Lázár János;Hódmezővásárhely;Szegedi Tudományegyetem;agrár-felsőoktatás;

2016-10-14 19:09:00

Lázár szétszedné a Szegedi Tudományegyetemet

Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a város közgyűlésének ülésén, írta a vasarhely24.com.

A helyi hírportál tudósítása szerint a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, ott, ahol az agrár-felsőoktatás nem önálló, mint például a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hódmezővásárhelyen működő mezőgazdasági kara esetében, ott az agrárképzés mostohagyermek.

A miniszter az SZTE vásárhelyi tagintézményhez való hozzáállását "vérlázítónak" nevezte. Úgy vélte, a kart a megszokás és anyagi érdekek miatt tartják csak fent a mai napig.

Lázár János közölte, ahhoz, hogy ez - mint a nemzet számára kiemelten fontos agrárképzés - megváltozzon, a kormánynak kell bátornak lennie és leválasztania, saját kézbe vennie az agrár-felsőoktatást, úgy, hogy az országban három-négy ilyen képzési központot alakít ki. Az egyik ilyen központ egyértelműen Hódmezővásárhely lenne, agrárhagyományai és múltja miatt - mondta a politikus.