bírság;NMHH;Tilos Rádió;

2016-11-10 12:59:00

Megbüntették a Tilos Rádiót

Tízezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Tilos Rádió szolgáltatóját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a Balaton Televízió szolgáltatójára pedig 25 ezer forint bírságot szabott ki a testület.

A Tilos Rádió egy nyári adáshetének hatósági ellenőrzése alapján a médiatanács megállapította, hogy közösségi rádióként kevesebb hírt és helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati műsort, szöveges tartalmat és magyar zenét tett közzé a szerződésében vállaltakhoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest, ezért a szolgáltatót megbírságolták - olvasható az NMHH közleményében.

A Balaton Televízió szolgáltatóját azért bírságolták meg, mert az Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó című műsor egyik júniusi adásában burkolt reklámot adott közre egy szórakozóhely logójának hangsúlyos és többszöri megjelentetésével.

A közleményben kitértek arra is, hogy a médiatanács véglegesítette az Esztergom 98,1 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását, valamint elfogadta a Hajdúnánás 93,3 MHz helyi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét. Mindkét dokumentum csütörtöktől olvasható a hatóság honlapján.