polgármesterek;bértábla;

2016-12-03 06:04:00

Új polgármesteri bértábla készül

A kormány javaslatot tett a Belügyminisztériumnak, hogy készítsen teljesen új bértáblát a polgármesterek fizetésének rendezésére – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

Lázár János emlékeztetett: ötpárti egyeztetés zajlik a helyi önkormányzati törvény módosításáról, az 1500-nál kevesebb lakosú települések polgármesterei fizetésének rendezésére. A kormány azonban arra tett javaslatot a Belügyminisztériumnak, hogy olyan, teljesen új bértáblát állítson össze, amely minden polgármester fizetésének rendezését célozza – ismertette, hozzátéve, a kormány igazságos és méltányos megoldást javasol. Az önkormányzati törvényt 2014-ben módosították, ennek értelmében, akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és kistelepülések vezetőinek fizetése között. A Belügyminisztérium korábban azzal magyarázta a bértábla változását, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, így a polgármestereknek is kevesebb dolguk lesz. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke azonban úgy látta, az érvelés nem állja meg a helyét, hiszen az iskolákat átvette ugyan az állam, de az önkormányzatok új feladatokat is kaptak: a rendvédelmet, a közfoglalkoztatást.