szerződés;Barcelona;Lionel Messi;

2016-11-15 06:52:00

Messi nem hosszabbít a Barcával?

Egyelőre nem hajlandó aláírni a szerződésének meghosszabbításáról szóló szerződést Lionel Messi – értesült a Marca. A spanyol sportlap szerint az ötszörös aranylabdás már júliusban jelezte a vezetőknek, hogy kivár a 2018 nyarán lejáró kontraktusának kiterjesztésével.

Messi nem boldog, elsősorban az ellene adócsalás kapcsán indított eljárás miatt – írta a spanyol lap. Ezt azt is jelzi: nem biztos, hogy Spanyolországban képzeli el a jövőjét. Lehetséges célpontként felmerül a Manchester City, ahol a stáb egy része korábban a Barcelonánál dolgozott.

Elsők között említhetjük a tréner, Pep Guardiola nevét, aki ugyan nemrégiben úgy nyilatkozott, nem kívánja elhozni az argentint a katalán székhelyről, mert vele együtt teljes a Barcelona játéka, de nem kétséges: ha lehetősége lenne rá, akkor azonnal leigazolná őt. Szóba jöhet ugyanakkor a Paris Saint-Germain, amely – a Cityhez hasonlóan – képes lenne teljesíteni Messi nyilván kivételes igényeit.

A Barcelona vezetősége egyelőre azonban hallani sem akar arról, hogy a most 29 éves Messi 2018-ban más csapat mezét öltse magára. A Barca elnöke, Josep Bartomeu a közelmúltban három kulcsjátékos szerződését hosszabbította meg: Sergio Busquetsét, Neymarét, valamint a szintén adócsalással vádolt Javier Mascheranóét. Kontraktusának újratárgyalását várja mindemellett Ivan Rakitic, Luis Suárez, Andres Iniesta és a kapus, Marc-Andre Ter Stegen.

Bartomeu októberben úgy foglalt állást, nem aggódik Messi jövője miatt, s mint akkor fogalmazott, januárban új tárgyalásokat kezdeményeznek a támadó szerződésének meghosszabbításáról. Utalt arra, szerződése az oroszországi labdarúgó világbajnokságig szól, s „nagyon boldogok vagyunk, hogy itt van nálunk. Messze ő a legjobb játékos a világon” – fejtette ki a klubelnök a brit Telegraphban.

„Természetesen nem tudom, mit hoz a jövő, de újra és újra elmondjuk neki, hogy a világ legjobb csapatában szerepelhet, tehát számára a legjobb helyen. Ezért is kell velünk maradnia” – fejtette ki Bartomeu. Hozzátette, bár Messi 29 éves, a játéka még mindig a legfiatalabbakét idézi. „Két éve változtatott a játékstílusán, s azóta jobb labdarúgó lett, mint valaha” – közölte a Barcelona első embere.

Carlos Carpio, a Marca újságírója cikkében azt közölte, a megnyugtatásnak szánt nyilatkozat ellenére Bartomeut valósággal sokkolta Messi bejelentése. Később azonban a klubnál mindenkit arra intett: nyugodjanak meg, még semmi sincs veszve. Messit pedig arra kérte, gondolja át az egészet. Az argentin utoljára 2014 májusában hosszabbított a klubbal. Ha most akarná őt leigazolni a világ bármelyik klubja, 250 millió eurót kellene fizetni érte.

Ami azonban aggasztó lehet a katalánok számára, hogy nyár óta semmilyen előrelépés sincsen az új szerződés ügyében. Igaz, a Marca szerint Messi apja és „főtárgyalója”, Jorge kész meghallhatni a katalánok esetleges újabb ajánlatát.

Messi, bár klubjában ismét igen jól játszik, nincs túl jó passzban. Ez azonban nemcsak a vele szembeni bírósági eljárásra, s a felfüggesztett 21 hónapos börtönbüntetésre vezethető vissza. Arra is, hogy az argentin válogatottban nem lelheti sok örömét. Az Albiceleste magyar idő szerint szerda hajnalban kulcsfontosságú világbajnoki selejtezőt vív a dél-amerikai zónában Kolumbia ellen. Ha Higuaínék most sem lennének képesek bezsebelni a három pontot, úgy még messzebb kerülnének a vb helyszínétől, Oroszországtól. Jelenleg a 6. helyen vesztegelnek, ami nem ér kvalifikációt. Ha viszont nyernének, Kolumbiát biztosan megelőznék.

A brazilok ellen múlt héten elszenvedett 3-0-s vereség után mindenesetre Messin a lelkesedés szikrája sem látszott, elég becsmérlően beszélt csapata teljesítményéről hozzátéve, csak együtt tudnak kikecmeregni a válságból.

Ami a többi világbajnoki selejtezőt illeti, a listavezető brazilok Peruban vendégszerepelnek majd. Egy esetleges győzelem azt jelentené Neymarék számára, hogy már szinte biztosan Oroszországban érezhetik magukat.

Legutóbb, a Copa Américán a brazilok 1-0-ra kaptak ki Perutól, az éppen egy éve, 2015. november 18-án megrendezett világbajnoki selejtezőn viszont otthon 3-0-ra nyertek.