Fodor Gábor: a mai napnak Magyarország a vesztese

Publikálás dátuma
2016.10.03 00:41
MTI Fotó: Marjai János
Fotó: /
A Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke szerint a kvótareferendum vesztese Magyarország.

Egyetlen vesztese van ennek a napnak, ez Magyarország - mondta pártja budapesti eredményváróján tartott sajtótájékoztatóján Fodor Gábor vasárnap este, a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás adatainak 98 százalékos feldolgozottságánál. Úgy fogalmazott: az elmúlt egy évben felkorbácsolt idegengyűlölet nem múlik el nyomtalanul, ebben súlyos felelőssége van a Fidesz-kormányzatnak. Ezt nehéz megbocsátani, és nem lehet tudni, hogy mikor lehet kijavítani - tette hozzá. 

Szerinte a referendum eredményében az a kedvező, hogy "felszabadultan örülhetünk annak, hogy mégiscsak kapott egy pofont a kormányzat", hiszen számára kudarc az, ami történt. Hozzátette: könnyen lehet, hogy épp annyi szavazópolgárt sikerül mozgósítani a nem szavazat mellett, amennyi a Fidesz és a Jobbik szavazóbázisa.

A Liberálisok igen szavazatra buzdító felhívásáról azt mondta: értékalapú választás volt, kormányellenes, ahogy a bojkott és az érvénytelen szavazatok is kormányellenesnek tekinthetők. Szerinte az ellenzéki pártoknak ennek a közös alapnak a megtartására kell törekedniük. A népszavazás eredménye azt mutatja, hogy egyáltalán nem lehetetlen feladat a kormány leváltása - mondta Fodor Gábor.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a PM baloldali előválasztásról szóló felvetéséhez, az MLP elnöke azt mondta: azzal egyetért, hogy az ellenzéki pártok üljenek le és kezdjenek el tárgyalni egymással, és az előválasztás gondolatának vannak olyan elemei, amelyek részükről is támogathatóak. Ilyen például az, ha konkrét személyekre, például a miniszterelnök-jelöltre vagy a főpolgármester-jelöltre vonatkozik az előválasztás.

Ugyancsak újságírói kérdésre, miszerint a népszavazáson az igenek aránya várhatóan nem éri el a 2 százalékot, azt hangsúlyozta, hogy még nincs meg a végleges eredmény, de körülbelül erre az adatra számítottak.

Az MTI kérdésére, hogy miként vélekedik Molnár Gyula MSZP-elnök felvetéséről, miszerint jövő tavasszal közösen állítson köztársaságielnök-jelöltet az ellenzéki oldal, Fodor Gábor azt mondta: ha tudnak ilyen jelöltet találni, jó gondolatnak tartja.

Szerző
2016.10.03 00:41

Puzsérra tódul az LMP-s minitömeg

Publikálás dátuma
2018.10.23 19:30

Fotó: / Draskovics Ádám
A „Lehet más a Politika” kevesen van, de külön petíciózik, Puzsért hájpolja, és rózsaszín nadrágszárat villant.
Valamivel több mint száz ember verődött össze a Gellért téren, ahol az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő demonstrált. (Az alacsony szám ellenére is nehéz elkülöníteni tüntetőket a sajtómunkatársaktól, illetve a villamos- és buszmegállókban ácsorgóktól.)    A téren a párt felállított pár standot, ahol a tandíj elleni petícióra, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz gyűjtik az aláírásokat. (Nem összekeverendő a Hadházy-féle kezdeményezéssel, az LMP egy európai petícióhoz csatlakozott, igaz a kinti szervezők egyik vezetője korábban tiltakozott az ellen, hogy Magyarországon az LMP szedje össze a szignókat.)
A Gellért téren ott volt a párt komplett vezetősége, itt erősíti az egybegyűlést Keresztes László Lóránt, a napokban társelnökké választott Demeter Márta, de elsuhant Ungár Péter is az ünnepi hangulathoz kevéssé passzoló elegáns rózsaszín nadrágjában. Hat óra körül a tüntetők, zömében egyetemista korú fiatalok fáklyás menettel átvonultak a Corvinus Egyetem elé így tiltakozva a tandíj ellen. A tüntető LMP-sek kezében lévő molinókra a „Korrupt Hök” a „Többet ésszel mint pénzzel”, illetve az „Az én apám oligarcha, Corvinusra fogok járni” feliratok olvashatóak.
Az egyetem előttre már bő kétszáz főre nőtt hallgatóság előtt előbb Pitz Dániel a Lehet más a Jövő Egyesület vezetője tartott beszédet.
”Azt az időszakot éljük, amikor nem lehet csendben maradni! Az állam hátat fordított a fiataloknak, nekik már nincs itt jövőképük”
- fogalmazott Pitz
Utána következett a fő szónok Puzsér Róbert publicista, főpolgármester-aspiráns. Puzsér a mai helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a fiatalság még a Bokros Lajos által bevezetni javasolt tandíj ellen tüntetett. Puzsér szerint akkor a neoliberalizmus, míg ma az Orbán Viktor vezette „újfeudalizmus" fenyegeti a jövőt. „A tandíjmentesség nem ingyen ebéd – fogalmazott Puzsér. A tandíj mentesség befektetés a jövőbe, a társadalmi mobilitásba. Puzsér szerint a jelenleg még létező tandíjmentesség az utolsó progresszív érték a magyar felsőoktatásban. Minden másban viszont lemaradt a felsőoktatás, ahol – mint elmondta - „a XIX. század módszereivel a XX. század problémáira akarják felkészíteni a XXI század emberét.” Puzsér szerint a tandíjmentesség az utolsó védvonal, amit nem szállt meg a neoliberális gondolat és az Orbán-féle újfeudalizmus. Szerinte mindkét rezsimnek közös a célja: olcsó, öntudatlan munkaerőből álló nemzetet képezni. Az oktatás elsorvasztása ezt a célt szolgálja. Puzsér Róbert úgy látja: egyetlen megoldás Magyarország válságára, ha megszervezi magát a polgári középerő, a „centrum”. „A centrum gravitációt képez, a C innovációval, oktatással érvényesül, nem törzsi gyűlölettel, nem démonidézéssel. 
„Cél a centrum!”
- zárta beszédét Puzsér.
2018.10.23 19:30
Frissítve: 2018.10.23 20:47

Az utolsó pillanatban mondták le a kaposvári Gálvölgyi-estet

Publikálás dátuma
2018.10.23 19:29

Fotó: Népszava/
Indoklás nélkül, az utolsó pillanatban mondták le Gálvölgyi János szerdai, kaposvári előadását, derült ki a művész feleségének kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből.
E szerint „Jánosnak holnap önálló estje lett volna Kaposváron. A Játékszín produkciója „A Gálvölgyi” című előadóest. Pár perce érkezett a Játékszín közlése, miszerint az előadást a megrendelő művelődési ház váratlanul lemondta.” Az interneten komoly vihart kavart a poszt – melyről a Kapos-T számolt be elsőként -, s a többség – az előzmények alapján nem alaptalanul – arra gondolt, Gálvölgyi János ugyanúgy tiltólistára került, mint Alföldi Róbert, akinek több városban fújták le – vagy próbálták megakadályozni – az utolsó pillanatban valamilyen fellépését. - Egészen prózai okok állnak az előadás lemondása mögött – felelte megkeresésünkre Szalay Lilla, a produkciónak eredendően otthont adó kaposvári Együd Árpád Művelődési Központ igazgatója -, egyszerűen nem fogytak a jegyek. Az intézményvezető állította a 3000-3500 forintért kínált tikettekből csak tízet sikerült értékesíteni, így a Játékszínnel – mellyel évek óta kapcsolatban állnak, s az együttműködésnek köszönhetően megannyi darabot mutattak már be – közösen úgy döntöttek, lemondják az előadást. - Erről tíz napja írásban egyeztünk meg a Játékszínnel – tette hozzá Szalay Lilla -, nem tudom, hogyan fordulhatott elő, hogy csak az utolsó pillanatban értesítették a művész urat. 
2018.10.23 19:29
Frissítve: 2018.10.23 19:31