokat gyűjtenek, így készülnek az október 1-jén rendezendő kampányzáróra, amelyen élőlánccal körbeveszik a Parlamentet. A DK azt követeli a kormánytól, hogy "állítsa le" a kvótareferendumot, és az arra költendő milliárdokat a gyermekéhezés felszámolására fordítsa - hangsúlyozta a szóvivő.

Úgy fogalmazott: az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozója után "feleslegessé vált" a népszavazás, ott ugyanis döntöttek a határőrizet megerősítéséről és arról, hogy nem vezetnek be kötelező betelepítési kvótákat. A DK szerint a kvótareferendum nem csupán felesleges, de károkat is okoz, mivel gyengíti Magyarország helyzetét az EU-ban. Gréczy Zsolt úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök teljesen magára maradt Európában, mivel már a visegrádi négyek többi tagjának vezetői is elkezdtek kihátrálni mögüle.