katonák;rendőrök;Iszlám Állam;kivégzések;

2016-10-27 10:18:00

Rendőröket, katonákat végzett ki az Iszlám Állam

Több tucat foglyot végeztetett ki az Iszlám Állam Moszulnál, az emberek jórészt az iraki rendőrség és hadsereg korábbi tagjai voltak. Az IS túszokat szedett azokban a falvakban, amelyeket kiürített visszavonulása során. Erről AbdulRahmanal-Waggaa, a ninivei tartományi vezetés tagja tájékoztatta a Reuters hírügynökséget.

 Az iraki hadsereg és a kurd pesmerga erők ostroma elől menekülő terrorszervezet a Moszultól délre fekvő Hammamal-Alil településre hurcolta magával a foglyokat, szemtanúk szerint ott lőtték főbe őket. Az előző napokban legalább 65 embert végzett ki az Iszlám Állam HosijarZebari kurd politikus szerint. Vasárnap Moszulon kívül 50 volt rendőrt öltek meg. Az iraki erőknek több mint ezer lakost sikerült kimenekíteni a frontvonal közeléből, a családokat egy közeli menekülttáborban helyezték el. Több mint egymillióan rekedtek ugyanakkor Moszulban, ahol egyre inkább humanitárius válság fenyeget. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint mintegy 9 ezer ember kényszerült lakhelye elhagyására a moszuli offenzíva október 17-i kezdete óta.