interjú;Magyar Narancs;Tarsoly Csaba;Quaestor;

2016-11-24 10:23:00

Tarsoly Csaba borít - "Kaptam egy ígéretet megfelelő helyről"

 A Fővárosi Főügyészség eleinte nem engedélyezte, hogy Tarsoly nyilatkozzon a Magyar Narancsnak, a lapnak bírósághoz kellett fordulnia azért, hogy a volt Quaestor-vezér,  a letartóztatása óta először beszélhessen a nyilvánossághoz.

Egy csütörtöki nap volt, (2015 március) mi már hátradőltünk, én meg készültem az FC-Győri ETO mérkőzésre - mint utóbb kiderült, az volt az utolsó meccs, amit élőben láttam - mondja a szemmel láthatóan alaposan lefogyott Tarsoly Csaba a Magyar Narancs mai számában megjelent interjúban. 

Aznap este az MNB felfüggesztette a Hungária Értékpapír engedélyét, erről március 6-án, péntek reggel adtak ki egy közleményt - emlékeztet az újságíró, mire a Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója is felidézi: És ezen a pénteken mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr szokásos reggeli rádióinterjújában a BC ( Buda-Cash Brókerház) és a Hungária bedőlése kapcsán, hogy ő sem érti, "miért nem kattant a bilincs", illetve, hogy "ki kell takarítani az istállót." Ha nyugat-Európában enged meg magának egy politikus ilyen szavakat, másnap már nem politikus, de nálunk ez elhangzott, és már aznap megrohamoztak minket az ügyfelek. (...) ha én lopni akartam volna, akkor legkésőbb hétfőn elutalhattam volna ezt a több milliárd forintot valamelyik offshore cégem számlájára, és külföldre mentem volna a családommal együtt. Nekem viszont a Quaestor volt a legfontosabb. (...)

Szombat délelőtt kértem egy bizonyos segítséget, és kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről (...) amennyiben bizonyos dolgoknak eleget teszünk, akkor az ügyfelek érdekében segíteni fognak, és megmarad a Quaestor. 

A Magyar Narancs riportere értelemszerűen azonnal felteszi a kérdést, hogy mik voltak ezek a bizonyos dolgok, ám Tarsoly nem teríti ki minden kártyáját, ezt majd a bíróságon fogom elmondani - feleli, ám azt hozzáteszi, hogy eleget tettek  a feltételül szabott kívánságoknak.  

A több oldalas interjúban elhangzik az a lényeges kérdés is: miként történhetett meg, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház kivett az utolsó pillanatban 3,8 millirádnyi állampapírt a Quaestorból, valamint négy magánszemély is százmillió forint feletti összeget mentett ki az utolsó pillanatban.  Arról is szó esik, hogy Tarsoly Csaba március 9. után még 3 hétig szabadlábon volt, sokan szerették volna, ha én ez alatt a három hét alatt elmegyek ebből az országból - mondja erre a volt  Quaestor-vezér.

Az interjú a magyar Narancs aktuális számában olvasható. 

Az MNB visszavág

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntető feljelentést tesz Tarsoly Csaba, a Quaestor volt elnök-vezérigazgató ellen a jegybankkal, illetve annak tisztségviselőivel szemben napvilágot látott "a rágalmazás és becsületsértés tényállításait kimerítő valótlanságai miatt" - közölte az MTI-vel a jegybank. A közleményben a MNB visszautasította a Magyar Narancs hetilapban csütörtökön megjelent - a bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt - Tarsoly Csabával készült interjúban, a volt elnök-vezérigazgatónak "az MNB-vel vagy annak tisztségviselőivel kapcsolatosan megfogalmazott valótlan állításait".