Moszul határához ért az iraki hadsereg

Elérte Moszul határát az előrenyomuló iraki hadsereg. Irak második legnagyobb városának visszafoglalásáért október közepe óta tart az offenzíva, amelynek célja az Iszlám Állam terrorszervezet egységeinek kiűzése.

Hajder al-Abadi iraki kormányfő hétfőn ultimátumot adott a városban rejtőzködő három-ötezer dzsihadistának, közölte, hogy elzárták előlük a menekülés útját, ha nem adják fel magukat, meghalnak. Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el a stratégiai fontosságú, észak-iraki várost.

Moszult keleti része fölött tegnap füst gomolygott, iraki különleges erők behatoltak az észak-iraki nagyváros külső kerületeibe. Mintegy 50 ezer iraki katona, kurd pesmerga egységek, síita milíciák támogatásával vesz részt az offenzívában. Noha Abadi azt jósolta, hogy néhány nap alatt beveszik a várost, szakértők szerint sokáig elhúzódhat Moszul megtisztítása.

Az iraki csapatok több fronton nyomultak előre, a különleges erők elfoglalták Bazwaja települést, tegnap Kukdzsali ipari körzethez érkeztek, ahol bevették az állami televízió épületét. Ez volt az első jelentős kormányzati épület, amelyet visszafoglaltak - közölte Talib Saghati altábornagy, a támadó elitalakulatok vezetője. Az iraki offenzíva támogatására tegnap 21 légicsapást hajtottak végre az Egyesült Államok vezette koalíciós erők harci gépei.

ENSZ-források szerint Irakban októberben 1792 ember veszítette életét, közülük 1120-an polgári személyek voltak. Előző hónapban 1003 volt a halálos áldozatok száma. Mintegy másfél millió lakos tartózkodik jelenleg is a városban. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint legalább 18 ezer ember volt kénytelen elhagyni lakóhelyét az offenzíva kezdete óta, az ENSZ humanitárius katasztrófa veszélyére figyelmeztet.

Szerző

Kétmilliárd gyereket mérgez a szmog

Világszerte kétmilliárd gyermek él súlyosan légszennyezett területen - derült ki az UNICEF friss jelentésből. Az ENSZ gyermekalapja szerint a naponta mérget belélegző gyerek közül a legtöbb India északi részén és a környező országokban él, a vegyszerek károsíthatják tüdejüket, agyukat és más létfontosságú szerveiket.

Dél-Ázsiában 620 millió, Afrikában 520 millió, Kelet-Ázsiában, főleg Kínában további 450 millió gyerek szív be nap mint nap mérgeket a levegővel. Évente pedig 600 ezer, ötévesnél fiatalabb kisgyerek hal meg a szennyezett levegő okozta megbetegedésekben.

Az UNICEF a légszennyezettséget elemző műholdfelvételek és a demográfiai adatok összevetéséből vezette le a jelentésében szereplő adatokat. A kétmilliárdból 300 millió gyermek olyan súlyosan szennyezett levegőt kénytelen belélegezni, melyben a káros anyagok koncentrációja több mint hatszorosan haladja meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által lefektetett egészségügyi határértékeket. Például Újdelhiben, ahol sokan szemétégetéssel próbálják magukat melegen tartani, harmincszorosan haladja meg a levegő károsanyag-tartalma a WHO által megszabottat.

"Amikor iskolába megyek reggel, általában nagyon nagy a szmog. Néha, amikor átmegyek az úton, nem tudom megmondani, hogy a lámpa zöld vagy piros. A szmogtól kapar a torkom" - mondta a szervezet munkatársainak egy mongol kislány. Az UNICEF jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy a mérgező levegő a gyerekeknek sokkal jobban árt, mint a felnőtteknek, mert ők kétszer olyan gyorsan lélegeznek, viszont ideg- és immunrendszerük sérülékenyebb.

Veszélyes szemétégetés
Évente világszerte csaknem hétmillióan halnak meg a levegőszennyezés miatt. Magyarországon ezt a számot 14 ezerre becsülik. Ezért is indította el a kormány a Fűts okosan! elnevezésű kampányt, amelynek célja, hogy megismertesse a lakosságot a veszélyekkel, és csökkenjen a téli légszennyezés - írta a hirado.hu.
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára az M1 Kék bolygó című műsorában azt mondta: a forgalmasabb utak, közlekedési csomópontok mellett még mindig az autók károsanyag-kibocsátása a meghatározó, de ma már csaknem 70 százalékban a helytelen fűtés rontja télen a levegő minőségét.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke arról beszélt: régen minden családnál bevett szokás volt, hogy otthon égették el a hulladékot, ám az elmúlt 30-40 évben rengeteget változott a háztartási hulladék mennyisége és alapanyaga is, ezek égetése során különösen veszélyes anyagok szabadulnak fel.
Szerző

Botrány Dél-Koreában

Őrizetbe vették hétfőn a dél-koreai elnök, Pak Gun Hje régi barátnőjét, akit az államügyekbe való beavatkozással, befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak. 

A dél-koreai rendőrségnek szerdára el kell döntenie, letartóztatják-e Csoi Szun Szilt, aki a hatóságok szerint labilis állapotban van, s szökésétől, a bizonyítékok elrejtésétől kell tartani. Csoi azt követően tért haza Németországból, s adta föl magát, hogy Szöulban nagy tömegtüntetések robbantak ki, követelve az államfő menesztését.

Pak és Csoi legalább négy évtizede barátnők, a botrány azt követően robbant ki, hogy kiderült, az elnökasszony beszédeit jóváhagyatta a barátnőjével, s engedélyezte, hogy államtitkot képező, bizalmas anyagokba betekintsen. Csoi az elnökhöz fűződő kapcsolatát kihasználva nagy cégekből vasalt ki adományokat két nonprofit szervezet számára, ám az összegeket saját magának utalta át.

Pak Gun Hje kormányzata tagadta, hogy Csoinak szabad bejárása lett volna a Kék Ház néven emlegetett elnöki palotába. Az államfő vasárnap átszervezte elnöki stábját, s menesztette azokat a munkatársait, akik kapcsolatban állhattak a barátnőjével. Pak azt is fontolóra vette, hogy többpárti kormányt alakít, hogy lecsillapítsa a kedélyeket és helyreállítsa a nemzeti egységet.

A dél-koreai törvények értelmében a hivatalban lévő elnök immunitást élvez, nem perelhető köztörvényes bűnökért.

Szerző