IMF;Unkrajna;

2016-11-18 15:58:00

Ukrajnának még tennie kell az IMF-hitelért

Befejezte pénteken tárgyalásait Kijevben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely arról egyeztetett az ukrán vezetéssel, milyen lépeseket kell tennie ahhoz, hogy megkapja a következő, 1,3 milliárd dolláros hitelrészletet.

A misszió november 3-án érkezett az ukrán fővárosba, hogy áttekintsék a gazdasági, pénzügyi reformok végrehajtásának folyamatát. Most harmadik alkalommal látogatott a valutaalap küldöttsége Kijevbe azóta, hogy 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. Az első folyósítás után minden egyes hitelrészlet átadását megelőzően az IMF küldöttséget küld az ukrán fővárosba, hogy tájékozódjon a feltételül szabott reformok végrehajtásának állásáról.

Az IMF küldöttsége pénteken kiadott közleményében kedvezőnek ítélte azt, hogy az ukrán kormány már jóváhagyta a jövő évi állami költségvetés tervezetét, és ebben megfelelő összegeket különített el a hitelfolyósítás feltételéül szabott reformokra.
A misszió megállapította ugyanakkor, hogy noha Ukrajna jelentős haladást mutat, még meg kell tennie bizonyos lépéseket a középtávú pénzügyi stabilitás biztosítása és a korrupció elleni küzdelem terén. Ez utóbbival kapcsolatosan a küldöttség kifejtette, hogy Kijev korrupcióellenes szervek felállításával, illetve az elektronikus úton történő vagyonbevallás bevezetésével komoly lépéseket tett, viszont egyelőre nem tud konkrét eredményeket felmutatni a korrupcióval szembeni tényleges küzdelemben.

A küldöttség rendkívül fontosnak nevezte, hogy a 2017-es költségvetést mihamarabb elfogadja az ukrán parlament.

Az ukrán kormány reméli, hogy még az év végéig az IMF átutalja soron következő, szám szerint a negyedik kölcsönrészletet, ennek azonban elég alacsony a valószínűsége. Oleh Csurij, az ukrán nemzeti bank helyettes vezetője pénteken kijelentette, a decemberi ünnepek miatt kevés idő maradt arra, hogy még idén összeüljön az IMF igazgatótanácsa és döntsön a következő részlet folyósításáról. Úgyszintén rámutatott annak fontosságára, hogy a költségvetést az ukrán parlamentnek mihamarabb jóvá kell hagynia, hiszen - mint mondta - ettől függ, mikor ül össze a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa.

A 17,5 milliárd dolláros IMF-hitelprogram első részletét - 5 milliárd dollárt - a megállapodás megkötésekor, 2015. március 13-án kapta meg Kijev, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - tavaly augusztus 4-én, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án.