Levelezés;Németország;koalíció;elnökjelölt;

2016-10-24 10:59:00

Nem lesz közös elnökjelölt

Egyre fogyatkozik az esélye annak, hogy a német nagykoalíció pártjai képesek lesznek közös elnökjelölt személyében megegyezni. Ezért, mint a Spiegen nyomtatott száma írja, Angela Merkel első ízben gondolkodott el komolyan azon, hogy nem vár tovább a szociáldemokratákra, s a CDU egyedül jelenti be, kit kíván az államfői székben látni.

A kancellár már két hete közölte Sigmar Gabriellel, az SPD elnökével, hogy a két pártnak önálló jelöltet kellene indítania. Elképzelései szerint amennyiben az első szavazási körben egyik jelölt sem kapná meg a szükséges többséget, amire természetesen jó esély van, a második helyen végzett személynek vissza kellene lépnie, hogy ne legyen szükség második és harmadik forduló megtartására. Gabriel azonban az október 6-án megtartott tanácskozáson nem nyilatkozott arról, elfogadja-e a kancellár ajánlatát.

A közös jelölt keresése sok akadályba ütközött. A CDU nemrégiben a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) volt elnökénél, Wolfgang Hubernél érdeklődött arról, érdekelné-e az államfői tisztség, lenne-e a még hivatalban lévő Joachim Gauck utóda, ő azonban családi és egészségügyi okok miatt nem vállalta a felkérést. Előzőleg pedig a német alkotmánybíróság elnöke, Andreas Vosskuhle kosarazta ki Sigmar Gabrielt. A nagykoalíció eredetileg október végéig akart megállapodni a közös jelölt személyében. Az új tervek szerint ugyanakkor a döntés legkorábban a CSU november elején esedékes pártkongresszusa után születik meg.

Az uniópártok sok képviselője szívesen látná az államfői székben Norbert Lammertet, a Bundestag elnökét, aki már korábban jelezte, ez az utolsó mandátuma a parlament élén. Ugyanakkor Sigmar Gabriel Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter személyére tenne javaslatot – írta a Bild. A külügyminiszter a nagykoalíció legnépszerűbb politikusa, elnökké való jelölését azonban nem támogatja a CDU. Gabriel azt közölte, továbbra is készek a kompromisszumra.