Hirdetések;betörés;Sándor Mária;

2016-10-18 18:03:00

Sándorgate - 2016

1972 nyarán betörtek a Watergate-ház egyik, irodának használt lakásába, amelyet az amerikai Demokrata Párt akkori elnöke használt. A betörés mögött magát Nixon elnököt sejtették, de ő tagadott. Aztán kiderült, mégis ő adott utasítást a betörésre, mert lehallgató készüléket akart elhelyeztetni politikai riválisa telefonjában. A hírből belpolitikai válság keletkezett, az egyetlen olyan botrány, amely egy hatalomban lévő amerikai elnök lemondásával végződött.

Néhány héttel ezelőtt a TASZ által kiperelt dokumentumokból kiderült, hogy 2014-ben személyesen Orbán Viktor rendelte el a Norvég Alapból részesülő civil szervezetek elleni hatósági intézkedéseket. Ehhez képest a miniszterelnök 2015 februárjában interjút adott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Arra a kérdésre, hogy a véletlen műve volt-e, hogy a civil szervezetek szerepét bíráló beszéde után kezdődtek a hatósági eljárások az egyik érintett szervezetnél, azt mondta: "Ezt most hallom először" .

A napokban „ismeretlen tolvajok” betörték a fekete ruhás nővér, Sándor Mária lakásába. Néhány családi ékszer, emléktárgy mellett eltűntek a számítógépei és a mozgalom iratai is. Számára fontos emberek, munkatársak, barátok, az őt segítő politikusok, közéleti személyiségek adatait, a velük folyatott levelezéseit pakolták össze és vitték el a tolvajok. Emlékszünk: a fekete ruhás nővért kitiltották a munkahelyéről, feljelentették, lenácizták, lelibsizték, és most kirabolták. „Ez mással is előfordult, és ebben az országban, egyre gyakrabban elő is fog fordulni” – írta a blogján.

Talán egyszer megtudjuk, ki adta a feladatot a „különös érdeklődésű” betörőknek.