Főhajtás David Bowie előtt

Publikálás dátuma
2016.10.20. 07:47
Fotó: Getty Images/Alex Livesey
David Bowie hihetetlenül gazdag személyisége és életműve előtt főhajtással tiszteleg és emlékezik a színészekből, énekesekből és zenészekből álló alkalmi társulat.

Október 21-én a sorozat újabb s egyben utolsó darabja következik a Gödör Klubban. Fellépnek: Ónodi Eszter (képünkön), Jónás Vera, Bocskor Bíborka, Szalontay Tünde, Gerendás Péter, Másik János, Thuróczy Szabolcs, Gyabronka József.

Szerző

Az extázison túl

Publikálás dátuma
2016.10.20. 07:46
Krzysztof Penderecki dirigál FOTÓ: FELVÉGI ANDREA/CAFE BUDAPEST
Azt gondoltam, ha a hatvanas évek újító fenegyereke, az azóta sok tekintetben klasszicizálódott, legendás zeneszerző, Krzysztof Penderecki maga vezényli a Café Budapest keretében a műveit, akkor tényleg a csilláron is lógnak, de nem, körülbelül nyolcvanszázalékos ház van a Zeneakadémián.

Ez a publikum viszont kiadós ovációval fogadja a nyolcvanhárom éves mestert. Akiről nem állítható, hogy ezt széles mosollyal honorálja, elég rezzenéstelen az arca, már-már mogorvának is mondható, de kezdéskor azért a Concerto Budapest tagjai felé megereszt egy leheletnyi mosolyt. Majd határozott, egyáltalán nem elaprózott mozdulatokkal vezényelni kezdi a Sinfonietta vonósokra című művét, ami jócskán túl van már hallgató-riasztó, élesen disszonáns, de fölöttébb izgalmas hangokat használó korszakán, barokkosan grandiózus.

Sikere van, bár nem frenetikus, ez még az egymásra hangolódás időszaka. Aztán a 3. szimfóniájának Adagio tétele annyira energikus, áradó, lehengerlő zene, hogy már érződik, forró hangulatú este lesz. A Boldoczki Gábornak írt, és tavaly Grazban először játszott, Trombitaverseny magyarországi ősbemutató. Nem Penderecki, hanem Maciej Tworek vezényeli, sokszor szélsebes tempókkal, miközben Boldoczki trombitája valósággal dalra fakad.

A mester pedig a hangverseny második részében nekilódul Beethoven 7. szimfóniájának, ennek a tomboló, őrjítő, fénylően ragyogó zenének, és még mindig minimális mimikával, mintha csak belülre koncentrálna, eljuttatja zenekart, a publikumot az extázisig. A hangok belénk hatolnak, szinte szétvetnek bennünket, felzaklatnak, de gyógyítanak is.

Pendereckinek a tapsorkánban és ovációban azért némi kis mosoly csak bujkál a szája szegletében. Jó néhányszor kijön meghajolni, de aztán szedelőzködni kezd a zenekar, jelezve, hogy ráadásra ne is számítsunk, az extázison túl, mi a fenét akarunk még?

Szerző

Embermese Gagarinról

Publikálás dátuma
2016.10.20. 07:45
Jaroszlav Zsalnyin kelti életre a legendás szovjet asztronautát a Gagarin című játékfi lmben FORRÁS: PANNONIA ENTERTAINMENT
Gagarin címmel kerül ma a mozikba az az orosz játékfilm, amely a legendás szovjet űrrepülő felkészülését és első emberként a Föld körül megtett 108 perces útját viszi vászonra a valóság alapján, a pár éve megnyitott titkos archívumok anyagainak felhasználásával. Látványos és meghökkentő részletekkel is szolgál Pavel Parkomenko rendezése, a címszerepben a mosolygó szemű fiatal színész, Jaroszlav Zsalnyin mutatkozik be.

Egy évforduló tette lehetővé, hogy leforgathassák, és egy következő évforduló hozta el a magyar mozikba a Gagarin című orosz filmet. Ez az évforduló 1961. április 12-hez kötődik, amikor is a világ arra ébredt, hogy a szovjetek fellőtték az első embert az űrbe. Ez az első ember volt Jurij Alekszejevics Gagarin. Addig az űrből csak Lajka kutya nevét ismertük.

A világ egy szempillantás alatt megtanulta a kerekfejű, mosolygó arcú, csillagszemű fiatal szovjet asztronauta a nevét, akivel még Gina Lollobrigida is örömmel pózolt, és Che Guevara meg Fidel Castro is szívesen fotózkodott. Ezeket a csillogó „celeb”-pillanatokat már nem idézi fel az elsőfilmes Pavel Parkomenko, mindvégig egyetlen világszenzációra koncentrál: az első ember űrutazására, s magára az első emberre.

A film 2013-as, most az esemény 55. évfordulóra érkezett a magyar mozikba. Gagarin fellövésének 50. évfordulójára megnyitották az addig titkos orosz archívumot. A film készítői innen jutottak hozzá például olyan alapvető információhoz, s használták is fel a forgatáskor, hogy a tervrajz milyennek mutatta a Vosztok-1 űrhajót, amely felvitte Gagarint az űrbe, és milyen volt az a csöppnyi űrkabin, amelyben 108 perce alatt megkerülte a Földet.

Végtelenül rokonszenves, hogy a Gagarin című játékfilm mégsem lett évfordulós munka. Egy csepp pátosz nélkül eleveníti fel az eseményeket, hozza elénk az űrutazás hőskorának a szereplőit. Ez a nagyon is tudatos művészi elhatározás legnyilvánvalóbban a nagy győzelem pillanatainak megragadásában érződik. Amikor az űrutazás hírére, tehát hogy szovjet asztronauta jár elsőként a világűrben, a film azt mutatja, ahogyan az emberek Moszkvában kiözönlenek az utcákra, terekre, nincs költőieskedés, nincs emelkedett szépelgés, nagyzenekari harsogás.

Nevető, táncoló, összekapaszkodó fiatalokat, meghökkent öregeket látunk: örömöt és boldogságot az arcokon, az élet kirobbanó igenlését, ahogy az egy spontán népünnepélyen természetes. Az emberek örömét viszi a vászonra a rendező, nem a politikusok győzelmét. Ezzel humanizál minden politikai zöngét. És egészen más hangulatot sugároz, mintha a kétségtelenül óriási szovjet győzelem felett érzett büszkeséget, politikai hangsúlyt teszi be a hír fogadtatásába. Ami ugyancsak jogos lehetne persze, hisz közismert, milyen óriási versenyfutás folyt akkor már a két nagyhatalom, a szovjet és az amerikai űrkutatási programok között.

Nagyszerűen illik a realista-dokumentarista stílus a választott történetmesélési módhoz. A film Gagarin addigi életének fontos, vagy éppen meghatározó momentumait emeli ki, középpontban természetesen a feszült tempóban folyó felkészüléssel a bajkonúri kilövésre. Ezeket a mozzanatokat mutatja be kevés párbeszéddel, és ügyesen használt játékfilmes elemekkel tökéletesen hitelesre formálva. A különböző idősíkokban, különböző színhelyeken történő események mozaikdarabkái egy emberi sors teljességét adják vissza. A felkészülés, vagy a már valóságos űrrepülés jelenébe így csusszannak be a gyerekkor, a szerelem, a házasság, a szülői ház emlékképei, s keverednek el a konkrét kiképzés jeleneteivel.

Elképesztő egy mai néző szemével nézve ma látni, milyen volt az a bizonyos űrtechnikai gyerekcipő, amiben az űrkutatás járt. Ráadásul milyen kezdetleges technikai berendezések álltak rendelkezésre a nagy hidegháborús versenyfutás győztesének. Amikor folyik a párbeszéd a földi állomás és az űrben keringő Gagarin között, egy ócska hangszóróból jön az égi hang, és kopott mikrofonon beszél fel az égbe a szovjet űrprogram vezetőjét, Szergej Koroljovot életre keltő szereplő.

Leesik az állunk olykor a technika legelső lépései láttán, például hogyan érkezik vissza a Földre az első ember. Alig hiszünk a szemünknek: Gagarin ejtőernyővel, egy ülőalkalmatosságban lebeg lefelé – előtte látjuk, amikor az űrkabin ablakán kinéz, már rendesen tűzgolyóvá válik a Föld közelébe érkező gömb -, majd a „szék” is kimegy alóla, ő meg a narancssárga szkafanderében ejtőernyőn lebegve úgy ér földet egy falu határában, hogy az látványtól meghökkenve futásnak erednek a szemtanúk. Hogy így volt-e, ki tudja, de tény, tündéri humora van a jelenetben a múlt századi csúcstechnika és a civil ember váratlan találkozásának.

Feszesen Gagarinra figyel a film, s mellette a nagy versenytársra, German Tyitovra, a kettőjük között folyó olykor rejtett, olykor nyílt versengésre, ami megelőzte a végső döntést, ki legyen az első. A döntnökök, az űrkiképzés vezetői és technikai szakemberei valójában csak mellékszereplők itt, annyit mutat a film a technikából is, ami érzékletessé teszi a témát és megérteti velünk, hogy ez itt nem csak a hőskor, hanem őskor is egyben. Hruscsov (a szovjet kommunista párt első titkára) a nagy, mosolygó, kerek sajt képével szintén csak bevillan olykor, történelmi távlatot adva a nagyhatalmak közötti versenynek, meg hogy értsük, ő döntött úgy, hogy Gagarin főhadnagyként szállt be a Vosztok-1-be, de már őrnagyként ereszkedik le a Moszkva környéki falu határában.

Bár emberközpontú, de kellőképpen látványos történetté is kerekedik a Gagarin, köszönhetően a címszereplő kedves mosolyú, kerekképű Jaroszlav Zsalnyin természetes játékának. Látjuk a Vosztok-1 fellövését, látjuk a Földet, amit Gagarin lát az ablakon kitekintve, látjuk a súlytalanságban elszabadult vízcseppeket, látjuk a lángtengerré vált űrkabint. De az emberi történet az igazán érdekes. A falusi gyerekkor emlékei a nagy klasszikus orosz és szovjet filmek szívszorítóan megragadó, kegyetlen valóságát hozzák a néző elé. Régen láttunk ilyen mély és drámai jeleneteket.

(Gagarin ****)

Szerző