bérmegállapodás;Orbán;

2016-11-24 11:07:00

Orbán olyan változást tervez, amely "meg fogja rengetni a gazdaságot"

A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni - ezt a miniszterelnök közölte a 2017-2018-as bérmegállapodás aláírásakor csütörtökön, a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a béremelés lehetőségét nem egy nemzetközi konjunktúra tette lehetővé, nem az IMF adta" és nem a jó szerencsének köszönhetjük. Ezért a béremelési lehetőségért az elmúlt években millió és millió magyar ember dolgozott meg, emögött teljesítmény van - tette hozzá, valamint azt is mondta, hogy a bérmegállapodás nem egy látomásra épülő megállapodás, hanem a mögöttünk hagyott években elvégzett kemény munkára épülő megállapodás, amiért megdolgoztunk.

Szólt arról is, hogy a megállapodás adócsökkentésről is szól, cserébe a béremelésért, valamint jelezte: egy technológiai forradalom - mint fogalmazott, egy új ipari forradalom - küszöbén állunk. Olyan nagyarányú technológiai változás történik a modern gazdaságokban, ideérte Magyarországot is, ami mindent meg fog változtatni. Szavai szerint a most aláírt megállapodás úgy is értelmezhető, mint a következő évekre vonatkozó új gazdaságpolitika kiindulópontja.

Nem dőlhetünk hátra, vagy ha igen, akkor csak ma estig, mert holnap reggel már dolgoznunk kell azon a változásra való felkészülésen, amely meg fogja rengetni az egész modern gazdaságot és komoly kihívások elé állít mindannyiunkat - mondta a miniszterelnök.

Készüljünk hát.