választás;Jordánia;

Jól számoltak a jordán iszlamisták

Legkevesebb 16 mandátumra számítottak a jordán törvényhozásban az iszlamisták, ennyit is értek el a tegnap közzétett előzetes eredmények szerint. 

A választási bizottság adatai szerint a 130 fős ammáni parlamentben 16 mandátumot, 12,5 százalékot értek el a választásokon ismét részt vevő Iszlám Akciófront képviselői. A mérsékelt iszlamistának számító Muzulmán Testvériség jordán szárnya 2010-ben és 2013-ban bojkottálta a választásokat, most viszont visszatért és teljesíteni tudta az előzetesen kitűzött célját. Az Iszlám Akciófront eddig 1989-ben szerepelt a legjobban, akkor 22 mandátumot szerzett meg a 80-ból. Három körzetben, ahol az ellentétes táborok hívei közötti összecsapásban az urnákat is széttörték, megismétlik a voksolást, de ez nem befolyásolja az iszlamisták eredményét, akik ezekben a körzetekben nem indítottak jelöltet.

A jordán törvényhozásban a többséget ezúttal is a monarchiához hű erők, a törzsi képviselők és a gazdasági élet szereplői nyerték. Huszonegy nő is mandátumhoz jutott, ami kimondottan jó eredménynek számít, mert a nők számára fenntartott kvótán felül még hat mandátumot tudtak elhódítani női képviselők. A kisebbségek is képviseltetik magukat – 9 keresztény és három etnikai kisebbségi (cserkesz és csecsen) képviselő jutott be az ammáni törvényhozásba.

A jordán választások kimenetele a régió számára nem érdektelen. A hasemita királyság az egyik stabil állam a térségben, amelyet az arab tavasz sem érintett. A 6,5 milliós lakosságú monarchia az egyik legnyitottabb, legnyugatosabb közel-keleti ország, amely mára már több mint egymillió háborús menekültet fogadott be a szomszédos Szíriából és Irakból.