Lakner Zoltán;168 óra;

2016-11-03 18:12:00

Lakner Zoltán lehet a 168 óra főszerkesztő-helyettese

Felmondott Jolsvai András, az ellenzéki hangvételű hetilap főszerkesztő-helyettese - tudta meg a 24.hu. Még tavasszal, konkrétan április 1-jén távozott a 168 Óra főszerkesztője, Mester Ákos, aki lap hasábjain búcsúzott, eképpen: Több évtized van mögöttem a rádiós pályán, utána több mint 27 újságévfolyam, itt az ideje abbahagyni. Posztját Tóth Ákos vette át. 

Mester legutóbbi pozíciójában a 168 Órát tavaly megvásárló Brit Media Kft.-nél tanácsadó volt, ám most erről is leköszönt. A 24.hu megkerésére annyit mondott, hogy az okokat leírta a felmondólevelében, de azt nem a nyilvánosságnak szánta, így nem kíván ennél többet elmondani.

A portál megkereste Lakner Zoltánt is, aki információik szerint Jolsvai után a főszekesztő-helyettesi posztra kerül, a hírt már be is jelentették a szerkesztőségben. A politológust azonban nem sikerült elérni. 

Jolsvai Andrást azonban igen, az újságíró a felmondásáról szóló híreket megerősítette, ám döntésének hátteréről nem szolgált információkkal. 

olvasnivaló ajánlat: Lakner: a cselekedetek számítanak