Allegrit bírálják a Juve veresége miatt

Publikálás dátuma
2016.09.20. 07:55
Allegri arckifejezése mindent elárul: az Inter elleni rangadó nem úgy alakult, ahogy eltervezte FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIK
Váratlanul érte a Juventus szurkolóit az Internazionale ellen vasárnap elszenvedett 2-1-es vereség, pedig a játék képe alapján teljesen megérdemelten győztek a milánóiak.

Többen úgy vélték, Massimiliano Allegri, a torinóiak trénere nagyot hibázott, hogy csak csereként állította be ellenállhatatlan argentin gólvágóját, a Napolitól 90 millió euróért vásárolt Gonzalo Higuaint, akit a 75. percben állított be. A tréner azonban megvédte döntését a Gazzetta dello Sport hasábjain.

„Tudtam, hogy egy fizikai szempontból nagyon megterhelő találkozó vár ránk, ezért eleve a mérkőzés hajrájában számítottam rá. Meggyőződésem, hogy semmi gond sem volt a kezdő tizeneggyel. De ha Mario Mandzukicot teszem a kispadra, akkor meg azt kérdezik tőlem, őt miért nem szerepeltettem a kezdőben” – közölte Allegri kissé sértetten.

A vereség miatt a Juventus kénytelen volt átadni az első helyet a Napolinak, de egyre inkább oda kell figyelni a Ronald de Boer keze alatt nagy átalakuláson keresztülmenő Interre is, amelyet már csak két pont választ el a Juventustól.

A torinóiak egyébként szerdán a Cagliari elleni javíthatnak hazai pályán, a Serie A hétközi, ötödik fordulójában. Az egyedüli keddi találkozón az AC Milan a Laziót fogadja. A 20 óra 45 perckor kezdődő mérkőzést a Digisport 1 közvetíti.

Szerző

Magyar flódni az iskolákban

Publikálás dátuma
2016.09.20. 07:46
Kováts Kriszta FOTÓK: NÉPSZAVA
Budapesten a VII. kerületben, az Erzsébetvárosban két évvel ezelőtt valósult meg a Gang Színház projekt, azzal a céllal, hogy a kerületben minél többen jussanak színházi élményhez otthonuk környezetében.

Idén Erzsébetváros önkormányzata egy újabb kulturális, oktatási-nevelési, egyben színházi projektet valósít meg, melynek keretein belül a Magyar flódni című zenés előadást mutatják be a kerületi középiskolás tanulóknak a Bethlen Téri Színházban (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.) szervezett formában.

Az előadás színpadra állítója a Zsidó Művészeti Napok szervezője, a Kultúr Produkciós Iroda. A Zsidó Művészeti Napokat (ZSIMÜ) május 28 – június 14. között rendezték meg először. A kéthetes rendezvénysorozat közel 50 művészeti programot kínált a közönségnek a sokszínűség jegyében.

A szervezők törekvése az volt, hogy a rendezvénysorozaton bemutatott előadások újabb helyszíneken tovább éljenek. A Magyar flódni című zenés irodalmi előadást ősbemutatója e fesztivál keretei közt, június 4–én volt, és ennek jegyében született az együttműködés Erzsébetváros önkormányzatával.

A sorozat első előadását a Magyar Dráma Napja alkalmából rendezik meg, tisztelegve ezzel a magyar irodalom kiemelkedő szerzői, és műveik előtt. A további előadások időpontja: szeptember. 23., október 25., november 16. és 2017. január 23.

Nyáry Krisztián

Nyáry Krisztián

Külön érdekesség, hogy a műsorról, annak irodalmi és történelmi vonatkozásairól a diákok közös beszélgetésen is részt vehetnek az előadások után a fellépő művészekkel. A Magyar flódni zenés történelem és irodalomóra, Kováts Kriszta énekessel és Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel. Közreműködik a Kováts Kriszta Kvintett.

Az előadók írókat, költőket, zeneszerzőket és hősöket idéznek meg dalban és prózában. Olyan művészeket, akikre méltán vagyunk, és lehetünk büszkék, többek közt Molnár Ferencet, Karinthy Frigyest, Örkény Istvánt, Szerb Antalt és Radnóti Miklóst, Weisz Adélt, Seress Rezsőt és Alfonzót.

Szerző

Jelenjen meg a szeretet a filmben

Publikálás dátuma
2016.09.20. 07:45
A Szép alak című filmben gyermekien kíváncsi takarítónő szeret bele a legszebb gimis lányba Forrás: SZFE
Kis Hajni filmrendező Szép alak című kisfilmjét jelölték a diák-Oscar-díjra. A mintegy húszperces mű egy gimnáziumi takarítónőről szól, aki az iskola legszebb, végzős diáklányába szeret bele. Az Amerikai Filmintézet elismerésére a magyar munkát 1746 film közül válogatták be a hét jelölt közé, ha díjat kapott volna, megnyílt volna az út az Oscar-jelölés felé is. A huszonhat éves rendezővel a hirtelen jött sikerről, a mozizás hatalmáról beszélgettünk, nem sokkal azt követően, hogy filmjét sikerrel vetítették a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

- Augusztus elején jelentették be a diák-Oscar-jelöltjeit, hét filmet jelöltek az 1746 nevezett alkotás közül, közöttük az Önét is. Hogyan fogadta az örömhírt? Tisztában volt vele, hogy ez egy jó kis film, aminek van esélye a külföldi sikerre?

- A jelölés kiváló visszajelzés arról, hogy nem pusztán magamnak készítek filmeket. Egyébként nem a felém irányuló figyelemnek örülök, hanem annak, hogy az, amin dolgoztam, reflektorfénybe kerül. Meg annak, hogy hatást vált ki másokból. Ha lehet ilyet mondani, jó filmnek éreztem ezt a munkámat, de azt nem tudtam, hogy messzire is eljuthat. Nem sokkal azt követően, hogy bejelentették a jelölteket, áthívott Osváth Gábor producer, a Szép alak fesztiváloztatója, hogy elmondja, mi történt. Nem tudtam hova tenni magamban a hírt, mert ekkor már kicsit elfelejtettem a filmemet, nem volt már dolgom vele. De váratlanul ért, az biztos.

- Tudta egyáltalán, mi ez a díj?

- Nem. Nyilván azért nem, mert legutóbb huszonkét éve jelöltek magyar filmet az elismerésre.

- Azonkívül, hogy váratlanul érte a hír, gondolom felettébb boldog is volt.

- Igen, de napokkal később jött ki rajtam az öröm. Szerintem egy ilyesfajta hír másfajta boldogságot ad, mint például egy ölelés. Ugyanis azt abban a pillanatban átérzed, ez viszont egy külső hatás, ami hirtelen érkezett, s amire nem lehet rögtön rácsatlakozni. Éppen ezért tartottam tőle némi távolságot, vártam, hogy elteljen egy kis idő, s csak ezt követően fogtam fel, hogy mennyire nagy, mennyire tök jó dolog ez a jelölés.

- Időközben kiderült, hogy kik vehetik át az elismerést a közelgő gálán, Los Angelesben. Nem bánja, hogy lemaradt a díjról?

- Ahányszor csak kérdeztek a díjról, próbáltam úgy válaszolni, hogy elmondtam: számomra ez nagyon nagy visszacsatolás, de már maga a jelölés is elismerés. Ha ezentúl még díjat is kapok, az nagyon király, de az már csak ráadás, mondogattam. Éppen emiatt nem dőltem a kardomba, amikor kijött a nyertesek névsora.

- Sok helyen foglalkoztak Önnel az utóbbi hetekben. Tartott a médiától, jelent az esetleges veszélyt a pályakezdő filmesekre?

- Kicsit megijesztett ez a hirtelen figyelem. Úgy látom, néhány sajtómunkás képes bizonyos helyzeteket kiforgatni, ezért volt bennem egyfajta tartás a médiaszerepléstől. Nyilván őszinte szeretnék lenni, olyasvalaki, aki nyíltan és tisztán kommunikál, de nem mindent szeretnék kiadni.

- Gondolom, annak sem örülne, ha a filmet bármelyik politikai oldal felkarolná, mondjuk azért, mert megjelenik benne a homoszexualitás.

- Nem szerettem volna, ha ez a film politikailag bármivel össze lenne mosva. Ez a film nem azért készült, hogy bármelyik politikai oldal feltűzhesse a zászlajára.

A Szép alak című filmben gyermekien kíváncsi takarítónő szeret bele a legszebb gimis lányba Forrás: SZFE

A Szép alak című filmben gyermekien kíváncsi takarítónő szeret bele a legszebb gimis lányba Forrás: SZFE

- A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol az Ön filmjét is vetítették, Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő azt mondta, úgy látja, a filmekkel lehet változtatni a közéleten, a társadalmon. Ön is így véli?

- Igen. Számomra fontos, hogy egy film megnyisson valamit az emberben. Hogy a lélek meg tudjon nyílni. Hogy egy pillanatra félre tudja tenni a néző azt a sok előítéletét, amit a társadalom állít. Számomra rendkívül fontos az is, hogy a szeretet valamilyen formában megjelenjen a filmben. Jó lenne, ha sok olyan mű lenne, amelynek nézése közben a lélek egy pillanatra megállna, befelé figyelne. Ha egy film elindít egy kicsi változást a néző saját életében, az dominóhatásként hat a környezetére is. Ha benned változás történik, az kihat a világra, ami körülvesz.

- Ahogy hallgatom, felvetődött bennem a gondolat: vajon képes a film arra, hogy megváltoztasson valakit akkor is, ha komoly előítéletekkel ül be a nézőtérre?

- Van egy közeli ismerősöm, aki bigott vallásos. Nem különösebben szívleli a melegeket sem, a melegfelvonulást kifejezetten ellenzi. Eljött a film egyik vetítésére, majd odalépett hozzám. Azt monda, megérintette a film, és szépnek tartotta. De ahogy mondtam, ez a film nem a homoszexualitás kérdéséről szól. Éppen az a szép, ha valaki észreveszi, hogy ez nem erről szól, hanem más van mögötte. A világ sem fekete és fehér minden. Egyébként ennél pozitívabb visszajelzés nem is érhetett volna, pedig kaptam sok szépet. Megerősített abban a hitemben, hogy a film tud nyitni.

- Hogyan született meg a film ötlete? Mi volt az első kép, amit kibontott?

- Először megtaláltam a filmben még soha nem szereplő Egyed Brigittát. Először csak annyit találtam ki, hogy majd takarítónőt játszik, aki egy suliban dolgozik. Egy bolyongó lélek az éjszakában. Utána gondoltam tovább, mik lehetnek a félelmei, problémái, mikbe fut bele. Szép lassan felépítettem a karaktert, akiről kiderül, nem szeretne takarító lenni, de számára valahol ez a magányos létezés menekülés is. Ugyanakkor szeretne kitörni is, de nem tudja, hogyan. Túlél. Mégis talál apró örömöket, amelyektől mégsem lesz teljesen szürke a napja.

- Mennyi idő alatt készült el a film?

- Hat napunk volt a forgatásra, ezentúl még egy-két napot illegálisan ráhúztam, ebből lettek súlyos tanári beszélgetéseim. Utólag nem bántam meg! (Nevet.) Persze nehéz a kérdés, mert a nyolc napban több egy-egy snitt újravételét magába foglaló nap is van, tehát nem csak tizenkét órás forgatási napjaink voltak. A vágásra értelemszerűen több időt kaptunk, az másfél hónapig húzódott. Az első verzió huszonöt perces volt. Akkor már alig akartam vágni, de az egyetemi rendszer miatt el kellett vennem belőle még néhány percet. Szerintem úgy is működött volna, most azt érzem, így feszesebb.

- Nem szeretné esetleg a húsz perc helyett akár százhúszban elmesélni a történetet?

- Ezt már többen kérdezték. El is játszottam a gondolattal, milyen irányokba lehetne vinni a filmet. De konkrét elhatározás még nem született bennem aziránt, hogy ezzel mennék-e tovább, ha kapnék lehetőséget nagyjátékfilmre.

- Egyébként úgy látom, a rövidfilmeknek nincs olyan jó megítélése, mint a nagyjátékfilmeknek.

- Engem azért is mozgat a nagyjátékfilm, mert sokkal nagyobb érdeklődés övezi. Holott úgy látom, egyre kevésbé mennek az emberek moziba, inkább letöltenek, gyors kapszulákra vágynak. Fájdalommal mondom, de nem vagyok abban biztos, hogy a nagyjátékfilmeké a jövő. Amennyire az internet dominál, el tudom képzelni, hogy végül a kisfilmek, a minél rövidebb munkák, a majdnem haikuk kora vár ránk. Manapság rengetegen néznek videókat, rövid gegeket. Hihetetlen gyorsan változik a világ, nehéz nem lemaradni. Különösen igaz ez a hozzám hasonlóan belülről dolgozó emberekre, akik lassabban reagálnak a történésekre.

- Jelenleg a diplomafilmjén dolgozik, méghozzá nagyon el van benne merülve. Mit lehet tudni róla?

- Elkezdtem valamin dolgozni, jelenetek írtam. Méghozzá egy személyre. Éppen tegnap hívták fel az osztályfőnökeim a figyelmet néhány buktatóra, ami ezzel a megközelítéssel jár. Mindenesetre most irányt keresek, bár korábban dőlt be filmtervem. Egyébként nagy rajtam a nyomás, pár hónap múlva forgatnom kell. Maximalista vagyok, soha nem tudtam sulis filmként kezelni az eddigi filmjeimet sem.

- Színészekben, vagy akárcsak a Szép alak esetében, amatőrökben gondolkozik?

- Én bárkire nyitott vagyok, tényleg bárkire! Mint eddig is, castingokat hívtam össze, figyelem a megérzéseimet, nyitott szemmel járok az utcán.