Videoton;Haladás;Kanta József;Labdarúgó Magyar Kupa;MTK Budapest;

2016-12-02 06:50:00

Feledtetnék a fiaskót

A labdarúgó Magyar Kupában szerdán három élvonalbeli klub kényszerült búcsúra alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben: a Videoton és a Haladás mellett az MTK Budapest. A fővárosiak helyzete korántsem szívderítő, hiszen a csapat több mint egy hónapja nyeretlen az OTP Bank Ligában, ráadásul a kiesőzóna ismét riogató közelségbe került.

Lehetőségek tekintetében minden esélye megvolt a győzelemre az NB I-es mérkőzéseken hétről hétre pályára lépő játékosokkal rohamozó MTK-nak Dorogon, hiszen már az első félidőben megnyugtató előnyre tehettek volna szert a 45 perc alapján végül csak lesgólig jutó budapestiek. A térfélcserét követően továbbra is az MTK akarata érvényesült, gólt azonban Bor Dávid révén a másodosztály alsóházában szerénykedő Komárom-Esztergom megyei egylet szerzett, amely így kivívva a továbbjutást.

„A dorogi mérkőzés közben már-már azt hittem, el vagyunk átkozva, hiszen több próbálkozásunk ellenére sem sikerült a kapuba találni. Az első félidő alapján legalább 3-0-ra kellett volna vezetnünk a helyzetek alapján – mondta a Népszavának az MTK Budapest csapatkapitánya, a teljes kupamérkőzést a pályán töltő Kanta József. – A második játékrészben egészen felbátorodtak a hazaiak, akik két helyzetükből egyet értékesíteni tudtak. Önbizalom növelő győzelem helyett számunkra maradt a keserűség, ami nyilván nem segít a csapat jelenlegi helyzetén.”

Való igaz, az elmúlt hetekben kevés sikerélmény érte a Hungária körúti csapatot. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lejátszott első bajnoki mérkőzés óta (az MTK október 22-én fogadta a Gyirmótot – a szerk.) nyeretlen maradt a kék-fehér gárda, amely legutóbbi hazai találkozóján a 95. percben kapott gólnak köszönhetően végzett döntetlenre a Debrecen ellenében. Kanta szerint mégsem beszélhetünk pechszériáról.

„Nem gondolom, hogy balsors vagy éppen szerencse kérdése az, ami velünk történik, magunkban kell keresni a sikertelenség okát. Rengeteg területen kell javulnunk, a sikerekért úgy látszik, többet kell dolgoznunk” – nyilatkozta lapunknak a szezon összes NB I-es találkozóján 90 percet játszó középpályás, aki szerint az eredménytelenség előidézte nyomás érezhető az öltözőben, a csapategységgel azonban nincsen gond.

A bajnoki idényt csapnivalóan kezdő, szezonbéli első gólját az ötödik, három pontot először a hatodik fordulóban szerző MTK november elején már-már távolodni látszott a kiesőzónától, december első hétvégéjén viszont a csapat annak tudatában várhatja a hetek óta veretlen, döntetleneket halmozó Újpest elleni találkozót, hogy egy esetleges szombati pontvesztés esetén az idényzáró örökrangadó előtt az MTK alászállhat a kiesőzónába.

„Az Újpest elleni mérkőzés különleges lesz, ez a párosítás mindig rangadó, hiszen egy városi riválissal találkozunk. Számunkra nyilván nincs más út, csakis a pontszerzés, égető szükségünk van a bajnoki pontokra – mondta Kanta. – Komoly bajba sodródhatunk, ha ezúttal sem tudunk sikeresen szerepelni, minden tekintetben szükségünk van a jó eredményre. Mindent megteszünk azért, hogy a klub hagyományaihoz méltó eredményekkel zárjuk az évet.”

Kupasorsolás ma reggel a tévében
A labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 16 között hét élvonalbeli egylet mellett kilenc alacsonyabb osztályú klub folytatja. Az M4 Sport „Sportreggeli” című műsorában ma 7.30-kor kezdődő sorsoláson az alábbi egyesületek képviselői izgulhatnak: FTC (címvédő), Újpest, Gyirmót, Honvéd, DVTK, Vasas, Mezőkövesd, Zalaegerszeg (NB II), Szolnok (NB II), Sopron (NB II), Cegléd (NB II), Csákvár (NB II), Dorog (NB II), Szentlőrinc SE (NB III), Érd (NB III), Budafok (NB III). A nyolcaddöntők első felvonását február 11-én, a visszavágókat március 1-én rendezik.
Lesz következménye a kiesésnek
Lapunk kérdéseire ugyan eddig nem reagált a harmadosztályú Budafok ellen búcsúzó, az élvonalban második helyen álló Videoton sajtóosztálya, a székesfehérváriak részéről Kovács Zoltán, a klub sportigazgatója a sportnapilap online kiadásának elmondta, nem marad következmények nélkül a budafoki bukás.
„Megengedhetetlennek tartom, ahogy egyesek hozzáálltak a mérkőzéshez, így nem szabad futballozni! Természetesen lesz következménye a kupabúcsúnak, de a döntést nem felfokozott idegállapotban, hanem tiszta fejjel kell meghoznunk. Azt azonban már most kijelenthetem, hogy az első félidei játék megengedhetetlen volt, a vereség pedig szégyenteljes” – fogalmazott Kovács Zoltán az nso.hu-nak.