október 23;Orbán;

A közösségi portál tuningolta fel az "Orbán-lelép" lavinát

Senki sem fogja kifütyülni Orbán Viktort október 23-án - írta a Heti Válasz is, a hír pedig villámgyorsan kikerült a Facebook-közösségi portálra, majd a sorozatos "megosztások" után több oldalon is megjelent a hír, köztük egy pillanatra nálunk is. 

A Válasz-.hu-n később javítottak, eképpen:

de, mégis ki fogják fütyülni, akik erre készülnek, ugyanis sikerült beleszaladni egy régi hírbe, ami újszerűnek feltűntetve terjed a neten. Elnézést a tévedésért! Így aztán marad a valóban idei, úgymond friss alaphír, miszerint a vasárnapi tüntetésen az Együtt alelnöke, Juhász Péter arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy nemtetszésüket füttyszóval adják az október 23-án ünnepi beszédet tartó miniszterelnök tudtára. Vagyis hangos október 23-ra lehet számítani idén.

Az elnézés kérés tőlünk is kijár olvasóinknak, akik villámgyorsan figyelmeztettek a bakira, köszönjük!

A hír egyébként  olyan intenzíven terjedt (félóránként kapott ötszáz lájkot), - írja az Index - hogy először a Hvg.hu írta meg, hogy egy öt évvel ezelőtti cikke nagyot pörög most, aztán a Kormányzati Tájékoztatási Központ is kiadott egy cáfolatot, miszerint:

A mai napon megjelent hamis híresztelésekkel szemben Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án Budapesten, a Kossuth téren beszédet mond. Az Európai Unió kormányfőinek csúcstalálkozójára ezt megelőzően, október 20–21-én kerül sor.