MSZP;Magyarország;Bangladesh;

2016-11-23 15:55:00

"Európa Bangladesévé tette az országot a kormány"

Az Orbán-kormány leértékelte a munkaerőt, és ezzel Európa Bangladesévé tette hazánkat - ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó szocialista párti országgyűlési képviselő.

Az urizáló fideszes elit gazdaságpolitikája már akkor megbukott, hogy a tudásalapú társadalom helyett munkaalapú társadalmat építenek. A baj csak az, hogy közben a megélhetésről a kormány elfeledkezett - fogalmazott Bangóné, aki  a hatalmon lévők bűnének nevezve, hogy hat év alatt történelmi csúcsra emelték a dolgozói szegénységet, miközben olyan közmunkaprogramot működtetnek, amely maga a konzervált szegénység.

A politikus hangsúlyozta: a közmunkások bére messze elmarad a minimálbértől, ami több százezer embert érint, ráadásul illetményük az idén egy fillért sem emelkedett. A programba belépés alsó korhatárának 16 évre szállításával pedig a kormány gyakorlatilag legalizálta a gyermekmunkát Magyarországon. Bangóné Borbély Ildikó szerint jól látszik, hogy az elit szemében a közmunkások másodrendű emberek, akinek nem jut ugyanannyi étel, ruha, ugyanolyan életvitel, tanulási lehetőség mint a többieknek, az elit cserbenhagyta, lassú szenvedésre ítélte ezeket az embereket. A szocialista párt a korábbi évekhez hasonlóan ismét gyűjtést indított a rászorulók megsegítésére. Kérte a kormánypárti képviselőket, hogy ők is csatlakozzanak az akcióhoz.

Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: a legnagyobb problémának azt tartják, hogy a közmunkásoknak nincsen lehetősége kilábalni a rossz anyagi helyzetből, a szegény ember Magyarországon szegény ember marad. A kormány ígéretei ellenére több százezer ember van az út szélén, jövőkép és a rendkívüli kiadásokat fedező tartalékok nélkül. Az érdekképviseleti vezető felszólította  a kormányt, hogy a közfoglalkoztatottakat se hagyják ki a béremelésekből, ügyük szabályozását pedig emeljék vissza a munka törvénykönyvébe.