MSZP;USA;elnökválasztás;Molnár Gyula;

2016-11-09 22:10:00

Molnár Gyula: Amerikában működik a fékek és ellensúlyok rendszere

Az Egyesült Államokban működik a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszere, ezt mutatja Donald Trump beszéde az elnökválasztás után - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerdán Berlinben.

A megválasztott amerikai elnök beszédéből kitűnik, hogy az Egyesült Államokban a demokratikus intézmények mögött vannak olyan garanciák, amelyek "úgy látszik, Magyarországon nincsenek", hiszen az az ember, akitől olyan sokan félnek, a választási győzelme után rögtön leszögezte, hogy minden amerikai elnöke szeretne lenni - emelte ki Molnár Gyula.
Ráadásul Donald Trump megköszönte ellenfelének a kampányt - tette hozzá az MSZP elnöke, megjegyezve, hogy "ilyet Magyarországon legutóbb Medgyessy Péter (volt miniszterelnök) csinált".

A megválasztott amerikai elnök visszafogott beszéde az erős demokratikus rendszer hatását mutatja, és azt is, hogy "ha nincsenek fékek és ellensúlyok, akkor elszabadulhat egy ember", és Magyarországon éppen ez a veszély tapasztalható - mondta.

Az amerikai elnökválasztás és a brit uniós tagság megszüntetésének ügye (Brexit) arra is rávilágított, hogy a világ problémáira már elkészült a "populista válasz, amely tovább szítja gyűlöletet, ellenségeket és egyszerű megoldásokat keres", de kell egy másik válasz is, amelyet a baloldalnak kell kidolgoznia - tette hozzá Molnár Gyula, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek Berlinben, hogy bemutatkozó látogatást tett a német szociáldemokrata pártnál (SPD).