NB I;Vasas SC;Diósgyőr;

Rangadókkal búcsúznak az NB I-ben

A labdarúgó NB I ma sorra kerülő 14. fordulójában, a Fáy utcában és Borsodban is rangadót rendeznek. Az említett helyszíneken ugyanakkor részben másodlagos lehet a futball, hiszen a két pályaválasztó, a Vasas és a Diósgyőr is utolsó mérkőzését játssza jelenlegi stadionjában.

Az 1961-ben átadott Fáy utcai létesítmény megújulásának első fázisa júniusra tehető, amikor is lebontották a sporttelep jelképévé váló eredményjelzőt, a mai bajnoki után viszont visszavonhatatlanul megkezdődik az ódon lelátók elbontása. Szombaton viszont még pattog a labda. A Fáy utca utolsó vendége az a bajnoki második Videoton lesz, amely csapat a hatvanas évek végén éppen ott játszotta történetének első NB I-es bajnokiját.

A 14. forduló programja
Honvéd-Haladás 15.30, Bozsik-stadion
Diósgyőr-FTC 17.30, Miskolc, DVTK-stadion
Vasas-Videoton FC 17.45, Illovszky-stadion
Paks-Újpest 18.00, Paks, Városi Stadion
Gyirmót-Debrecen 18.00, Győr-Gyirmót, Alcufer Aréna
Mezőkövesd-MTK 18.00, Mezőkövesd, Városi Stadion

Bárhogy is alakuljon a mérkőzés, az ötpontos előnnyel éllovas házigazda együttes mindenképpen megőrzi elsőségét a tabellán, így méltóbb búcsút aligha kívánhatnak a szurkolók, akik előzetes regisztrációt követően ingyenesen juthatnak be a meccsre, s az azt megelőző délutáni programokra. A Vasasban talán játéklehetőséghez jutó feltörekvő fiatalok, az egy hete, Debrecenben gólt szerző Murka Benedek és Szivacski Donát vagy éppen a Vidi rutinos védője, Juhász Roland után a következő héttől már a munkagépeké lesz a főszerep az Illovszky Rudolf nevét viselő stadionban, a rombolást pedig a tervek szerint az új, modern létesítmény felépítése követi.

A félév meglepetéscsapata, a tavasszal még majdnem kieső Vasas és a Videoton egyébiránt hétközi kupasiker után feszül egymásnak, hiszen a fővárosiak Csornán, a székesfehérváriak Makón diadalmaskodtak. A Vasas honlapjának Michael Oenning, a gárda vezetőedzője nyilatkozott a párharcot megelőzően. „A csornai kupamérkőzés miatt a heti edzéstervünket inkább a taktikai elemek gyakorlására és a regenerációra összpontosítottuk. Ettől függetlenül persze így is intenzíven készülünk erre a minden bizonnyal felejthetetlen mérkőzésre, de érthető okból lehetőségünk nem volt arra, hogy egy egész heti, hosszabb lélegzetvételű felkészülést végezzünk. Ez azonban nem baj, főleg azért nem, mert 5 pontos előnyünk miatt az ellenfelünknek kell az eredmény után rohannia.”

Lovrencsics (labdával) és Nemes ezúttal Diósgyőrben csaphat össze FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SZIRTESI LÁSZLÓ

Lovrencsics (labdával) és Nemes ezúttal Diósgyőrben csaphat össze FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SZIRTESI LÁSZLÓ

Ünnepre készülnek a kupában szerdán, Salgótarjánban győzedelmeskedő Diósgyőr szimpatizánsai is, akik közül aki hétfőig nem gondoskodott belépőjegyről a DVTK-stadion búcsúmeccsére, valószínűleg nem lehet tanúja a Ferencváros vendégjátékának – a klub közlése szerint ugyanis keddtől már nem lehetett jegyet vásárolni a mérkőzésre. Telt ház, közel 8000 ember várja tehát a csapatokat, s azt, hogy a hazai játékosok visszavágjanak a Fradinak a 3. fordulóban, Budapesten elszenvedett 6-2-s vereségért. „Több szempontból is fontos a mai mérkőzés, mindenekelőtt méltóképpen szeretnénk búcsúzni a stadiontól. Úgy érzem fölfelé ívelő pályán jár a DVTK, nem szeretnénk megtorpanni az FTC ellen, mint a bajnokság első körében, hanem szeretnénk olyan lendületet kapni ettől a mérkőzéstől, mint a Ferencváros kapott az előzőtől – nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Horváth Ferenc, a Diósgyőr trénere.

FTC: Felcsút
A hétközi kupakört követően tegnap reggel kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójának párosításait, melynek értelmében a sorozat címvédője, a Ferencváros az alig kétezer lakost számláló Koroncó után egy újabb kistelepülésre, Felcsútra látogat a továbbjutás reményében. Az alacsonyabb osztályú csapatok pályaválasztása mellett rendezett párharcokból a győztesek a legjobb 32 között folytathatják. Az alábbi mérkőzések lejátszására kijelölt játéknap: november 30. Dorog (NB II)–MTK, Puskás Akadémia (NB II)–FTC, ETO FC Győr (NB III)–Vasas, Kecskemét (megyei I.)–Gyirmót, Budafoki MTE (megyei I.)–Videoton, REAC (NB III)–Mezőkövesd, Putnok (NB III)–DVTK, Soroksár (NB II)–Honvéd, Érd (NB III)–Haladás, Kozármisleny (NB II)–Újpest, Baktalórántháza (megyei I.)–Szolnok (NB II), Celldömölk (megyei I.)–Szentlőrinc (NB III), Hatvan (NB III)–Csákvár (NB II), Bicske (megyei I.)–Cegléd (NB II), Kaposvár (NB III)–Sopron (NB II), Balmazújváros (NB II)–ZTE (NB II).